Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Szakály Orsolya: Hadiipar és nemesi vállakozás : a Vay Miklós-féle salétromtársaság, 1798–1856 / 129–165. o.

140 Forrásközlések a létesítmény fejlesztésével párhuzamosan. Csak a háború befejezése után szállítaná külföldre a salétromot. Külön bekezdés fejtegetette, hogy a Vay-féle társaság milyen morális fölényben van a de Paullyakkal szemben. Az érintett vármegyékben nyerssalétrom főleg főnemesi és nemesi földek (kertek, szántók, legelők) mélyen fekvő részein foltokban terem, méghozzá csupán az év meghatározott szakában, megfelelő időjárás esetén és bizonyos napszakokban. Itt is csak akkor igazán gazdagon, ha a tulajdonos ezeket a helyeket megfelelően előkészíti. Ha a földbirtokos a salétromos földön is jól termő káposztát vagy dohányt vet, akkor a salétromtermelés nem lehet egyenletes. De az sem jó, ha elmulasztja az előkészületeket a parlagon heverő földeken, mert akkor ott salétrom helyett csupán gaz terem. Ha pedig a tulajdonos a marháit ilyen földön legelteti, az állatok óhatatlanul is széttapossák és szerteszórják a természetes salétromot. Aki tehát nem bírja a tulajdonos jóindulatát és közreműködőkészségét, sosem lesz képes nagy mennyiségű salétromot termelni Magyarországon, mert a föld felszíne a magyar földhasználati törvények értelmében a földbirtokost illetik. Ugyanúgy a parasztok jószándéka és együttműködése is elengedhetetlen a természetes salétrom kitermeléséhez — részben a fent említett okokból, de nagyobb részben azért, mert ezek a földek leginkább falvak mellett, városoktól távol fekszenek. Ott azonban nem lehet napszámost találni, így a földműveléssel már amúgy is terhelt paraszttal kell végeztetni a salétromfőzést. Vay szerint a környék paiasztsága dohánnyal és egyéb terményekkel jól keres, így nehezen lehet ilyen megterhelő munkára mozgósítani. A földbirtokos tehát saját példával és rábeszéléssel ébresszen kedvet a parasztban, s a begyűjtési időszakban engedje el a robotot. Vay kérelme szerint azonban a de Paullyakkal nem csak az volt a gond, hogy képtelennek bizonyultak a földbirtokosok megnyerésére, hanem azt is, hogy módszereik kezdetlegesek és pazarlóak. Nem igyekeztek felhasználni az új kémiai felfedezéseket a gazdaságosabb termelés érdekében. Ezzel szemben — sietett megjegyezni Vay — az ő, már ténylegesen létrejött társasága mindenkinek hasznára van. Megnyerte az érintett arisztokratákat, a megyei nemességet, sőt a parasztságot is. A báró hivatalosan még mindig kitartott amellett, hogy társasága évi 30 000 mázsa természetes salétromot képes készíteni. Számításai szerint ennek értékesítésével a pénzhiánnyal küzdő monarchia egy eleddig elhanyagolt természeti cikkért 1 milliót vagy meg többet nyerhet készpénzben. Vármegyei iratokat mellékelt annak bizonyítására, hogy a helyi nemesség mennyire támogatja társaságát. Azt külön kiemelte, hogy sehol nincs ott termelőhelye, ahol de Paully-karámok vannak, csak eddig használaton kívüli területeket vett művelés alá. A legnagyobb és leggazdagabb salétromhelyek birtokosai között Vay nem véletlenül Esterházy herceg (1765-1833), illetve Schönborn (1738-1817) és Károlyi (1768-1803) gróf főispánokat említette, akikkel már földhasználati szerződést kötött. Azt is megjegyezte, hogy külföldön a salétrom mázsája 50-90 forintért kell el.

54 Vay érvelése tehát semmit sem változott, csupán finomodott és adatokkal egészült ki. Colloredora mindez nem hatott. A tüzér főparancsnok kimutatásokat állított össze a monarchia egyes salétrom-kerületeinek terméseredményéről és a felvásárlási árakról. 54 Bécs, 1799. október 7. ÖStA KA HKR Aktén 1799, 6-727 — Prot. 1799 12141-2142 (6240).