Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - IRODALOM - Soós László: Darányi Ignác: Válogatott dokumentumok. Bp., 1999. / 269–271. o.

270 Irodalom szociális törvények ismertetésénél pedig a kivándorlás problémaköréhez kapcsolódó intézkedések ugyancsak elkerülték a szerző figyelmét. A bevezetőben ismertetett életpálya illusztrálására a kötet második részében a szerző Darányi Ignác 149 beszédét közli. A dokumentumok túlnyomó többsége (136) a képviselőházi naplóban, négy a főrendiházi naplóban, valamint a korabeli sajtóban nyomtatásban már megjelent. Kivételt csupán két esetben — pusztaszeri beszéde 1896. június 27. (39. sz.), valamint a Nemzeti Kaszinó negyvenedik lakomája, 1905. február 12. (106. sz.) — találunk, amikor a közlés alapja az Országos Levéltárban őrzött irat, illetve az Országos Széchényi Könyvtárban található kézirat. A válogatás sokszínű képet ad Darányi Ignác szellemi tevékenységéről, mind politikai, mind közéleti megnyilvánulásairól. A közlés használhatóságát csökkenti viszont, hogy a szerző a dokumentumokhoz magyarázó jegyzeteket nem készített, holott a közölt beszédek többsége a mai olvasó számára már csak megfelelő háttérinformáció segítségével értelmezhető. Például Darányi Ignác a képviselőházban 1896. március 26-án (27. sz. dokumentum) a telepítésről elmondott beszédében kiemelte: „Hogy ha azt látom, hogy az ország egy vidékén ily telepítési hajlam mutatkozik, akkor igenis áldozzon az állam, építsen templomot, építsen iskolát, építsen községházát, adjon egyebet is." A téma részkérdéseiben járatlan olvasó ezt úgy értelmezheti, hogy az 1894. évi telepítési törvény (V. te.) a fenti célokra egyáltalán nem biztosított anyagi eszközöket. Ezzel szemben a Telepítési Alap csak a nagysármási (Kolozs megye) telepítés során 407 kataszteri hold földet térítésmentesen adott át a község elöljáróságának, hogy ezen terület jövedelmét felhasználva községházát, iskolát, kisdedóvót, egyházi alapot hozzanak létre. Darányi beszédében tehát nem arról van szó, hogy az — általa sokat kritizált — 1894. évi telepítési törvény az említett célokra semmiféle központi erőforrást nem biztosított, hanem csak annak mértékét kifogásolta. A nagysármási telepítés sikertelenségéről Darányi Ignác a 64. sz. forrásközlésben (A telepítésről és parcellázásról. 1898. február 11.) konkrétan is szól. „Vegyük azt a telepet, amely elsősorban a törvény alapján létesült: a nagysármási telepet. E telepen oly egyének telepíttettek, akik szerintem a megfelelő vagyoni rendezettséggel nem bírtak". Valóban, már a korabeli (Zorád István nevével fémjelzett) számítások szerint is egy telepesnek legalább 1200 forinttal kellett rendelkeznie ahhoz, hogy az új birtokán a megélhetési költségek mellett a törlesztőrészleteket is képes legyen kigazdálkodni. A Veszprém megyéből Nagysármásra települő, majd a korábbi lakhelyükre visszatérő földművesek átlagban valóban csak mintegy 600 forintnyi tőkével rendelkeztek. De lábjegyzetben mindenképpen megjegyzendő lett volna, hogy a Dunántúlra visszatelepülő családok helyére a környező, főleg Maros-Torda megyéből új, székely telepesek érkeztek. így 1901-ben a telepítés eredményeként az 1100 lakóval megnövekedett lélekszámú Nagysármás járási székhely lett. A fenti példa jól érzékeltetheti, hogy a kötetet kézbe vevő olvasónak a korabeli politikai és gazdasági viszonyok közötti eligazodáshoz szüksége van a szerkesztő által megadott háttérinformációkra. A dokumentumkötet harmadik része a Magyar Országos Levéltárban feltárt, Darányi Ignác irataiból és levelezéséből készített összeállítás. Ebben a részben a politikus hivatalos iratai mellett főleg Károlyi Sándorral 1904 és 1906 között folytatott — a poli-