Levéltári Közlemények, 70. (1999)
Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Fazekas Csaba: Csinálj hasonlót! Megjegyzések egy borsodi forráskiadvány-kísérlet kapcsán (Acta Archivistica) / 234–239. o.
Irodalom 237 A már idézett forráskiadási útmutatók mellett érdemes felidézni Ember Győző egyik átfogó igényű összefoglalását is a forráspublikáció elméleti kérdéseiről. 5 A szerző mindenekelőtt leszögezi, hogy alapvetően a forrásközlés — egyes, átmenetinek tekinthető formáktól eltekintve — kétféle lehet: tudományos vagy népszerű. Előbbi célja, hogy a tudományos feldolgozások számára adatokat szolgáltasson, az ilyen kiadvány választott témájában a viszonylagos teljesség igényével lép fel, tudományos igényű apparátussal, sokoldalú körültekintéssel készül, ellentétben a népszerűvel, ahol mindezek kevésbé kimutathatóak. (Jóllehet az igényességet és a körültekintő apparátust utóbbi sem nélkülözheti.) Mint látható volt, az Acta Archivistica egyik csoport jellemzőibe sem „fér bele". Ember Győző precíz kategóriákat állított fel a publikáció elméleti és módszertani jellemzőit illetően. A forrásközlés alaki szöveghűsége szerint — mondja — egy publikáció lehet betűhív (lényegében kritikai), lehet átíró (korhű vagy modernebb átírással) és lehet fényképes. Ez utóbbi felelne meg pontosan a szóban forgó kiadványsorozatnak, ám Ember Győző leszögezi: „A fénképes forrásközlést fakszimile közlésnek is nevezik. Fényképen rendszerint csak kivételes fontosságú egyes iratokat vagy iratrészeket szoktak közölni." Dobrossyék köteteiben pedig nem elsősorban kivételes történeti értékű iratok látnak napvilágot, hanem gyakorlatilag minden, ami egy témával kapcsolatban fellelhető. Munkája vége felé Ember Győző a forráskiadványokhoz csatolható térképeket, rajzokat, fotókat illetően még megjegyzi, hogy utóbbiak „mint a kiadványt élénkítő, illusztratív eszközök" szerepelhetnek, amelyek inkább tájékoztató jellegűek (vagyis nem központi szerepet visznek), illetőleg az apparátus részeit képezik, arról nem is beszélve, hogy ilyeneket inkább feldolgozásokhoz kell csatolni és nem forráskiadványokhoz 6 . A gondolatot már mi folytatjuk úgy, hogy a borsodi kísérletben nem függelékekről, hanem azok önálló életre keltésének szándékáról értesülünk. Az a benyomásunk továbbá, hogy a tartalmi szempontok mellett egyes dokumentumok kiválogatását szorgalmazta, ha nyomtatványról vagy újságcikk-xeroxról volt szó (könnyebb elolvasni), illetve szemmel láthatóan egyes kéziratokat inkább díszes fejlécük vagy pecsétjük érdemesített a megjelentetésre. Összességében sajnálattal állapítjuk meg, hogy az amúgy rendkívül érdekes dokumentumokat is közzétevő kötetek nem a forráskiadás jól bevált és elfogadott módszereit követik, vagyis nem írják át és nem jegyzetelik, értelmezik a történelmi dokumentumokat. (Persze ebben a formában a kiadvány-előkészítés munkája összehasonlíthatatlanul kevésbé idő- és energiaigényes.) Felvethető továbbá a más kiadványokkal kapcsolatban is jogos kérdés, miszerint szerencsés-e egyáltalán egy válogatás alapelvéül azt leszögezni, hogy nem egy téma, korszak, személyiség stb. dokumentumait, hanem az egy levéltárban fellelhető iratokat közlik. Egyes témaköröknél érdemes lett volna például más közgyűjteményekben is körülnézni. Feltűnő továbbá, hogy az eddig megjelent hat kötet tartalmi színvonala rendkívül egyenetlen. A magunk részéről legjobban sikerültnek és ajánlhatónak az SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA. Bp., 1998. stb. Más kiadványokban hangsúlyt kapnak a vizuális dokumentumok illusztrációt meghaladó, forrásértéket hordozó szerepe. L. pl. FARAGÓ TAMÁS: Pest-budai árvíz, 1838. Bp., 1988. (Fejezetek Budapest múltjából, 5.) 473-515. 5 EMBER GYŐZŐ: A levéltári forrásközlés apparátusa. Levéltári Közlemények, 45. (1974) 2. sz. 203-222. 6 Az újabb szakirodalomból ezzel megegyezően foglalt állást: KRISTÓ GYULA-MAKK FERENC: Filológia. In: A történelem segédtudományai. Szerk.: BERTÉNYlIVÁN, Bp., 1998. (A történettuidomány kézikönyve, I.) 216232., 229.
