Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Poór János: Király és rendiség Lakits György Zsigmond magyar államjogában / 53–77. o.

56 Közlemények Felségjogok és korlátaik A Staatsrecht von Ungarn leghangsúlyosabb fejezetei a királyság jellegével és a király jogkörével foglalkoznak. A fejtegetések fő célja annak bizonyítása, hogy az ezredik évet messze megelőző időkre visszanyúló monarchikus hatalomhoz képest a kései keletkezésű rendiség alárendelt szerepet játszik. „Már Árpád herceg teljes uralkodói hatalmat gyakorolt népe fölött, átörökítette azt utódaira. így háramlott az Géza fiára, Istvánra, aki titulusa és a királyi méltóság külsőségei révén, de nem kormányzati hatalma állítólagos növekedését illetően különbözik elődeitől" — olvassuk.

15 Az államforma már a 10. században is monarchikus volt: ,3ölcs Leó joggal írhatta: haec gens unius Imperio regitur. István apjától, Gézától, mint a királyság jogos örököse vette át azt, és országát a forrásokban is habozás nélkül monarchiának, népét pedig gentem huius monarchiáé nevezte. Mivel pedig a monarchia nem más, mint egy személy felsősége, Magyarország monarchikus alkotmányához a legkisebb kétség sem férhet."

16 Árpád és utódai nem a nép megbízásából gyakorolták uralmukat, s legfelsőbb államhatalmi jogaikat nem osztották meg. Az, hogy a király az előkelők (nobiles, a későbbi hohe Adél elődei) tanácsait kikérte, nem törvény szerinti kötelessége volt. Nem jelentette az a királyi hatalom korlátozását sem, inkább a politikai bölcsesség (Staatsklugheit) által diktált szokás volt, hogy tanácskozott a nemzettel. Ezek a gyűlések (Versammlung) nem keverendők össze a későbbi országgyűlésekkel (Reichstag). [1-86.] A rendiség az Árpád-ház kihalását követő zavaros időkben erősödött csak meg. A zavarok „nyitottak szabad teret a rendi jogbitorlás előtt, és idővel tételes törvények által is megerősített hagyományt teremtettek, amely szerint a királyok fontosabb, az egész nemzetet érintő ügyekben az ország összegyűlt rendjeinek észrevételei és beleegyezése nélkül semmit nem cselekedhettek és nem rendelhettek el."

17 Kétségtelen tehát, hogy a rendiség (az országgyűlés) egy idő után beleszól a hatalom gyakorlásába. A szerző korában is aktuális azonban a kérdés: milyen mértékben, illetve azt jelenti-e ez, hogy a hatalom meg van osztva a rendiség és a király között? Lakits szerint nem azt jelenti. Bár a királyt bizonyos jogok gyakorlásában a rendek korlátozzák, de ebből nem következik, Kiemelkedik, e művek közül GROSSING, FRANZ RUDOLPH: Ungarisches allgemeines Staats- und Regiments-Recht. H. n., 1786; IZDENCZY JÓZSEF (név nélkül megjelent írása): Irrthtlmer der meisten Ungarn von der Staatsverfassung ihres Vaterlandes, und von den Rechten der Könige. Gedruckt im Röhmischen Reiche, 1790; GUSTERMANN, ANTON WILHEIM: Die Ausbildung der Verfassung des Königreiches Ungern I—II. Wien, 1811; Uő: Ungerisches Staatsrecht (ld. 11. sz. jegyzet) és PmiNGER, MICHAEL: Ungarns Banderien, und desselben gesetzmüfiige Kriegsverfassung Uberhaupt, I—II. Wien, 1810., 1816. (Grossing müvéről, illetve Grossing és Benczúr „kapcsolatáról" 1. H. BALÁZS ÉVA: Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus [1763-1795]. Bp„ 1967.45-46.) „Schon Herzog Árpad beherrschte seine Nation mit voller Gewalt eines Staatsregenten, vererbte es an seine Abkömlinge, und so kam selbe an Geisas Sohn Stephann, der sich wohl durch Titulatur, und aussere Würde eines Königs, nicht aber durch vermeintlichen Zuwachs der Macht von seinen Vorfahrern in der Regierung unterscheidet." (1-71.) „Leo der Weise mit Wahrheit schreiben konnte haec Gens unius Imperio regitur. Stephann übernahm solche von seinem Vater Geisa, als rechtmassiger Érbe des Königreichs, und nannte unbedenklich sein Reich selbst in óffentlichen Urkunden Monarchiám und sein Volk Gentem hujus Monarchiáé da übrigens Monarchie weiter nichts anders ist, als die Oberherrschaft eines einzigen, so kann wohl von der Monarchischen Verfassung Hungarns nicht der mindeste Zweifel übrig seyn." (1-79.) A zavarok „öfneten den Standischen AnmaBungen freyen Spielraum, und bewirkten mit der Zeit ein ununterbrochenes, und zuletzt durch ausdrükliche Gesetze bestattigtes Herkommen, wodurch die Könige in wichtigeren, die ganze Nation betrefenden Angelegenheiten nichts ohne Gutachten, und Einwilligung der versammelten Standé des Reichs unternehmen, und verfugen konnten." (1-90-91.)