Levéltári Közlemények, 73. (2002)
Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - IRODALOM - Laczlavik György: Oborni Teréz: Erdély pénzügyei I. Ferdinánd uralma alatt 1552–1556. Budapest, 2002. (Fons könyvek, 1.) / 294–299. o.
294 Irodalom (Csongrád megye és Bács-Kiskun megye egy része az SZTE régészhallgatói által), az autópályák és más beruházások előtti, nagy területet érintő feltárások adatait, valamint a Régészeti Füzetekben évente megjelenő rövidke ásatási jelentéseket. Ezek az adatok jelentősen bővítik az igen hiányos, egyenetlen eloszlású okleveles anyagban fellelhető információkat. A városias települések leírásaiból és egykorú vagy későbbi ábrázolásaiból nyerhető településszerkezeti adatok összehasonlíthatók az egyre nagyobb számú település-feltárással. Ilyen például a legkorábbi, a korszakhoz kapcsolódó, aprólékosan dokumentált, Méri István által Túrkeve-Móricon végzett feltárás, vagy a szegediek által nyáron igen látogatott, Horváth Ferenc vezetése alatt folyó várásatás. Az így összegyűjtött információbázisra épülhetne rá a klasszikus középkorász munkája, amelyet társadalomtörténeti vonatkozásokkal is ki lehetne egészíteni. A késő középkorban ez a jelenség a késő rendi korszakban is megfigyelhető csak azokat a dolgokat jegyezték le, amelyek valamilyen vagyoni jelentőséggel bírtak, ezek legtöbbször peres iratokból olvashatók ki. Ebből kifolyólag a mindennapi életre vonatkozó legbőbeszédűbb forrásanyagot is ezek a jegyzőkönyvek, idézések, ítéletlevelek, jelentő levelek adják. Ezek az igen becses a legtöbbször csak nyomokban fellelhető írásos emlékek bizonyos korlátok között lehetővé teszik a korabeli peres eljárás mellett az alkalmazott magánjogi és büntetőjogi anyagi jog rekonstruálását is. A 14-16. századi alföldi városias települések életének bemutatását az egyháziak és az egyház által betöltött szerep vizsgálata tenné teljesebbé. így lehetne elérni azt a célt, amelyet Blazovich László könyve kellő szakmai megalapozottsággal és ismeretek birtokában nagy vonalakban felvázol, hogy egy adott tájegység városhálózatát, és a városok mindennapjait komplexen, több tudományterület bevonásával értékeljük. Bató Szilvia OBORNI TERÉZ ERDÉLY PÉNZÜGYEI I. FERDINÁND URALMA ALATT 1552-1556. Szentpétery Imre Történettudományi Alapítvány, Budapest, 2002. 359 p. (Fons Könyvek I.) Oborni Teréz Erdély pénzügyei I. Ferdinánd uralma alatt 1552-1556. című munkája a Szentpétery Imre Történettudományi Alapítvány és a Fons Szerkesztősége Fons Könyvek sorozatának első darabja. A sorozat olyan, főként levéltári kutatásokon alapuló, nagyobb terjedelmű tanulmányoknak kíván teret nyújtani, amelyek célja új témák feldolgozása illetve publikálása. Az Erdélyi Fejedelemség pénzügyeinek bemutatására eddig csak a korszak nagy átfogó monográfiái, illetve Erdély kormányzattörténetével foglalkozó munkák vállalkoztak, az utóbbiak is főként a pénzügyek hivatalszervezetének vonatkozásában. Kiemelendő ezek közül Ember Győző 1946-ban megjelent, máig egyedülálló „Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig" című monog-