Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Várkonyi Gábor: Edward Barton konstantinápolyi angol követ jelentése az 1596. évi szultáni hadjáratról / 177–198. o.

Várkonyi Gábor: Edward Barton angol követ jelentése 193 (155/b) az úton. Arra kényszerültem, hogy mindezt abban a ruhában tegyem meg, amiben utaztam, az összes katona és udvaronc szeme láttára, akik kijöttek a Nagyúr elé, hogy találkozzanak vele, köszöntsék a városban, és diadalmenetben kísérjék a palotájához. így, sietősen és nagy vonalakban, de remélem, hogy valóban kötelességtudóan beszámoltam méltóságodnak e magyarországi utazás eseményeiről, a törökök tetteiről, túláradó örömükről, dicsőségükről, és nyereségükről csakúgy, mint a császárt ért veszteségekről, aki most már — véleményem szerint túl későn — bánja, hogy semmibe vette Anglia királynőjének nagylelkű ajánlatát, hogy közvetít a felek között. Azt, hogy a jövőre nézve hogyan fog dönteni, nem tudjuk, és nem kaptam még hírt a tolmácsomtól sem, akit Szolnokról elküldtem a császár embereivel.

50 Csak Budáról írt nekem, hogy a Nagyúr parancsának köszönhetően, amelyet én eszközöltem ki, újabb hatot bocsátottak szabadon az említett emberek közül, akik összesen 28-an voltak (ezenfelül ott van még a császári tolmács, aki Perában megházasodván, nem volt hajlandó elmenni). Ezután Esztergomba majd Bécsbe sietett, ahol úgy tűnik, visszatartották, talán mert egy ilyen nagy vereség után a császár nem dönthet a tanácsadó fejedelmek beleegyezése nélkül an"ól, hogy folytatja-e a háborút, avagy békét kér. Ezt illetően úgy tapasztalom, a tévedés lehetőségét fenntartva, hogy nagyon hálátlanul bántak velem, különösen mert méltóságod szeptember 9-én kelt leveléből kitűnik, hogy ellenségeim és rosszakaróim rosszindulatú, hamis híresztelései többet nyomnak a latban, mint a tisztelet, és az oly hosszú hűséges és becsületes szolgálat. A francia követ, Francois Savary de Bréves rosszindulata ez ügyben nyilvánvalóvá vált, amikor azt állította, hogy annak a szerencsétlen hollandnak (mármint a császári követnek) a kíséretét én a spanyolok kezére adtam. Amint azt korábban megírtam méltóságodnak, ő kétszáz zecchino költséggel igyekezett megszerezni magának kiszabadításuk dicsőségét, és mindezt ellenem fordítani, amit nagy sikerként könyvelhetne el. Továbbá méltóságod azt is mondja, hogy mind a költségeim, mind a munkám ez ügyben fölösleges volt a császár hálátlansága miatt, ezzel szemben én úgy vélem, hogy Anglia királynőjének nem lenne ellenére, hogy minden fejedelmet felülmúljon bőkezűségben, és hogy nagylelkűségével kivívja a fejedelmek csodálatát. Amint, biztosíthatom méltóságodat, ezt is fölöttébb keresztényi cselekedetként tartják számon, és nem kevéssé dicsérik érte Anglia királynőjét. Ami azt a híresztelést illeti, hogy én a spanyol követ ügyködéseit támogatnám, és azon dolgoznék, hogy elősegítsem (156/a) a Nagyúr és a császár békekötését, nem fogok sok figyelmet szentelni neki, mert meg vagyok győződve arról, hogy Anglia királynője tisztában van azzal — hiszen már bebizonyítottam — hogy én éppen ellenkezőleg érzek: a spanyol követet többször hátráltattam, több, mint háromszor megakadályoztam, hogy szerződést kössön a Nagyúrral. Végül, amikor a követ, akit Rugerio Maritino grófnak hívnak, egészen Raguzáig eljött, gazdag ajándékokkal és sok pénz 50 A Krekwitz-féle követség túlélő tagjait Szolnoknál engedte el a szultán.