Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

234 Visszaemlékezés Ez abból állt, hogy a Budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karán történelem-szakra 1945-ig csak olyan jelentkezőt vettek fel, akinek volt érettségi bizonyítványa latin nyelvből. A történelem-szakot eredményesen elvégzettek közül az Országos Levéltár — figyelembevéve a professzori ajánlásokat — válogathatott. Az első világháború előtt jogot végzettek is számításba jöttek. Az első világháború után egyfajta továbbképzést jelentett, hogy a budapesti egyetemen kitűnt történelem-szakosok két- vagy egyéves Ösztöndíjat kaphattak, hogy a bécsi Collegium Hungaricum-ban lakván az Institut für österreichische Geschichtsforschungban szervezett felsőfokú — ma posztgraduálisnak mondanánk — képzésben részt vegyenek, ahol levéltári ismeretekkel is találkoztak, s a felsőfokú német nyelvtudást „menet közben" elsajátíthatták. Az ösztöndíjasok feladata volt az is, hogy a Haus-, Hof- und Staatsarchiv-ban vagy a Hofkammerarchiv-ban rendszeresen kutassanak. Ez a szakmai felkészültség az akkori levéltárosi igényeket jól kielégítette, sőt lehetővé tette, hogy az Országos Levéltár a magyar egyetemeknek professzori utánpótlást is biztosítson. (Eckhart Ferenc, Mályusz Elemér, Ember Győző, Sinkovics István.) Pályakezdés, Fővárosi Levéltár 1940-ben nem volt könnyű álláshoz jutni. Csak néhány éve volt, hogy Ember Győző és Wellmann Imre ádobosból (Állástalan Diplomások Országos Bizottsága) az Országos Levéltárban kinevezést kaptak. Szeptemberben bekerültem az Országos Levéltárba, ahol üresedés nem lévén, mint önkéntes díjtalan gyakornok. Ahogy az akkor kialakult gyakorlat volt, egy hónapot a Levéltár segédhivatalában töltöttem Páhi Ferenccel, aki mint Csongrád megye újdonsült főlevéltárnoka éppen akkor kezdte meg egyéves országos levéltári gyakorlatát. Itt megismerkedtem egy intézmény során létrejövő/létrejött iratanyagának kezelésével. 1940 októberében történt, hogy a Fővárosi Levéltár olyan fiatal diplomást keresett, aki részt tud venni az akkor nemrég megjelent Budapest történetének okleveles emlékei című oklevéltár II. kötetének munkálataiban. Az Országos Levéltárban szóltak nekem, hogy jelentkezzem a Fővárosi Tanács elnöki osztályán Tomcsányi Tamás tanácsjegyzőnél, mert ez az állás nekem való volna. (A tanácsjegyzőről később bővebben lesz szó.) Jelentkeztem is, aminek az lett a következménye, hogy 1940. október 10-én mint napidíjas hivatalnok megkezdtem közszolgálatomat a Fővárosi Levéltárban. Első feladatom az volt, hogy az egyes polgármesteri ügyosztályok részére az újonnan érkezett ügydarabokhoz szereljem a levéltárban őrzött előiratokat. Tudni kell, hogy az 1873. évi városegyesítéskor az igazgatást ügyosztályokra osztották és az elintézett ügyiratokat osztályonként irattározták új (irattári) jelzet alatt, amely jelzet az osztály római számából, az év sorszámából és az irattárba helyezéskor kapott sorszámból állt. Ez azt jelentette, hogyha egy budapesti lakos pl. útlevelet kért, igazolnia kellett, hogy budapesti illetőségű. Az igazolásnak egyszerű módja volt, hogyha atyja vagy nagyatyja mint budapesti lakos 15-20 évnél régebben kapott már ilyen igazolást, akkor az illetékes IV. ügyosztály átküldte kérelmét a levéltárnak, ahol az apa/nagyapa ügyiratát szerelni kellett az új kérelemhez, amely elintézés után az utőirattal együtt visszakerült az apa/nagyapa iratainak alapszámára. — A legtöbb szerelés ennek az ügyosztálynak az anyagában volt. A legtöbb kérelem pedig akkor érkezett, amikor elrendelték, hogy a zsidó személyek igazolják állampolgárságukat. Az 1879-es állampolgársági törvény szerint ugyanis, aki