Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - IRODALOM - Kis Péter: Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. Bp., 1937–1938 [Reprint: 1999] / 267–268. o.

268 Irodalom teológiai tárgyú, azonban tartalmaz fontos kortörténeti utalásokat is (GÁBRIEL SILAGI: Gerardi Morosenae Aecclesiae Sev Csanadiensis Episcopi Deliberatio Svpra Hymnvm Trívm Pverorvm. Corpus Christianorum. Tvrnholti, 1978. /Continuatio Medievalis, 49./; KARÁCSONYI BÉLA-SZEGFŰ LÁSZLÓ: Deliberatio Gerardi Morosenae Aecclesiae Episcopi Svpra Hymnum Trium Pverorum Ad Isingrimum Liberalem. Gellértnek, marosi egyház püspökének elmélkedése a három fiú himnuszáról a tudós Isingrimushoz. Bp.-Szeged, 1999). Terjedelme alapján szinte külön kötetnyi az 1937-38. évi szöveghez csatlakozó „Függelék" (683-720.) és a „Krónikák, legendák, intelmek. Utószó" (721-799.). A , függelék"-ben három „kimaradt" kútfő kapott helyet, korábbi kiadások szövegét átvéve, amelyek azonban korántsem voltak ismertelenek a történeti kutatás számára (Szent Margit legendája — Bőle Kornél 1937-ben; Boldog Ilona legendája — Róbert Fawtier 1913-ban; Julianus testvér jelentése. Levél a tatárok életéről — Heinrich Dörrie 1956-ben megjelent ediüója). Az „Utószó"-ban a reprint kiadást gondozó Szovák Kornél és Veszprémy László az „SRH" történetének, előzményeinek és az Árpád-kori kutatásában betöltött szerepének, jelentőségének néhány oldalas bemutatása után a gyűjteményben szereplő kútfőket ismertetik kötetbeli sorrendjükben, mégpedig igen lenyegretöroen, a lexikon-szócikkek tömörségével összefoglalva az egyes elbeszélő források 1938 utáni kutatástörténetét, kitekintéssel a kézirat(ok), a keletkezés időpontjának, a szerző személyének, valamint a forrásértékkel kapcsolatos főbb problémákra. E rövid összefoglalásokat minden fontosabb dologra kitekintő apparátusok egészítik ki. Ezek szerkezete az alábbi: elsőként megjelenésük időrendjében a szövegkiadások, fakszimile-kiadások, a (magyar és más modern nyelvű) fordítások bibliográfiai felsorolása található meg. E három szakaszhoz esetenként kritikai észrevételek is tartoznak. Alfabetikus rendben következnek ezután a történeti, irodalomtörténeti és historigráfiai kézikönyvek, valamint a bibliográfiák adott műre vonatkozó részeinek adatai, végül pedig az ismertetett forrással foglalkozó szakirodalom tételei zárják az apparátust. Bár az „Utószó" készítői bevallottan nem törekedtek a bibliográfiai teljességre, mégis elmondható, hogy minden jelentős tanulmány, könyv felfedezhető a szövegekhez csatolt kiegészítésekben. Ez leginkább olyan források esetében könnyíti meg hallatlan mértékben a kutató munkáját, mint például Anonymus vagy a közkeletű nevén a 14. századi krónika-szerkesztményként ismert kompozíció, ahol a vonatkozó szakirodalom az évszázadok során könyvtárnyi méretűvé duzzadt. Ugyanígy a szövegekhez tartozó problémák is egyre szerteágazóbbak lettek, az előbbinél a szerző személyének beazonosításával, a mű datálásával és forrásértékével, az utóbbi esetben az ún. ősgeszta szövegállományának elkülönítésével, a folytatások időbeli rétegeinek meghatározásával, az egyes szerzők szemléletével kapcsolatosan. Ezekkel információkkal és adatokkal e reprint kiadás gyakorlatilag a magyar medievisztika egyik legjelentősebb kézikönyvévé vált, amely minden bizonnyal jótékony hatással lesz a későbbi forráskritikai-filológiai kutatásra. Kis Péter