Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - BESZÁMOLÓ - Gecsényi Lajos: A Magyar Országos Levéltár 2000. évi tevékenysége / 287–301. o.

290 Beszámoló tályon Szőke Zoltán megbízott főosztályvezetőként, a VIII. osztályon Garadnai Zoltán meg­bízott főosztályvezető-helyettesként működik. Segédlevéltárosi képzésben 1 fő, egyetemi szintű illetve felső fokú restaurátor képzésben 5 fő, felső fokú informatikai képzésben 3 fő, egyetemi doktori képzésben 7 fő vett részt. Segédlevéltárosi/levéltárosi beosztásban dolgozó 18 pályakezdő fiatal munkatársunk számá­ra 28 órás, 14 előadásból álló alapképzést szerveztünk, amelyen a levéltári munka egyes szakkérdéseiről, adat- és titokvédelemről külső és belső előadók tartottak tájékoztatót. A Magyar Országos Levéltár szakmai elismerését a „Pro Archivo Regni" Díjat a fői­gazgató — az intézményi javaslatok alapján — Dr. Kálnoki Kis Tamás könyvtárvezetőnek adományozta. Az Államalapítás ünnepén a nemzeti kulturális örökség minisztere a Széche­nyi Ferenc Díjat adományozta Varga János akadémikus, ny. főigazgatónak és Dr. Lakos János főlevéltáros, vezető szakfelügyelőnek. Érszegi Géza főtanácsos habilitált az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Humánpolitikai osztályon az év folyamán elkészült a teljes körű személyi adatbázis és megtörtént a személyzeti anyagok kiegészítése. Elkészültek és jóváhagyásra kerültek az esedékes közalkalmazotti minősítések, elkészült a 2000-2007 közötti közalkalmazotti to­vábbképzési terv. A tervezettől eltérően nem fejeződött be a Szervezeti és Működési Sza­bályzatban időszerűvé vált módosítások feldolgozása és így elmaradt a módosított szabályzat jóváhagyatása. 2000 januárjában sikeresen lezárultak az új Kollektív Szerződésről folytatott munkálta­tói-érdekképviseleti tárgyalások és az új KSz ezt követően hatályba lépett. 3. Műszaki fejlesztés, épület-karbantartás, felújítás. A biztonsági mikrofilmtár elhelyezésével kapcsolatos elvi kérdések tisztázását követően a levéltárfenntartó külön támogatásával megtörtént az óbudai épületben a megfelelő raktár­helyiségek kialakítása és berendezése, majd a filmtári anyag Esztergomból és Nagykőrösről történő beszállítása. Ezzel az intézmény újabb — több évtizeden át működött — külső telephelyei szűntek meg. A Bécsi kapu téri épületben folytatódott a raktárak világításának a korszerűsítése, a mellékhelyiségek átalakítása, megkezdődött a fűtésrendszer korszerűsítése, a nagyterem fel­etti tetőterasz felújítása. Igen örvendetesnek mondhatjuk, hogy az átfogó statitikai-gépészeti felmérés egyetlen lényeges veszélytényezőt sem mutatott ki törzsépületünkben. A Hess And­rás téri épületben befejeződött az elektromos rendszer kiépítése, a Magyar Kultúra Alapít­vány — az épületmegosztás keretében — megkezdte az új kutatóterem kialakításának elő­készítését. Valamennyi épületben elvégeztettük az aktuális ellenőrzési és karbantartási mun­kálatokat. Feladat-meghatározás hiányában nem történt meg az Úri utcai épületünkből elköltözött NKÖM Levéltári Osztály irodahelyiségeinek a felújítása és berendezése. A műszaki fejlesztés keretében beszereztük a digitális laboratórium felállításához szük­séges alapberendezéseket, befejeztük a könyvkötő műhely korszerűsítését, a reprográfiai műhelybe számos fontos kiegészítő berendezést (nagyító, motoros könyvtartó, 12 mikro­filmleolvasó) és alkatrészt vásároltunk, az állományvédelem technikai eszköztára desinteg­rátorral, elszívó fülkékkel bővült. Biztosítottuk amortizálódott másológépeink cseréjét, to­vábbi új gépeket állítottunk üzembe.

Next

/
Thumbnails
Contents