Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Poór János: Király és rendiség Lakits György Zsigmond magyar államjogában / 53–77. o.

Poór János: Király és rendiség Lakits György Zsigmond magyar államjogában 71 magyar Esterházy Pál, Pálffy János, Batthyány Lajos idejére, éppoly kellemes felidéznie Lotharingiai Ferenc, Albert szász-tescheni herceg, Sándor Lipót főherceg helytartóságát."

55 Lakits nyilvánvalóan pozitívan elfogult a helytartósággal szemben, hiszen az nem a rendiség, hanem a király képviselője. Olyannyira, hogy magasabb tisztségnek tekinti amannál. Ez akkor derül ki, amikor a társuralkodói méltóságot elemzi, s azt állapítja meg, hogy a társuralkodó után a legtekintélyesebb tisztség a helytartóé.

56 A társuralkodó természetesen még inkább független a rendiségtől, mint a helytartó. Lakits számára nyilván azért fontos e tisztség bemutatása, mert a 18. században kétszer is társuralkodó állt a király (mindkétszer Mária Terézia) mellett. A múltat illetően ugyanazt tartja e tisztségről, mint a helytartói méltóságról: funkcionálisan régi. Thuróczy szerint — írja — már I. András és Béla között társuralkodásról volt szó, Benczúr I. Lajos korára vezette vissza, akinek az anyja volt corregens. Példák vannak rá Zsigmond, majd Albert korából is, de aztán csak a 18. századközepén találkozni újra vele. Benczúr elemzését a társuralkodó jogköréről nem fogadta el, szerinte az korlátozottabb, mint Benczúr véli. A nem trónörökös társuralkodó jogai még sokkal korlátozottabbak. Lotharingiai Ferenc példája szerint a társuralkodás addig tart, míg azt a király jónak látja; a társuralkodó a király halála után a kiskorú örökös gyámja; magának nincs örökösödési joga a trónra. A corregensséghez nincs szükség országgyűlési jóváhagyásra, még akkor sem, ha Lotharingiai Ferenc megkapta azt. II. József corregenssége nem azonos az apjáéval, hiszen ő a trón örököse volt. (1-363.) Ha a három legmagasabb tisztség közül kettőről (helytartó, társuralkodó) egyértelműen megállapítja, hogy semmiféle ellensúlyt nem jelent a királlyal szemben, a harmadikról pedig (nádor) úgy véli, hogy éppen a helytartóság intézménye révén mellőzhető, akkor nyilván a többi méltóságtól sem várható sok Lakits szerint a királyi hatalom korlátozását illetően. Olyannyira nem, hogy a többi fontos méltóság bemutatásakor a probléma — hogy a tisztség korlátozná a királyi hatalmat — már terítékre sem kerül. Az ország nagybáróinak a bemutatását ezért ebből a szempontból szükségtelen részletezni. Ennek ellenére talán nem fölösleges összefoglalni, kiket tart Lakits az ország báróinak, annál is kevésbé, mert névsorukat illetően nincs egyetértés sem a korban, sem később, a szakirodalomban. Lakits szerint az ország bárói: a nádor, az országbíró, a dalmát-horvátszlavón bán, a tárnokmester, a főpohárnok, a főétekfogó, a főkamarás, a főajtónálló, a főudvarmester és a főlovászmester. (1-418-419., 477^478.) Egykor országbáró volt az erdélyi vajda (1-469.) és atemesi gróf [főispán]. (1-486.) Az 1687:10. te. kétségessé tette, de 1790 óta újra országbáró a pozsonyi ispán [főispán] — írja. (L499-501.) A szövegből nem egyértelmű, de valószínűleg (egykori) országbárónak tekintette a boszniai, szerémi [?], macsói és Szörényi bánt (az utóbbi helyére lépett szerinte a temesi főispán). (1-A66., 499-501.) Az 1764—1765. évi országgyűlésen emelték országbáróvá a nemesi testőrség kapitányát.

57 (Röviden, Werboczyre és Benczúrra hivatkozva, kitért Lakits a királynéi és az egykori királyi hercegi udvartartás személyzetére is. [1^188^189.]) „So gern sich der Ungar der Zeiten eines Paul Eszterházy eines Johann Pálfy, eines Ludwig Batthjan errinnert, eben so frölich ist ihm die Rükerrinnerung auf die Statthalterschaft eines Franz v Lothringen, Alberts v Sachsen Teschen, Erzherzogs Alexander Leopold." (1-371.) „Der Königliche Statthalter Locumtenens Regius kömmt an Würde dem Mitregenten am nachsten, der in Abwesenheit des Königs statt dessen mit einer ihm von selbem ertheilten Macht die Regierung einstweilen verwaltet." (1-367.) ' Werbőczy szerint az országbárók listája a következő volt: nádor, országbíró, dalmát-horvát-szlavón bán, az erdélyi vajda és székely ispán, a szörényi, a macsói bán (korábban), a királyi és a királynői tárnokmester,