Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tóth István György: A remeterend vándormisszionáriusa : Vanoviczi János, az első pálos misszionárius levelei, 1642–1677 / 187–245. o.

196 Forrásközlések Vanoviczi misszionáriusi működésének kezdetén a Homonnán, Kassán, Szepesváron miszsziózó jezsuiták mellett obszerváns ferences szerzetesek is térítettek Felső-Magyarországon, a szendrői végvárban és a csak tíz évvel korábban, 1632-ben alapított kissebesi kolostorban. Sztropkón és Radon pedig lengyel és olasz konventuális ferencesek működtek, a már említett Melith és Gersei Pethő családok támogatásával. A Hitterjesztés Szent Kongregációja szeretett volna kapucinus misszionáriusokat telepíteni Kassára, ez azonban nem sikerült. Vanoviczi 1658. évi jelentésében azonban mindezekről a szerzetesekről egy árva szót sem szólt, a nem pálos szerzetesek közül csak egyetlen egyről emlékezett meg: 1645-ben Kassán egy más rendből való szerzetest, egy híres professzort, aki azonban elhagyta a katolikus hitet, Vanoviczi térített vissza az igaz útra. Ezek után maga Rákóczi fejedelem főbb tisztjei és a kassai városi tanács jelenlétében faggatta ezt a szerzetest, hogy miért tért vissza a „pápistasághoz", mire az, Vanoviczi János intésére, azt felelte, hogy az „ördög, a világ és a test" elcsábította, de most már Vanoviczi megerősítette a hitében, úgyhogy akármely kínzást, akár a halált is vállalja a katolikus hitért. Ez azután I. Rákóczi György fejedelemre is akkora hatást gyakorolt, hogy egy kapitányával tisztes módon visszakísértette a szerzetest a rendtársaihoz. Vanoviczi nem mondja meg, hogy milyen rendből való volt ez a tévelygő, de a terminológiából (residentia, páter), továbbá abból, hogy a megtévedett szerzetes professzor volt, és azért is, mert ekkor Kassán a jezsuiták misszióztak, arra gondolhatunk, hogy a Jézus Társaság egyik tagja szorult (legalábbis Vanoviczi verziója szerint) a pálos szerzetes segítségére. Vanoviczi beszámolójában azután azt is hozzátette, hogy mindezekért hálából két évvel később e rend rezidenciáján társával együtt négy napig nagy tisztességgel megvendégelték. Mivel a 17. században minden szerzetesrend közül a jezsuitáknak volt a legnagyobb presztízse, feltehetően jezsuita páterről volt szó - lám, még a jezsuiták híres professzora is a pálosra volt utalva, sugallta Vanoviczi jelentése a Kongregációnak.

11 Vanoviczi első nagy beszámolójában a többi rend misszióit meg sem említette, 1669-es összefoglaló jelentésében azonban, mivel a Hitterjesztés Szent Kongregációja egyik kérdőpontja ezt kimondottan megkérdezte, felsorolta a többi szerzetesrendeket is, általánosságban röviden megdicsérve őket, csak a konventuális ferencesekről írta azt, hogy „nyomorúságosan" szolgálnak. A konventuális ferences misszió ekkor valóban válságos periódust élt át, a Kongregáció ezekben az években nem is adott magyarországi missziót a konventuálisoknak. A sztropkói kolostort pedig, megelégelve lakói szabados életét, a patrónusaik, a Gersei Pethő család, 1671-ben el is vették a lengyel szerzetesektől. Mint ebből is látható, a Felső-Magyarországon térítő, a különböző szerzetesrendekhez tartozó misszionárusok egymásban veszélyes konkurenciát láttak. Nem annyira a híveiket féltették a többi szerzetestől, hiszen a rettenetes paphiány közepette mindegyik szerzetesnek bőven jutott megtéríthető protestáns, Rómába és rendi feletteseiknek jelenthető eredmény. Sokkal inkább kiélezett volt azonban a konkurenciaharc a katolikus missziók támogatói, a nem túl nagyszámú, a környéken birtokos katolikus főurak és nemesek kegyeiért, hiszen minden, a másik szerzetesrendnek jutatott adomány vagy végrendeletileg testált birtok, pénzösszeg a saját misszió sikerét veszélyeztette. LADISLAUS LUKÁCS: Catalogi personarum et officiorum provinciáé Austriae S. I. III Romae 1990. 142. 106.