Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Antal: Az andocsi jezsuita misszió, 1642–1684 : adatok a hódolt Dunántúl egyháztörténetéhez / 3–31. o.

Molnár Antal: Az andocsi jezsuita misszió (1642-1684) 11 élő Balaton környéki katolikusokat gondozza.

50 Az új koppányi misszió alapítását Muzio Vitelleschi rendfőnök 1642. február 8-i levelében hagyta jóvá, azzal a feltétellel, hogy a fenntartáshoz szükséges feltételeket biztosítsák.

51 Horváth 1642. március elején, a nagyböjt kezdetekor érkezett Koppanyba, nyolc hónap múlva segítőtársat is kapott Csomafai Pál segítőtestvér személyében.

52 Csomafai ekkor már komoly missziós tapasztalatokkal rendelkezett, hat éven át dolgozott a karánsebesi misszióban. Magyar, román és latin nyelvismeretével, írni és olvasni tudásával kiemelkedett a segítőtestvérek közül,

53 ezért bíztak rá rendtársai lelkipásztori feladatokat is. A karánsebesi misszió elöljárója többször kérte a rendfőnököt: engedélyezze a testvér pappá szentelését. Vitelleschi a kérést elutasította ugyan, de a lelkipásztori munkában való részvételét továbbra is engedélyezte.

54 Horváth az eredeti tervektől eltérően a misszió székhelyét nem a koppányi török várba, hanem a közeli Andocs faluba, egy üres plébániára helyezte. A koppányi megtelepedésről a Pécsett szerzett rossz tapasztalatok miatt mondott le: a török katonai és közigazgatási székhelyen a helyi tisztviselők a jezsuitát akarták megbízni a magyar hatóságokkal és földesurakkal való levelezés lebonyolításával, ami nagyban akadályozta volna a lelkipásztori munkát. Másrészt a sűrűn váltakozó hivatalnokoknak minduntalan ajándékokkal kellett volna kedveskedniük, de még így sem volt valószínű, hogy a török gyanakvása miatt zavartalanul látogathatták volna a környező falvakat, illetve a környékbeliek sem kereshették volna fel őket a várban. A félreeső Andocs minden szempontból megfelelőbb székhelynek tűnt: a javarészt katolikusokból álló településen állt egy Mindenszentek titulusú romos templom, amely helyreállítása után alkalmasnak bizonyult, hogy a környék lelki központjává váljon. A templomban egy középkori, csodatevő Mária-szobrot találtak, amelyet a reformátusok (egyedül a templom szobrai és keresztjei közül) nem pusztítottak el. A helyi hagyomány szerint a templom menedékként szolgált a környék lakosságának a török támadások alkalmával, a Mária-szobor pedig megvédte őket az üldözőktől, akik megvakultak, vagy remegni kezdett kezük és lábuk.

55 Missziós munkájukat a hódoltsági missziókban jól bevált módszerekkel kezdték meg. Reggel és este csengettyűszóval hívták össze a katolikusokat imádkozni, erre kezdetben úgy kellett megtanítani az embereket. Ima után hitoktatást tartottak, amelyet kíváncsiságból a környékbeli reformátusok is felkerestek. Vasár- és ünnepnapokon miséz50 ARSI Austr. vol. 229. fol. 263r. (Horváth János Rumer János tartományfönöknek, Pécs, 1641. október 27.) 51 ARSI Austr. vol. 5 II. pag. 702. 52 Az első másfél év eseményeit Horváth János beszámolója és az 1642. évi évkönyv alapján ismertetem: BENDA K.: i. m. 135-137.; LA 1642. ARSI Austr. vol. 139. pag. 42-44. 53 LUKÁCS, LADISLAUS: Catalogi personarum et offkiorum Provincae Austriae Societatis Iesu. II. (16011640). Romae, 1982. 566.; ARSI Austr. vol. 25 II. fol. 428v., 441r.; Austr. vol. 26. fol. 48r., 156v., 267r., 375r.; Austr. vol. 27. fol. 46v., 288v.; Austr. vol. 28. fol. 69v. 54 ARSI Austr. vol. 5 I. pag. 127., 299-300. 5 „Hi verő ut non eminus, sed cominus pedem cum nefariis inferni satellitibus conferre manusque conserere possent, in eorum medio se collocarunt, parochiam (praeposituram olim non incelebrem) Andocs non ita pridem a licentiato quopiam, qui ultimus rem catholicam sustinuerat, derelictam sibi sédem delegerunt, eoque id egerunt libentius, quod illic Sanctorum Omnium, quorum magnis auxiliis ad tam arduum opus aggrediendum et prosequendum indigebant, honoribus dicati templi extent vestigia, et in eo intemeratissimae Virginis icon miraculis celebris visatur, quam solam iconomachi Calvinistae, dum bellum crucibus et statuis reliquis indixerunt, intactam non sine peculiari Dei providentia Virginisque ipsius tutamine reliquerunt. Asylum templum hoc fuisse fertur, ad quod christiani olim confugere soliti, quoties barbari irruissent, neque sine miraculo saepe defensi vei caecitate percussis vei pedum manuumque tremore correptis efferis gentibus." LA 1642. ARSI Austr. vol. 139. pag. 42-43.