Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Szabad György: Kossuth a „honoratiorok” esélyeiről, 1833–1843 / 1–12. o.

Szabad György: Kossuth a „honoratiorok" esélyeiről 9 kisebsegökre [értsd: kisebbítésükre] nem szolgál, hogy a városi bíróság hatalmának alá vannak vettetve, azt a honoratiorok sem tarthatják kisebbségnek [értsd: kisebbítőnek], mert ők nem kiváltságosak, következőleg a polgároknál alsóbb fokon állanak". A főrendek — meglepetést korántsem okozva — magukévá tették Pálffy Fidél indítványát.

7 Több mint egy félév múltán, 1835. február 18-án az alsótábla kerületi ülésén rögzíthette Kossuth — alighanem elégtétellel — az újabb fordulatot. Az alsótábla többsége által ugyanis „a főrendeknek ezen véleménye félrevettetett", sőt megnövekedett többséggel olyan határozat született, miszerint „a honoratioroknak a városi bíróság alóli kivételök" a megalkotandó törvény szövegében „nyilván kitétessék".

8 Ehhez a határozathoz kapcsolódott — Kossuth szavaival — „amaz örvényes kérdés", hogy „honoratior" néven „kik értessenek". Az alsótábla két kerületi ülésnapot szánt a kérdés megválaszolására. A vita legfőbb eredményét, a rendi jellegű gyűjtőfogalom mellőzését, illetve — amint Kossuth összegezte — azt határozták, hogy „a honoratior kifejezéssel élni szükségtelen". Kívánatosnak azt nyilvánították, hogy a régi fogalmat a foglalkozásra, a képzettségre utalóval felváltva lényegében a formálódó polgári értelmiséghez tartozók rétegét (rétegeit) nyilvánítsák a kiváltságosokból álló városi bíróságok joghatósága alá nem tartozóknak. Konkrétan megnevezték közülük az orvosokat, a sebészeket, a gyógyszerészeket, az ügyvédeket, a földmérőket, a bevett felekezetek lelkészeit, a tanárokat és a főiskolásokat, a köztisztviselőket, illetve a hivatalnokokat, a nyugdíjasokat is.

9 Megjegyzendő azonban, hogy új gyűjtőfogalom híján a „honoratior" megjelölés a polgárosító szándék ellenére nem vált menten általánosan mellőzötté. Maga az alsótábla jó félév múltán a testi büntetés korlátozását kerületi ülésen kimondott állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a helyi hatóságok „a honoratiorokat [...] verettetési büntetéssel semmi esetben sem büntethetik".

10 Az 1840-es évek elején a „városi kérdésben" a reformellenzék legjobb hagyományait

1 1 követő Kossuth — olykor vissza is utalva a hajdani vitákra — azzal az ismert feltétellel támogatta a szabad királyi városok országgyűlési szavazatszámának megsokszorozását, miszerint követeik a kiváltságokat monopolizálok szűk csoportjainak küldöttei helyett — következetesen végrehajtott városi reform nyomán — a választójoggal széleskörűen felruházott városlakók ténylegesen választott képviselői legyenek.

12 Az esetleges „cenzus" meghatározásakor — némi körülményes7 KLÖM 3. köt., i. m. 196, 202-203. 8 KLÖM 4. köt. S. a. r.: BARTA ISTVÁN. Bp„ 1959. 220-221. 9 KLÖM 4. köt., i. m. 221-227. 10 KLÖM 5. köt. S. a. r: BARTA ISTVÁN. Bp., 1961. 238. 11 Vö. KÖLCSEY FERENC: Országgyűlési napló. S. a. r.: VÖLGYESI ORSOLYA. Bp., 2000. 71.; Deák Ferencz Beszédei. S. a. r.: KÓNYI MANÓ. Bp., 1903. I. 68-69., 310-312., 316-317., 546-549. Vö. még DÉNES IVÁN ZOLTÁN: Közüggyé emelt kiváltságőrzés. Bp., 1989. 81-84. 12 Városi belszerkezet. Pesti Hírlap (= PH), 1841. 90. sz.; Városi polgárjog. PH, 1841. 93. sz.; Még egy szó a sz. kir. városokról. PH, 1842. 165. sz.; Még egy-két ok. PH. 1842:166. sz. - Királyi városi szavazatarány. PH., 1843. 225. sz.