Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

BORSAIVAN EMLÉKEZÉSEK (60 év levéltárban) MEMOIRS - SDÍTY YEARS IN THE ARCHIVES: The author started his career as a clerk at the Archives of Budapest in 1940. From 1942 he was employed at the National Archives of Hungary, first as a vice-archivist, then an archivist, later as head of a unit. Between 1950 and 1957 he was the director of the National Centre of Archives, thereafter he retumed to the National Archives as head of a unit, later appointed head of a department, and finally promoted to Deputy Director, alsó in charge of the technical departments. Although officially in pension since 1978, he is still active in voluntary works for the archives. In 1984 he was elected honorary member of the International Council on Archives. In this essay the author gives an account of the sixty years he worked on the development of archivál practice both in Hungary and internationally. The aim of his retrospective report is to convey ideas to the coming generations of archivists on the great variety of ways in which one can promote archives development on a national and international basis. 1940-1944 1939-ben léptem át először az Országos Levéltár kapujának nem létező küszöbét, hogy szakdolgozatomat új adatokkal kiegészítve egyetemi doktori disszertáció legyen. Itt szívélyesen fogadtak s felhívták figyelmemet az Óváry-féle regesztákra. Az erdélyi vajdák és alvajdák okleveleinek feldolgozása után a Magyar Nemzeti Múzeum levéltári osztálya úgynevezett törzsanyagának darabonként történő átnézését tartották elengedhetetlennek. (A „Törzsanyag" — szemben a főleg egyes családok által a Magyar Nemzeti Múzeumban „örök" letétbe helyezett családi levéltárakkal — a Múzeum által vásárolt vagy ajándékba kapott levéltári anyagot tartalmazta „múzeumi" rendben, ami azt jelentette, hogy tekintet nélkül arra, hogy honnan került a levéltári anyag a Múzeum tulajdonába, az oklevél/irat utolsó dátuma szerint osztották be a gyűjteménybe. Megjegyzem, hogy így jártak el a letétként átvett családi levéltárakkal is, de együtt tartva az egyes letétek iratanyagát.) Ez az átnézés a kutatóteremben nem volt lehetséges, ezért engedélyt kaptam arra, hogy a II. emeleten az 52. szobában nézzem át a „Törzsanyagot" 1526-tal bezáróan. Átnéztem még Erdélyben birtokos volt családi levéltárak Mohács előtti egységeit is. E munkám során megismerhettem a Levéltár valamennyi alkalmazottját és azok is megismertek engem. Ennek köszönhettem, hogy megkérdezték, részt vennék-e abban a munkában, amely akkoriban indult. Várható volt ugyanis, hogy Erdély vonatkozásában is lesznek olyan nemzetközi tárgyalások, mint amilyenek 1938-ban Csehszlovákiával is voltak határkiigazítás ügyében. Az 1750. évi erdélyi összeírást kellett feldolgozni nemzetiségi szempontból, s ehhez kellett adatokat gyűjteni szoros határidőre, amiért reggeltől késő estéig folyt a munka. Bekapcsolódtam ebbe a munkába. A disszertáció elkészült és a 10. félév végén (1940 júniusában) a Szentpétery ImreMályusz Elemér-Hajnal István szigorlatoztató bizottság summa cum laude minősítést adott a doktori diplomámra. Meg kell említeni, hogy ekkor még nem volt Magyarországon levél tárosképzés. Az Országos Levéltár levéltárosi utánpótlása a Pauler Gyula által bevezetett módon történt. Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1-2. szám. 233-266.