Levéltári Közlemények, 71. (2000)
Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - D. Tóth Béla: A levéltáros Jakab Elek pályakezdő évei és az első magyar iratkezelési utasítás / 167–206. o.
D. Tóth Béla: A levéltáros Jakab Elek pályakezdő évei és az első magyar iratkezelési utasítás 181 reznie, de azt kell mondanunk, hogy az alkalmazás kivitelezésében — paradox módon — éppen a kiegyezés megszületése akadályozta meg. Az Unió megvalósulása után a korábbi közigazgatási gyakorlatot ugyan figyelembe vevő, de mégis annál sokkal korszerűbb intézményrendszert alakítottak ki, és az ügyiratkezelést is más alapokra építették. Jakab Elek igazgató úr tervezete sajnos nem kerülhetett alkalmazásra. Nem maradt más a számára, mint visszatenni a tervezetet az eredeti palliumba, és várni 132 évet, amikor az utókor tisztelettel adózik nagyszerű munkássága előtt. Arra azonban a nemcsak a levéltáros szakma, de az egész magyar szellemi élet és Kolozsvár is büszke lehet, hogy az első magyar iratkezelési utasítás Jakab Elek tolla alól került ki.