Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér / 188–196. o.

Mályusz Elemér (1898-1989) 189 tanács jegyzőkönyveit és egyéb iratait kell feldolgoznia, fontosságuk szerint kimásolnia és regesztáznia. A nemzetiségi kérdés kútfői közül közül kizárólag a román és a szerb anyagokat gyűjtötte ki, meglehetősen kedvetlenül, hiszen úgy érezte: másodrangú munkát bíztak rá, holott, mint maga később emlékirataiban megjegyezte: „már ekkor történetírónak vallotta magát, aki önálló munkát mer vállalni."

4 A levéltári idegölő másolást, regesztázást unalmasnak, egyhangúnak találta, és az ugyancsak Bécsben tartózkodó Szekfű Gyulával konfliktusba is keveredett emiatt. Csak kollégiumi szobatársának, Hajnal Istvánnak barátsága és segítőkészsége tartotta benne a lelket. A másolatokat és a kivonatolásokat mindenesetre lelkiismeretesen elkészítette: két vaskos csomónyi anyagot, amelynek hasznát és értékét sohasem becsülte sokra. Az iratok ugyanis nem voltak alkalmasak a kiadásra, az önálló feldolgozásra.

5 Csupán az ún. „Kossuth-Akten"-t tartotta érdemesnek a publikálásra, amelyeket később átadott Barta Istvánnak, a Kossuth-iratok kiadójának, de azok soha sem jelentek meg.

6 Amennyire elkedvetlenedett a neoabszolutista korszak iratainak kutatásától, annál nagyobb érdeklődést mutatott a 18. századi magyar politika-, társadalom- és gazdaságtörténet vitás kérdései iránt. Ezeknek vizsgálatára nemsokára alkalma is adódott. Ekkor még nem gondolta, hogy kutatásai nyomán egy a 18. század végi magyar történelem egyik igen izgalmas időszakát feldolgozó, ma is alapvetésnek számító mű kerül majd ki tolla alól. A Magyar Történelmi Társulat „Magyarország Újabbkori Történetének Forrásai" című sorozatában tervezték megjelentetni Domanovszky Sándor szerkesztésében és kiadásában József főherherceg-nádor iratait, a Habsburg-kormányzattörténeti dokumentumok köteteit. Felvetődött ezzel egyidejűleg, mintegy ezek előzményeként József főherceg bátyja, Sándor Lipót főherceg-nádor iratainak megjelentetése is. Mályusz örömmel vállalkozott a feladatra, annál is inkább, mivel ennek megoldását részben kihívásnak tekintette, részben mert 1923-ban megjelent „A reformkor nemzedéke" c. tanulmánya,

7 amelyben behatóan vizsgálta az 1790/91. évi országgyűlés által kiküldött rendszeres bizottságok munkálatait és ekképpen már ismerte a témát. Ez a magyar újkortörténeti tanulmánya nagy visszhangot váltott ki a történész berkekben: Mályusz ugyanis meggyőző erővel igyekezett bizonyítani, hogy a rendszeres bizottsági munkálatok megvalósulása esetén a reformkor hazánkban korábban bekövetkezett volna, és Magyarország már a napóleoni háborúk idején elindulhatott volna a polgári fejlődés útján, és a reformkor nemzedékének nem kellett volna megküzdenie azokkal a nehézségekkel, amelyek 1825 után előtte tornyosultak. A reformkort csak az 1790-es évek első felének eseményeiből lehet és kell megérteni, sőt a liberális reformokra hajló köznemesség eszméinek gyökerei ide nyúlnak vissza. Mályusz feltételezéseit a kortársak (különösen Szekfű Gyula és Eckhardt Sándor) túlzónak, illetve nem megalapozottnak tekintették, de Mályusz a Sándor Lipót-iratok kiadásával és a hozzá 4 L. erről az emlékirat 2. fejezetét, amelyben Mályusz pályakezdő éveiről (1920-es évek) szól. 5 L. ezeket Mályusz hagyatékában az 1946-1947-ben Jakó Zsigmond kérésére összegyűjtött dokumentumokkal együtt. Ez utóbbi anyagokat Mályusz a Magyar Országos Levéltár Kossuth-aktáiból és a Honvédelmi Bizottmány irataiból válogatta ki a magyar forradalom és szabadságharc 100. évfordulója alkalmából. 6 L. erről az emlékirat 2. fejezetét. 7 Századok, 57-58. (1923-1924) 17-75.