Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

258 Visszaemlékezés gével az előző igazgató joggal volt elégedetlen. A rendezést ugyanis szakképzett könyvtárosok végezték, akik nem rendeztek, hanem minden szál iratot katalogizáltak. — Megmutattak két raktártermet, ahol kb. 3,5-4 méter magasan egymásra rakva várták a kisebb-nagyobb átkötött iratcsomagok rendeződésüket. — A régebben rendezettnek mondott iratok sajátos módon jöttek létre. Néhány neves turkológus bejáratos volt a raktárakba és lehetőségük volt arra, hogy ott ki-ki kiválasszon magának több csomagot és azután a kutatóteremben azt jegyzékelte, katalogizálta. Az általa ily módon kialakított „fond" ma létrehozójának nevét viseli. Két hetet töltöttem Isztambulban, s kiküldetésem harmadik hetére Ankarába kellett volna utaznom, de a török Külügyminisztérium telefonon arra kért, hogy ne utazzam Ankarába. Azon a héten belpolitikai válság tört ki Ankarában. A Basbakanlik Ar§ivi-ban járt magyar kutatók említették, hogy az UNESCO-nak tett jelentésem szerint dolgozik a levéltár. Ez esetben is kíváncsi lettem volna, hogy mit fogadtak meg és mit nem. Indiai utak, Japán 1972-ben a Kulturális Kapcsolatok Intézetéből felhívtak telefonon, hogy a magyar-indiai kulturális egyezmény keretében egy indiai vezető levéltáros kíván Magyarországra jönni és lehetősége van annak, hogy egy hónapra én is Indiába mehessek levéltári tanulmányútra. Természetesen elfogadtam. Október-novemberben Mr. Gupta, az indiai Nemzeti Levéltár igazgatóhelyettese megérkezett. Megismerte az Országos Levéltárat, elvittem Egerbe is, hogy lásson egy romantikusan elhelyezett patika-tisztaságú és feszes rendben tartott megyei levéltárat. Ennek befejeztével Soós Imre levéltárigazgató említette, hogy a levéltárból megy a temetőbe, lévén halottak napja. Mi is elmentünk. Gupta kollégának, aki nem ismerte a temető intézményét, — gyanítom — legnagyobb élménye volt a mécsesek borította egri temető. 1973 tavaszán Bejrútban megpihenve és Balbeket megtekintve repültem néhány magyar sorstárssal Újdelhibe. A Nemzeti Levéltárban megtudtam, hogy tulajdonképpen én vagyok az első idegenből jött levéltáros, aki valóban meg akarja ismerni az indiai levéltárügyet. Volt ugyan évekkel előbb két szovjet levéltáros, akik két hétre jöttek, de csak fél napot töltöttek a levéltárban. Kb. két hetet töltöttem Újdelhiben a Nemzeti Levéltárban és néhány helyi gyűjteményben, két hetet pedig Maharashtra állam (Bombay), Tamil Nadu állam (Madras), Nyugat Bengália állam (Kalkutta) és Uttar Pradesh állam (Lucknow) levéltárában és ez államok néhány más gyűjteményében. Tanulmányutam eredménye India levéltárügyének ismertetése volt. Ezt a beszámolót a Levéltári Szemle 1973. évi 3. száma közölte. Angol fordítását megküldtem az indiai Nemzeti Levéltárnak, amely folyóiratában azt két részletben tette közzé. — Az eredeti szöveget átvette az UNESCO Bulletin for Libraries 1976 is, így megjelent franciául és spanyolul is. Az indiai kollégák meg lehettek elégedve a róluk készített képpel, mert az 19741977-es ciklusra megválasztottak nemzetközi levéltári tanácsuk tagjává és meghívtak a szövetségi állam összindiai vezetőinek 1977. évi közgyűlésére. Ekkor Kairóban megpihenve néhány napot Újdelhiben töltöttem. A levéltáros iskolán előadtam azt a megállapításomat, hogy Indiában és Magyarországon a levéltárak nemzetközi jogi szempontból