Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - D. Tóth Béla: A levéltáros Jakab Elek pályakezdő évei és az első magyar iratkezelési utasítás / 167–206. o.

180 Forrásközlések ve azokat. Világosan megmagyarázza, hogy mi az értelme az iktatásnak, a mutatóköny­vek vezetésének, az előadói (nála: előadási) ív használatának, és az „őr-betű" 54-nek. A Jakab-írást kísérő Mike-levélből ugyan arról értesülhettünk, hogy a különféle megszólításokat, gyakorlati tanácsokat tartalmazó második részt nem mellékelik a dol­gozathoz, mert azoknak még nincs kialakult és elfogadott rendje, szerzőnk azonban né­hány megszólítási formulát — hivatkozva az „ide fogott Mintakönyv"-re — ismertet a hivatalnokokkal. Azért érdekesek ezek számunkra, mert jól mutatják a kiegyezéstől még ugyan na­gyon távollévő állapotok között is azt a reményt, amely már megelőlegezte 1861-ben is a forradalmat eltipró Ferenc Józsefnek az ilyen megszólítást: „Ő császári Apostoli Királyi Felsége, Ausztria császára, Erdély Nagy Fejedelme és Székelyek Ispánja" [kiemelés tő­lem — TB], holott még sem koronázás nem volt, sem pedig a Fejedelmi, Ispáni címmel nem ruházta fel senki a Habsburg-család ifjú tagját. A megszólítási és elköszönési for­mulák között olvashatunk ilyeneket is: „tántoríthatatlan hűséggel örökölvén" (mármint Ferenc József iránt), vagy „legalázatosabb és örök hűségű alattvalói és szolgái" (ti. a ki­rálynak) stb. Azok, akik ismerik a különböző korok hivatalos nyelvezetét, nem lepődnek meg ezeken a formulákon, hiszen a megszólítás formája a rangnak szólt és nem a sze­mélynek. Biztosak lehetünk abban, hogy ha a Ferenc Józsefnek címzett iratokban nem tüntették volna fel a király és a tisztséget megillető többi címet is, akkor nem is jutott volna el a császár elé az irat. Jakab Elek javaslatot tett arra is, hogy hogyan kell megszólítani a főispánt, a külön­böző papi személyeket, valamint hogyan kell a jegyzőkönyveket vezetni, kivonatolni, hogyan kell borítékot készíteni és azokat megcímezni. Fontosnak és szükségesnek mondja ki a már letisztázott iratok egybevetését az ere­deti határozat szövegével, egyrészt a hiba elkerülése, másrészt az írnokok védelme érde­kében. Azt is javasolta, hogy az összeolvasás után az előadói íven tüntessék fel azt a két szót, hogy „egybe olvasva". Röviden összefoglalva, ezek a Jakab Elek írásából következtethető leglényegesebb megállapítások. Egyedülálló ez a munka. Nélkülöz minden cicomát, erőltetett gondola­tot. Elhagyta a beérkezett iratok tételekre bontását, nem tett említést az alapszámos rend­szerről, sem más csoportosítás! lehetőségről. A Geringer-féle ügykezelési utasítás sokak számára rendkívül bonyolult volt. Jakab Elek mindezt félretéve, megalkotta az első ma­gyar egyszerű és érthető ügykezelési rendszert. Az a szándék vezette, hogy használható, a hivatal számára könnyen kezelhető, a levéltár számára a visszakeresést megkönnyítő és a kutató munkáját elősegítő logikus és egyszerű rendszert teremtsen. Úgy véljük, hogy ez — figyelembe véve az akkori lehetőségeket — maradéktalanul sikerült is. Az iratkezelési utasítás alkalmazását a főkormányszék elnöki tisztségében bekövet­kezett változás és a Habsburg-törekvések módosulása megakadályozta. Magyarországon Mikó Imre gróf leváltását jóval megelőzve, már 1861 augusztusában sor került az or­szággyűlés feloszlatására és az osztrák hivatali jelenlét felerősödésére. Erdélyben erre csak 1861 novembere után került sor. Jakab Eleknek kolozsvári évei alatt minden bizonnyal egyik fő törekvése maradt, hogy elfogadtassa és működés közben láthassa tervezetét. Ennek a lehetősége kínálkoz­hatott 1866-ban, amikor nyomozni kezdett a kézirat holléte után. Sikerült is visszasze­54 őr-betü = A levéltárból valamilyen ok miatt az eredeti helyéről kiemelt ügy-darab helyére tett cédula, feltüntetve rajta az iktatási szám, és annak a neve, aki kiemelte az iratot.

Next

/
Thumbnails
Contents