Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Lakos János: A Magyar Országos Levéltár feladatkörének és szervezeti helyének változásai, 1875–1995 / 101–129. o.

112 Ad honorem Johannis Varga tudományos szintre, nem a levéltártudományt művelték és fejlesztették, hanem mint levéltárosok is inkább történészek maradtak. [...] Röviden úgy jellemezhetjük azt az irányt, amelyben az új Országos Levéltár tudományos jellegének kibontakozása 1874 után megindult, s polgári korszakának már első szakaszában is jelentősen előrehaladt, hogy nem annyira mai értelemben vett levéltári intézménnyé, mint inkább a történettudomány kutatási bázisává, az ország legjelentősebb történelmi kutatóhelyévé fejlődött. Nemcsak a legjelentősebbé, hanem az egyetemek mellett az egyetlenné."

39 Imént hivatkozott szerzőink és mások egyaránt rámutattak arra, hogy a tudományos igényű levéltári feldolgozó munka megfelelő mértékű végzésének fő akadályát az intézményre háruló igazgatási feladatok létszámhoz képest (az összes dolgozó száma alig haladta meg a 20 főt, 1910-ben is csak 26 fő volt) igen nagy mennyisége képezte. Pl. egy 1891-ben megjelent szakfolyóirat-cikk szerzője élesen kifogásolta a MOL-beli viszonyokat, és síkra szállt azért, hogy a levéltár végre emelkedjék ki a Belügyminisztériummal szembeni „úgyszólván segédhivatali jellegéből."

40 A szakirodalomból jól ismert: a MOL szakvéleménye alapján adta ki a Belügyminisztérium a nemesi cím-, előnév- és címerhasználati engedélyeket (ezek az ügyek tömeges méretekben jelentkeztek), az intézmény a századfordulótól részt vett az Országos Községi Törzskönyvbizottság munkájában, továbbá egyes ügyekben rendszeresen készített kormányzati célra történeti-jogi elaborátumokat. Mindezek mellett természetesen ki kellett elégíteni a kutatók és a magán ügyfelek igényeit. Vagyis a levéltári intézmények kettős jellegének (tudományos és igazgatási) megfelelő arányos munkavégzés a MOL 1922-ig terjedő, a Belügyminisztérium főhatósága alatti korszakában nem valósulhatott meg. Az igazgatási jelleg egyértelműen dominált a tudományossal szemben. Hasonló megállapítást tehetünk a kettős levéltári rendeltetés (a levéltár gondjaira bízott levéltári anyag biztonságos megőrzése, illetve minél jobb felhasználásának lehetővé tétele) vonatkozásában. A hangsúly az első funkcióra, a megőrzésre esett. Akkor és még sokáig a leendő, az irattárakban lévő levéltári anyag valamiféle figyelemmel kísérése, gondozása nem tartozott a feladatok közé. A második funkció keretében a levéltári anyag rendezése, segédletekkel való ellátása kisebb súlyt kapott a munkában. (Ebből előny is származott: így szerencsére nem valósult meg Pauler elgondolása a levéltári anyag történelmi korszakokat alapul vevő, a korábbi szerves rend felforgatásával járó átrendezéséről.) Segédleteket elsősorban azokhoz az iratanyagokhoz készítettek, amelyek a nemességi stb. ügyek intézéséhez tartalmaztak adatokat. Az elkészült segédletek közül többet publikáltak, néhány levéltár-ismertetés is megjelent. Forrástudományi művek, forráskiadások intézményi szinten nem 39 EMBER GY.: Az Országos Levéltúr, i. m. 29-30. 40 Századok, 1891.413-417.