Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

Borsa Iván: Emlékezések (60 év levéltárban) 259 egy kategóriába tartoznak. Mindkét ország a XX. században az országhatárok megváltozása következtében olyan helyzetbe került, hogy szomszédos országok (Bengália, Pakisztán, Sri Lanka) igényeltek tőlük levéltári iratokat, de ugyanakkor rájuk vonatkozó iratok maradtak szép számmal másik ország levéltárában, értve ez alatt Bécset, illetve Londont. Azóta többször emlegettem, hogy egy valamit meg kellene szívlelni az indiai levéltári törvények közül. Indiában ugyanis mint szövetségi államban a levéltárügyet az egyes államok maguk szabályozzák. A szövetségi parlament India Nemzeti Levéltáráról intézkedik, s csak néhány lényegesnek tartott ügyben hozott valamennyi társországra kötelező jogszabályt. Ezek egyike arról intézkedik, hogy az az állami levéltár, amely az angol gyarmatosítást megelőző, úgynevezett „mogul" korszakban keletkezett levéltári anyagot őriz, (amely arab betűkkel íródott), köteles legalább egy olyan levéltárost alkalmazni, aki ezeket az írásokat olvasni, nyelvüket megérteni és az iratokat magyarázni tudja. Ezt a megoldást meg kellene szívlelnünk a latin, illetőleg a német nyelv vonatkozásában. Ha jól emlékszem a 70-es évek közepén kérte Japán nemzeti levéltárának felvételét a Nemzetközi Levéltári Tanácsba. Ott ismertem meg Mr. Iwakura-t az újonnan alapított és épített japán nemzeti levéltár igazgatóját. 1981 elején megtudtam, hogy miként lehet Japánba olcsón utazni. Moszkva-Habarovszk útvonalra repülőjegyet váltani Budapesten, rubelt vinni, Habarovszkban megváltani a repülőjegyet Niigata-ba, onnan vonattal Tokióba. Minthogy leányom, akkor adjunktus (ma egyetemi tanár) a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán egy éves ösztöndíjjal dolgozott a tokiói egyetemen, két legyet üthettem egy csapásra: meglátogattam lányomat és a japán nemzeti levéltárat. 1980 tavaszán így utaztam Japánba és vissza. — Itt én voltam az első külföldi látogató. Minthogy a levéltáriak közül senki sem beszélt angolul, németül vagy franciául, a Nemzeti Könyvtártól kértek kölcsön tolmácsot, aki csak egy levéltárosi összejövetelen működött közre. Imponáló volt tudásvágyuk, mert ők is könyvtáros-képzettségűek voltak. Az egyiktől minden évben, így 2000-re is, kaptam újévi jókívánságokat. Tapasztalataimról a Levéltári Közlemények 1980-1981. évi kötetében számoltam be. Ennek angol szövegét megküldtem Tokióba, majd Angliába a JOURNAL OF THE SOCIETY OF ARCHIVTSTS című folyóiratnak is, amelynek 1984. évi 7. évfolyamában átszerkesztve és rövidítve jelent meg. Szakértőként Potsdamban és Ulánbátorban A Nemzetközi Levéltári Tanács a fejlődő országok ügyeit és a Tanács erőfeszítéseit segíteni kívánva regionális szervezeteket (régiónál branch) hozott létre, amelyekbe egymáshoz földrajzilag közel fekvő országokat fogott össze, például Délkelet-ázsiai régió. Ebből a szervezésből kimaradtak az európai országok, az Egyesült Államok és Kanada. Gondolom, ez adta a Szovjetunió Levéltári Főigazgatóságának az ötletet ahhoz, hogy a szocialista országokat magában foglaló, két évenként összeülő szakmai tanácskozást szervezzen. E tanácskozások a levéltári főigazgatóságok/igazgatóságok vezetője vagy helyettese és egy levéltáros volt hivatalos, esetenként szakértő előadóként. Az első ülés a hatvanas évek második felében (1968?) volt Moszkvában. Az 1970-ben Potsdamban tartott ülésen mint levéltártechnikai szakértő vettem részt, mert én készítettem a referátumot elsősorban mikrofilmezési témakörben. — Ugyanebben a minőségben volt