Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Szabad György: Kossuth a „honoratiorok” esélyeiről, 1833–1843 / 1–12. o.

10 Ad honorem Johannis Varga kedéssel — említette a választójogban részesítendők között a „városban lakó diplomatreusokat: ügyvédeket, földmérőket, orvosokat, seborvosokat s akik még (például a tudós társaság tagjai) értelmiségi capacitásuknál fogva ezekhez sorozhatok, — ha úgy tetszik, szintúgy bizonyos jövedelmi qualificatióval".

13 Élt máskor ennél bővebb, illetve ettől eltérő felsorolással, de ami megjegyzést érdemel, ez alkalommal kísérletezett új gyűjtőfogalommal. Aligha csupán amiatt, mert 1834-ben az alsótábla a „honoratior" fogalmat mellőzendőnek ítélte, amit Kossuth a Tudósításokban helyeslően vett tudomásul,

14 hanem talán formálódó tartalmi fenntartásai miatt, amelyeknek a kérdéskörrel behatóbban foglalkozva majd így adott hangot: „egy bizonyos néposztályt kiválólag tisztes rendűnek nevezni, a többiekre nézve lealacsonyítás, a városokban a polgárok között oly osztályzati különbséget alkot, minő nemcsak az érdekegység, a várospolgári egyenlőség eszméjével ellenkezik, hanem a városiság eszméjével ugyanazonosított ipar és kereskedés érdekeit is sérteni látszik; mert szeretnők tudni, mi ajánlhatná egy olyan választófal felállítását, mely a becsületes élelemkeresetet tisztes és nem tisztes rendűekre osztályozná?"

15 A honorácior fogalom mellőzésében Kossuth sem maradt következetes, annál inkább annak ellenzésében, hogy a honorácior, valójában az értelmiségi-hivatalnoki réteg, mintegy új kiváltságos rend a polgári átalakulás kibontakozásának útját álló erőket gyarapítsa. Aggodalmaskodva találta úgy, hogy „támadt s kiváltképp a városok kebelében támadt egy új osztály, mely magát a néptől elszakítá a nélkül, hogy a polgárokhoz csatlakoznék, és a polgároktól különváltan áll a nélkül, hogy a nemesekhez tartoznék, s ez a honoratiorok osztálya, azon tisztes osztály, mely tudomány s műveltség által a tömegekből kiemelkedve oly igen érdemes, oly igen alkalmas volna, hogy a nép s nemesség érdekeinek egybeolvadását közvetítse". Majd anélkül, hogy az érdekegyesítés kívánatos szándékát megtagadta volna az általa mégiscsak régi megnevezésével megidézett rétegtől, az adott rendi struktúrában elfoglalt helye alapján így folytatta az értelmiség csalódással fenyegető szerepét sokban megelőlegező jellemzést: „létezése státusjogunk irányánál fogva eddig csak a cotteriák [itt: klikkek] bábelzavarát növelé; s jogokkal nem, csak mentességekkel dicsekedhetik". Az immár évtizedes vita emlékezetes elemeitfelidézve írta: „Nemesnek nem lehet őt mondani, mert nemesi jogokkal nem bír; de polgárnak sem, mert a városnak adót nem fizet, a városi törvényhatóság alá nem tartozik; de végre néptagnak sem mondhatni, mert hiszen attól is el van szakasztva adómentes személyivé tétetvén; s így egyedüli privilégiuma, melyre a szabadítékos honban az értelmiség s tudomány aristocratiája fölemelkedett, a nemadózás szomorú szabaditéka." A fokozatos jogkiterjesztés koncepciójának megfelelően — kétségein túlmu13 Városi polgárjog. PH, 1841. 93. sz. 14 Vö. KLÖM 6. köt., i. m. 225-227. 15 Városi polgárjog és honoratiorok. PH, 1843. 233. Vö. SZABAD GYÖRGY: Kossuth politikai pályája. Bp., 1977. 66-67.