Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

260 Visszaemlékezés alkalmam részt venni 1976-ban az ulánbátori tanácskozáson is. — E két tanácskozás után alakult ki bennem az az álláspont, hogy nemzetközi tanácskozások akkor járnak eredménnyel, ha a témában járatos szakemberek cserélnek véleményt, számolnak be tapasztalataikról és nem a sokszor politikai területről átirányított vagy egyetemről átkerült vezetők ülnek össze. Paradox módon erre éppen egy ilyen átirányított vezető jó szereplése hívta fel a figyelmemet. A potsdami értekezleten ugyanis az a helyzet alakult ki, hogy az előre elkészített szövegek felolvasása után kérdései csak a házigazdának voltak, aki csak szűk két éve volt ebben a beosztásban, de tiszteletre méltó módon felkészült a témából, így legalább húsz percig csak ő kérdezett és válaszolva jól elbeszélgettünk. — Nagy bánatomra nem láttam belülről mongol levéltárat, mert a magyar delegáció kapta azt a feladatot, hogy a levéltárlátogatás idejében készítsék el a tanácskozás záróközleményét, vagy valami hasonlót. DL-segédletek A 60-as évek közepe táján történt, hogy Ila Bálint valamiféle megbeszélésen a Levéltár tanácstermében bejelentette, hogy bár elvállalta a Diplomatikai Levéltár történetének megírását, de ezt nem tudta teljesíteni, mert a Magyar Országos Diplomatikai Levéltár alapításáról a Levéltár irattárában semmiféle érdemleges ügyiratot nem talált. Minthogy amúgyis érdekelt e számomra oly kedves gyűjtemény története, Ila Bálint eredménytelen direkt megközelítési módszere után indirekt módszert választottam. Az irattár helyett a DL számkönyvéből és az akkori dobozkönyvek adataiból kiindulva a Magyar Országos Diplomatikai Levéltárat megalapító Óváry Lipót jelentéseit és a gyűjteményre vonatkozó más ügyiratok alapján megírtam a gyűjtemény létrejöttének történetét. — A Magyar Országos Diplomatikai Levéltár történetéről írt cikk címében egy római szám van: I. (rész). Ez a gyűjtemény létrejöttét mutatja be. (Levéltári Közlemények 1969.) Az elgondolt II. (közlemény) a tárolás történetét tartalmazta volna az egykorúan összehajtogatott oklevelek eredeti fondjaiból történt kiemelésétől azonos méretű borítékokban való lehetséges vagy nem lehetséges elhelyezésén, a szekrényekben elhelyezett fadobozokon, a két háború között rendszeresített fémdobozok mindkét oldal fém fogantyúin át (hogy az oklevelek sose nyomják egymást) az össze nem hajtható oklevelek tárolási módjáig. Ezt olyan valakinek kellene megírnia, aki szereti a DL-t és szívesen dolgozik érte, fejlesztésén, könnyebb kutathatóságán és még múltja történetének teljessé tételén is. E munka során találkoztam egy ilyen „növedék"-kel: Müncheni oklevelek. Mibenlétének kutatása közben akadtam rá a Hunyadi-Brandenburgi levéltár akkor Münchenben őrzött részének elcserélésére vonatkozó ügyiratokra. Minthogy már kilátásban volt a fentemlített kéthetes németországi út, ott befejeztem az adatgyűjtést és megírtam a Hunyadi család levéltárának történetét a levéltárnak Magyarországból történt elvitelétől mai, részben szétszórt, állapotáig. (Levéltári Közlemények 1964. Egyes adatokkal kiegészítve: Archivalische Zeitschrift 1966.) Ember Győző programjában a fond- és állagnyilvántartás elkészülte után az egyes szekciók repertóriumának elkészítését tűzte ki célul. Ez azt jelentette, hogyha egy levéltári állagban fond vagy egy állag tárgyi vagy más alapon tovább tagolódik, akkor ezt a tagolódást a kiadásra szánt jegyzékben szintén bekellett mutatni. Ha viszont a levéltári fondnak nem volt tagolódása, akkor összevont raktári jegyzéket kellett készíteni.