Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - BESZÁMOLÓ - Gecsényi Lajos: A Magyar Országos Levéltár 2001. évi tevékenysége / 321–340. o.

Gecsényi Lajos: A MOL 2001. évi tevékenysége 325 változatlanul a IV., V. és VI. osztályokat érintette elsősorban. Új vonása a válto­zásoknak, hogy mind több régi munkatársunk szerzi meg a nyugdíjba vonuláshoz szükséges szolgálati időt és él ezzel a lehetőséggel. Ez azt is jelenti, hogy a 6-8 hónapi felmentési idő alatt munkájukat részben a többi dolgozónak kell ellátnia. A megüresedett magasabb vezetői állásokra három pályázatot írtunk ki. Ez két esetben sikeres, egy esetben eredménytelen volt. A pályázat eredményeként a VI. osztályon Szőke Zoltán, a VIII. osztályon Garadnai Zoltán öt évre szólóan ka­pott főosztályvezetői megbízást, míg az I. osztályon változatlanul Fábiánné Dr. Kiss Erzsébet látta el megbízottként a vezetői feladatokat. Ugyanitt Németh István fő­osztályvezető-helyettesként működött. Szőke Zoltán főosztályvezetőt mint projekt­vezetőt 2002. május 31-ig a főigazgató mentesítette a szervezeti egység vezetésével kapcsolatos teendők alól. A VI. osztályt ezen idő alatt Szatucsek Zoltán főosztály­vezető-helyettes irányítja. A IX. osztály főosztályvezetőjének Dr. Reisz T. Csabá­nak az intézményből történt távozását követően státusa nem került betöltésre, át­menetileg az osztály munkatársai a Főigazgatói Titkársághoz illetve főigazgató-he­lyettesi közvetlen alárendeltségbe kerültek. Az esztendő folyamán a főigazgató so­kéves munkássága elismerésével felmentette tisztségéből Bertók Lajos főosztály­vezető-helyettest a Főigazgatói Titkárság vezetőjét, akit a II. osztály állományába helyezett át. A Titkárságot 2001. október l-jétől osztályvezetőként Ring Orsolya irányítja. Levéltáros képzésben 1 fő, segédlevéltáros képzésben 1 fő, egyetemi szintű illetve felső fokú restaurátor képzésben 6 fő, felső fokú informatikai képzésben 3 fő, egyetemi doktori képzésben 10 fő, számítógép-kezelői tanfolyamon 24 fő vett részt. Egy munkatársunk felső fokú könyvtárosi képesítést szerzett, két munkatár­sunk (Kulcsár Krisztina, Németh István) sikerrel védte meg doktori (PhD) disszer­tációját. A Magyar Országos Levéltár szakmai elismerését, a Pro Archivo Regni-díjat, a főigazgató — az intézményi javaslatok alapján — Judák Margit főlevéltárosnak adományozta. Az Államalapítás ünnepén a nemzeti kulturális örökség minisztere a Széchényi Ferenc-díjat adományozta Albrechtné Dr. Kunszeri Gabriella főosztály­vezetőnek. Gecsényi Lajos főigazgató habilitált az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Befejeződött a Szervezeti és Működési Szabályzatban időszerűvé vált módosí­tások feldolgozása és megtörtént a módosított szabályzat minisztériumi jóváhagyá­sa. 3. Műszaki fejlesztés, épület-karbantartás, felújítás. A Bécsi kapu téri épületben folytatódott a raktárak világításának a korszerűsí­tése, portalanítása, a fűtésrendszer korszerűsítése, befejeződött a nagyterem feletti tetőterasz felújítása. A Bécsi kapu téren az úttest beomlása és a 16-os raktár pado-

Next

/
Thumbnails
Contents