Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK – TANULMÁNYOK - Sunkó Attila: A curia militaris működésének nyomai a kora újkori Magyarországon és az Erdélyi Fejedelemségben / 3–64. o.

Sunkó Attila: A Curía Militaris működésének nyomai... 43 Legtöbbször a becsületvesztés puszta kilátásba helyezése már az egyezkedés felé terelő fenyegetésként hatott. A súlyos ítélet kimondását, méginkább végrehajtását teszi valószínűtlenné az a tény is, hogy ez a különös jogi fórum eredetileg az uralkodóhoz közel álló udvari bizalmasok, az aulicusok egymás közti vitáinak rendezésére szolgált, jóllehet hatásköre valószínűleg a későbbiekben bővült. Az uralkodó érdekét is leginkább a felek ügyeinek kevésbé drasztikus elintézése, elsimítása szolgálta. Ezért ítéletként a Királyi Magyarország joggyakorlatához hasonlatosan az Erdélyi Fejedelemségben is a kisebb, illetve nagyobb hatalmaskodás esetén alkalmazott fejváltság, kártérítés és bírságolás tűnik elképzelhetőnek. Kerekes Balázs vagyonának lefoglalására és a „felperesnek becsültetésére" is az okozott kár és/vagy a váltság nagysága miatt lehetett szükség. Vagy egyszerűen a hatalmaskodás miatt jószágvesztésre ítélték. Hangsúlyozandó, hogy a szűkös forrásbázis — jelen esetben egyetlen ismert ügy — alapján bíróság rendszeres működését, következésképpen az udvari főkapitány esetleges bíráskodási hatáskörének kérdését a kutatások mai szintjén megnyugtatóan megválaszolni nem tudjuk. Összefoglalás A csekély számú forrás ellenére bizonyítottnak tűnik, hogy a koraújkorban, a Királyi Magyarország és a Keleti Magyar Királyság történetének korai szakaszában, I. János és I. Ferdinánd király uralkodása alatt a középkori Magyar Királyság speciális bírósága, a királyi udvarhoz katonai és/vagy más jellegű szolgálattal kötődő nemesi réteg, az aulicusok vitás ügyeinek elintézésére életre hívott curia militaris legfőbb sajátosságait a törvények és szabályzatok szerint megőrizve továbbműködött, jóllehet az udvari tisztségek jelentős részének formális betöltése mellett fokozatosan megszűnő önálló magyar királyi udvarral maga is egyre inkább jelentőségét vesztve, végül valószínűleg elhalva. Az aulicusokból, majd oda kirendelt ítélőmesterekből és főpapokból, bárókból, országos nemesekből, mint fogott bírákból állott bíróság vezetője a király, aki személyes bíráskodásának jogát az országbíróra, illetve a személynökre ruházza át. A peres felek döntő többsége esetében a királyi udvarhoz való kötődés igazolható. Néhány lényeges eltérés mellett — a személynök szerepe, az idézés határideje — főbb jellemzőiben a curia militaris eljárásmódja a Jagelló-kori előzményeknek megfelelő. következetlennek tűnik. Mindenesetre szembeötlő, hogy az ammissio honorist kizárólag hivatali visszaélések — például vétkes katonák büntetésének elmulasztása, a beszállásolás során elkövetett visszaélések — büntetésére kívánták használni, így az a felelős tiszt becsület és hivatalvesztését vonhatta maga után. Büntetés végrehajtására utaló példa azonban ezúttal sem ismeretes. Az ilyen ügyekben bírságos pereket folytattak le. Ezek szabályai sok tekintetben megközelítették a curia militaris eljárásának szigorúságát Becsületsértés miatt indított bírságos perben sem lehetett perhúzó kifogásokat előadni, bemutatott okiratok másolatának kikérése (parium petitio) is tilos. A XVII. században a hatósági személy elleni becsületsértést kétszeres bírsággal büntették. Ammissio honoris et officii büntetését kapja például: az a székely hadnagy, aki a beszállásolás során kárt okozó katonát meg nem bünteti. Erdélyi Országgyűlési Emlékek, i. m. V. 501. 1607. Kolozsvári országgyűlés art. 20. Erdélyi Országgyűlési Emlékek, i. m. VII. 323. 1616. Gyulafehérvári országgyűlés, art. 5. A katonatiszt, aki nem bünteti meg a vétkes katonát. Erdélyi Országgyűlési Emlékek, i. m. október 221. Végvári tiszt, aki a hivatalos postavivőt nem látja el igazolvánnyal. Erdélyi Országgyűlési Emlékek, i. m. XIII. 253. Katonák önhatalmú hazabocsátása, kijelölt szállástól eltérő helyen való szállásfoglalás. Erdélyi Országgyűlési Emlékek, i. m. XVIII. 138. 1683. 19. „Inkább csak fenyegetés, amit szankcióként függesztettek a rendelkezéshez. Zavaros időkben sokkal súlyosabb büntetést helyeztek kilátásba." ANGYAL P.-DEGRÉ A.: i. m. 23. 72. 93. 100.