Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér / 188–196. o.

Mályusz Elemér (1898-1989) 191 Mályusz művét, jóllehet annak egyes tételeit vitatták, a korabeli magyar történetírás pozitívan fogadta és a legmagasabb történetírói teljesítmények között tartotta számon, továbbá az iratkiadás mintapéldájaként emlegette, szintetikus ábrázolásmódját pedig követendőnek állította az ifjabb történészgeneráció elé. A kritikusok — Mályusszal egyetértve — úgy vélték, hogy Sándor Lipót nádorságának ismerete nélkül nem érthető meg az 1790-1795 közötti időszak, de a következő negyedszázad és a polgárosuló Magyarország fejlődése sem. Mályusz könyvének eredményeire alapozva később határozottan állította, hogy az 1790-es évek elején egy nagyívű fejlődés vette kezdetét hazánkban, amelynek egyik letéteményese a köznemesség mellett a modern eszmékre élénken reagáló magyarországi, jóllehet többségében idegen (német, szerb, örmény, görög ajkú) polgárság volt. Egyetemi magántanári, a magyarországi polgárság közép- és újkori fejlődéséről tartott előadásaiban (1926-1928 között) és tanulmányaiban éppen a polgári magatartásformák, a polgári gondolkodás és életfelfogás propagálását vállalta fel.

13 Mályusznak a magyarországi polgárság történetével foglalkozó értekezései között kiemelkedő helyet foglal el történeti pályafutásának első szakaszában az 1790-es évek eleji magyar polgári társadalmáról készített stúdiuma.

14 Ebben Mályusz összehasonlította a magyar köznemesség és a hazai polgárság politikai és társadalmi törekvéseit, különös tekintettel a kereskedő és iparos céhek ama képviselőinek a programjára (Liedemann Sámuel pesti nagykereskedő tervezete), amelyben a köznemességei szemben, annak politikájából kiábrándulva, a bécsi udvarba vetve bizalmukat próbálták meg társadalmi, jogi és gazdasági érdekeiket megvédelmezni, illetve érvényre juttatni. Céljukat a polgárok azonban Bécs elutasító magatartása és a főnemesi körök ellenállása és végül a polgárság helyzetét is pozitívan befolyásolni látszó 1792-1793. évi reformmunkálatok elodázása miatt nem érték el. Mindez azt eredményezte, hogy a hazai polgárság politikai, társadalmi és gazdasági életében évtizedekig nem történt változás. Mályusz ebből azt a következtetést vonta le, hogy a polgárság „mivel nem tudott saját erejéből felemelkedni és öncélú politikát kezdeni (...), várnia kellett, míg a liberális köznemesség képviselői feléje fordultak segítő karjukkal, de ugyanezért egyszersmind viselnie kellett hosszú időkre (...) erőtlenségének és másra támaszkodásának elviselhetetlen káros következményeit."

15 Mályusz Sándor Lipót iratainak publikálásával és elsősorban újkortörténeti tárgyú értekezéseivel már az 1920-as évek második felében ismert és elismert történész lett. Ez a tény még inkább arra inspirálta, hogy behatóbban tanulmányozza a reformkor társadalmi-politikai kérdéseit. Saját korának súlyos társadalmi-ideológiai problémáiból kiindulva fordult a hazai értelmiség, ezen belül is a köznemesi intelligencia múltja, illetve közelmúltja felé, amely értelmiséget a történeti tradíciók őrének, az igazi nemzeti erények és érzések ápolójának, a nemzettudat fenntartójának és folytatójának vélt.

16 A köznemesi értelmiségnek a reformkori magyarországi társadalmi és kulturális életben 13 Vö. pl az alábbi cikkeit: Geschichte des Bürgertums in Ungarn. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte, 1927. Bánd XX. 356-407.; Polgárságunk részvétele a középkori országgyűléseken. Protestáns Szemle, 36. (1927) 3. sz. 142-146. 14 A magyarországi polgárság a francia forradalom korában. A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve. I. KÁROLYI ÁRPÁD közreműködésével szerk. ANGYAL DÁVID. Bp., 1931. 225-282. 15 Uo.282. 16 Vö. erről: Értelmiséglink és a neonacionalizmus. Napkelet, 6. (1928) XI. köt. 4. sz. 291-295.