Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - IRODALOM - Laczlavik György: Oborni Teréz: Erdély pénzügyei I. Ferdinánd uralma alatt 1552–1556. Budapest, 2002. (Fons könyvek, 1.) / 294–299. o.

296 Irodalom előz a király 1552. január l-jén kelt 4 folio terjedelmű instructiója, melynek jelentős része hiányos és olvashatatlan. A jelentésből kiderül, hogy a biztosok végigjárták az erdélyi aranymosó helyeket, arany- és ezüstbányákat, pénzbeváltó és pénzverő kamarákat, vizsgálták állapotukat, s mindenütt leromlott állapotokat találtak. Sok helyen a személyi feltételek sem voltak adottak, szakemberek küldését kérték a királytól. Az erdélyi sóbányák, sókamarák sem kerülték el figyelmüket. Részletesen megfigyelték és leírták a sóbányászat minden mozzanatát a sókockák eltérő méretezésétől, a só bányászatával fogalakozó személyzet összetételén, bérezésén, felszereltségén és körülményein keresztül a só szállításának költségéig. Ez azért is jelentős, mert a 16. század sóbányászatárói nem készült még monografikus feldolgozás. A másik eddig még nem ismert, és a szerző által részletesen feldolgozott forrás, I. Ferdinánd 1552 őszén kinevezett kincstartója, Haller Péter 22 pontból álló számadáskönyve egy esztendős tevékenységéről, valamint Erdély ez idő alatti állami bevételeiről és kiadásairól. (Források, No. 10.) Elsőre talán meglepő, hogy a sókamarák, az arany- és ezüstbeváltás, az aranyfinomítás és pénzverés, a brassói, szebeni és besztercei huszadvám képezték a bevétel kisebb hányadát. Az adózásból származó jövedelmek a városok cenzusa, a nemesek ötvenede, és a három nemzet contributioja ennél jóval számottevőbben jelenik meg az összesítésben. A szerző által készített táblázatokból kibontakozik előttünk a korabeli Erdély gazdasági potenciálja, megtudhatjuk, vajon elegendőek voltak-e saját bevételei védelmi költségeinek fedezésére. A tájékozódást segíti egy 1555. évi jegyzék is az erdélyi contributio kivetéséről (Források, No. 25.). A Haller Péter által készített kimutatás arról is tájékoztat, hogy miféle kincstári kiadásokkal kellett számolnia Erdélynek az 1552-1553. esztendőben. A kimutatásból kiderül, hogy Haller nagyon pontosan vezette a kiadásokat, napról napra följegyezte, hogy kinek milyen célra utalt ki pénzeket. Mégis, a kincstartó kimutatásait ellenőrző, és tevékenységének vizsgálatára kiküldött Werner György és Francisci Tamás királyi biztosok utólagos ellenőrzésük során — nagyrészt Haller Pétertől átvett hivatalos iratokat, jegyzékeket, nyugtákat és a volt kincstartó írásbeli válaszait (Vö. Források, No. 15.) felhasználva — néhány helyen pontatlansággal találkoztak és helyesbítették a Haller által feltüntetett adatokat. A királyi biztosok által a számadáskönyvről készített kivonatot ugyanott, a számadáskönyv elé illesztve olvashatjuk (Források, No. 11.) Az említett forrásokból megismerhetjük az Erdély fenntartására, és elsősorban az itteni katonaság ellátására fordított összegeket is, kiderül mennyit költöttek Castaldo erdélyi hadaira, a várakban elhelyezett katonaság fizetésére, a portával, Moldvával, Havasalfölddel, Béccsel folytatott diplomáciai kapcsolatra, a követek költségeire, a postaszolgálatra, mennyibe kerültek a török ajándékok és a levelezés. Az 1553-1554. évekre vonatkozóan csak egy töredékes kimutatásból nyerhetünk információkat (táblázatba foglaltan is), ráadásul csak egy meglehetősen rövid