Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér / 188–196. o.

192 Mályusz Elemér (1898-1989) játszott szerepét és elévülhetetlen érdemeit méltatta Kossuth Lajos politikai tevékenységének társadalmi hátterét felvázoló értekezésében is.

17 Ebben szembeállította a főnemesség (Széchenyi István) és a köznemesség (Kossuth) programját, az utóbbit tartva a reformok mozgatórugójának. Rámutatott arra, hogy Kossuth a köz- és kisnemesség képviseletében lépett fel, melyet a magyar társadalom vezető erejének tekintett és tőle várta a politikai-társadalmi-gazdasági átalakulás megvalósítását. Az 1920-as évek második felében a középiskolai történelemtanárok továbbképzésein a fent említett történeti kérdések mellett az első világháborút megelőző negyedszázad politikatörténetével foglalkozott, előtérbe helyezve a századforduló nagy szellemtörténeti, világnézeti változásait, ezek gyökereinek feltárását, illetve bemutatását, különös tekintettel a felvilágosodás korára.

18 Amikor Mályusz 1930-ban kinevezést nyert a szegedi egyetemre, s egyidejűleg az MTA levelező tagjainak sorába választották, többnyire még mindig az újkor kérdései foglalkoztatták. Az 1930-as években készült újkortörténeti művei szinte kizárólag a Szekfű Gyula elleni polémiák jegyében születtek meg. Főleg egykori tanár- és tudóstarsának Hóman Bálinttal írott 6 kötetes „Magyar Történeté"-nek szellemtörténeti szemléletmódja, különös tekintettel a barokk és a felvilágosodás korának vizsgálatára, illetve bemutatására, késztette őt arra, hogy mind egyetemi előadásaiban, mind pedig nagyívű tanulmányaiban és könyveiben kifejtse saját, többnyire Szekfűvel ellentétes álláspontját. A szegedi egyetemen az 1931/32. tanévben tartott előadásorozatában, amelynek „A felvilágosodás Magyarországon"

19 címet adta, állandóan polemizált Szekfű „Magyar Történeté"-nek a 17-18. századot tárgyaló részeivel. Mályusz előadásainak első felében a barokk és a felvilágosodás fogalmait tisztázta. A Szekfű-féle felfogással szemben úgy vélte, a barokk a vallási türelmetlenség és fanatizmus, az abszolutista, központosított állam és az uralkodói hatalom kifejezője és igenlése, a rendi társadalomszemlélet jellemzi, a művészet pedig a vallás szolgálóleánya. A barokk világnézet, amelynek gazdasági életét a merkantilizmus határozta meg, nem engedte meg az egyén kibontakozását és érvényesülését. Ezzel szemben a felvilágosodás világnézete elősegítette a természettudományok fejlődését, felkarolta a protestáns polgári értékeket, megvalósította a felvilágosult polgár embereszményeit, a fejlődésgondolatra épülő új történetfelfogást és a barokk képzőművészet-kultusz helyett a literatúra és a ráció elsőbbségére alapozta a művészetek értelmezését. Mályusz mindezeket a konkrét magyarországi fejlődésen keresztül mutatta be és nem csupán arra szorítkozott, mint ahogy azt Szekfű tette a 18. század bemutatásakor, hogy ti. egyszerűen felvázolta a nyugat-európai szellemi áramlatok hazai térnyerését, hanem több külső tényező (a különböző világnézetek eredetének, keletkezésének, helyének, idejének kérdései) figyelembevételével, illetve elemzésével próbálta megragadni a felvilágosodás magyarországi főbb jellemzőit. Végkövetkeztetése szerint nem arról van szó, hogy a magyarság egyszerűen befogadta, átvette volna a nyugat-európai eszméket, hanem a magyarok mint az európai kultúrkör tagjai maguk 17 Kossuth működésének társadalomtörténeti háttere. Napkelet, 6. (1928) XI. köt. 3. sz. 166-183. 18 L. erről Mályusz emlékiratainak 2. fejezetét. 19 L. ezt Mályusz kéziratos hagyatékában. A kéziratot elemezte ERŐS VILMOS: Szekfű és Mályusz vitája a „Magyar Történet"-ről c. tanulmányában. Századok, 131. (1997) 2. sz. 465-468. (A kézirat tartalmi ismertetésekor alábbiakban elsősorban Erős stúdiumára támaszkodunk. A kézirat szövege a tanulmány szerzőjének szerkesztésében a közeljövőben az Osiris Kiadó gondozásában jelenik meg.)