Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

246 Visszaemlékezés hallgatott még meg, mit jelenthetett az ügyben és rólam, de augusztusban levelet kaptam Darvas József minisztertől, hogy fegyelmi eljárást indított ellenem, s annak lefolytatásával a felügyeletet gyakorló főosztályvezetőt bízta meg. A főosztályvezető hetek múltával magához hívott és elbeszélgettünk arról, hogy itt mi is történt. Részéről semmiféle értékelés sem hangzott el. Ezzel én az ügyet lezártnak tekintettem. írásbeli határozatot sem kaptam. — Az ügynek 1952 derekán volt egy utórezgése. Az ügyosztály felszámolása ugyanis utolsó stádiumába lépett. A könyvtári és a múzeumi terület átadásának ügyét elrendezték és úgy gondolhattak, hogy a levéltári központ vezetőjének megbízatását kinevezéssel kellene felváltani és elővették személyzeti dossziémat. Az osztály önfelszámoló vezetője megdöbbenve látta előző évi fegyelmi büntetésemet, amely szerint a fegyelmi biztos az oklevél eltűnéséért felelősségemet megállapította és ezért szóbelileg megdorgált. Bár az akkori rendelkezések szerint a szóbeli dorgálást is írásban kellett közölni, ilyen nem volt. Minthogy a Központok vezetőinek kinevezése akkor a minisztertanács hatáskörébe tartozott, előbb a fegyelmi ügyet valahogyan lezárták, mert különben nem lehetett volna engem kinevezésre előterjeszteni. Az előterjesztés megtörtént, a kinevezést megkaptam. — Az egykori minisztériumi osztály alá rendelt intézmények mind elkelvén, a Levéltárak Országos Központja az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztálya vezetőjének felügyelete alá került. Ennek az akkor szokatlan megoldásnak voltak előnyei és hátrányai egyaránt. Megadta a lehetőséget arra, hogy a LOK egyféle autonómiát élvezzen, de semmiféle perspektívát sem kínált. A külföldi példák azt mutatták, hogy a Szovjetunióban a levéltárak az államvédelem keretében működtek, több országban — a vasfüggönyön innen és túl egyaránt — a belügyminisztérium volt a levéltárak gazdája. Ha Klebelsberg Kuno nem vitte volna magával az Országos Levéltárat a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, gyanítom, hogy a levéltárügy országunkban ma is oda tartoznék. A Minisztertanács alatt (1956) A nemzetközi gyakorlat azt mutatta, hogy van olyan megoldás is, ahol a levéltárügy közvetlenül a Minisztertanács/Miniszterelnökség alá tartozik. Ez a kategória akkoriban nálunk sem volt ismeretlen, ezt kellett megcélozni. Nem ment simán. Első próbálkozásomat a Minisztertanács hivatalának kulturális illetékese ellenjavaslattal próbálta elhárítani. Az ilyen jellegű megoldás akkor nem volt ismeretlen, mert a minisztériumok akkori osztódásának ez szükségszerű következménye volt. A „megoldás" szerinte az lett volna, hogy a Fővárosi Levéltárat kellene „felfejleszteni" és ez a levéltár venné át a LOK feladatait is. Arra a kérdésemre, hogy mi lenne az Országos Levéltárral?, ötletét nem erőltette tovább. Nem tudom, próbálkozott-e más intézményeknél, mert ha igen, megoldást nem talált. 1955 derekára megszületett a döntés, hogy 1956. január elsejétől a Levéltárak Országos Központja a Minisztertanács közvetlen alárendeltségében fog működni, Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes lesz a főnököm, aki szól majd, hogy mikor mutatkozhatok be neki. (Nem szólt.) Hogy milyen lehetett volna ez az alárendeltség szemben az előzővel és rákövetkezőkkel, két epizóddal lehet megvilágítani. Még az év elején említettem a kulturális csoport vezetőjének, hogy meg szeretnénk ünnepelni az Országos Levéltár 200 éves jubileumát külföldi vendégek meghívásával, de erre költségvetésünkben nincs fedezet. Tegyek előterjesztést költségvetéssel. Megtettem az előterjesztést, meglett a fedezet.