Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - IRODALOM - Laczlavik György: Oborni Teréz: Erdély pénzügyei I. Ferdinánd uralma alatt 1552–1556. Budapest, 2002. (Fons könyvek, 1.) / 294–299. o.

298 irodalom cikkelyek is tanúskodnak (Források, No. 12.). Leveleiből (I. Ferdinándhoz: Források, No. 16., Miksa főherceghez, a Magyar Kamarához és Werner Györgyhöz: Források, No. 22-24.) világosan kiviláglik, hogy az ő irányítása alatt sem sikerült megreformálni Erdély pénzügyeit, sőt a káosz egyre csak fokozódott. A befolyó jövedelmekből semmiképpen sem lehetett olyan haderőt fenntartani, ami képes lett volna a tartomány megtartására. Vas László instrukcióit késve kapta meg, és ha meg is kapta, a benne foglalt utasítások végrehajtásához nem volt elég hatalma. Ráadásul meggyűlt a baja Kendy Ferenc és Dobó István vajdákkal is, akik túl nagy tekintéllyel és hatalommal bírtak hozzá képest, akinek alacsony rangú emberként annyi tekintélye sem volt, hogy a székelyek közé embereit beküldje. Intézkedéseit a megyésispánok is figyelmen kívül hagyták. Helyzetét felmérve folyamatosan leváltásáért folyamodott. Mindezek egyenesen vezettek — mint ahogy azt a zárófejezetekben olvashatjuk — az erdélyi Habsburg hatalom összeomlásához, és a Szapolyaiak, Izabella és János Zsigmond visszahívásához. (V-VI. fejezet) A közölt források (összesen 25 db) közül, melyek között találhatunk leveleket, feljegyzéseket, fogalmazványokat, másolatokat is, öt eredetije az Österreichisches Staatsarchiv Finanz- und Hofkammerarchivban, a többi a Magyar Országos Levéltárban található. Az eddig említetteken túl Haller Péter 7 levele: négy I. Ferdinánd királynak (1552/1553., No. 3-6.), egy Werner György és Bornemissza Pál királyi tanácsosoknak (1552., No. 2.), kettő a Magyar Kamarának (1555., No. 20-21.). Továbbá I. Ferdinánd instrukciójának korabeli másolata Kendy Ferenc és Dobó István erdélyi vajdákhoz (No. 7.), valamint Werner György 3 levele a Magyar Kamarának (1553/1555., Források, No. 13, 17, 19.) Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a források közül hatot már korábban is kiadtak. A forrásokat a szerző a humanista helyesírás szabályai szerint közli. Az i-j eltérés esetében egységesen „i" szerepel. A magyarországi latinitásra jellemző sajátosságokat igyekezett megtartani, az „i" helyett használt „y"-t megtartotta. A nem latin nyelvű kifejezés, szó, valamint minden személy- és helynév stb. betűhíven került átírásra. A névmutatóban az egyes hely- és személynevek a mai, vagy általánosan elfogadott változatukban kerültek feltüntetésre, e mögött zárójelben és dőlt betűvel szedve pedig a forrásokban használt változat. A közölt források mindegyikét — egy kivételével — rövid magyar fordítás, tartalmi kivonat vagy jegyzék előzi meg, ezzel is könnyítve a tájékozódást. Az értelmezést megkönnyítendő a szövegeket pontokba szedve közli a szerző. A források végén jelöli az eredeti forrás levéltári jelzetét, illetve az esetleges korábbi kiadás helyét. A kötetben fellelhető apróbb hibáktól eltekintve úgy gondolom, hogy az olvasó a magyar koraújkori történeti kutatás értékes darabját tartja a kezében. A 16. század közepének erdélyi gazdasága ugyan a közölt források alapján sem térképezhető fel teljes egészében, az ismertetett adatok sokfélesége azonban lehetőséget teremt ké-