Levéltári Közlemények, 70. (1999)
Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Soós István: Az újkortörténész Mályusz Elemér / 188–196. o.
188 Mályusz Elemér (1898-1989) SOÓS ISTVÁN AZ ÚJKORTÖRTÉNÉSZ MÁLYUSZ ELEMÉR Mályusz Elemért a magyar történésztársadalom általában elsősorban mint a 20. századi magyar középkorkutatás egyik legnagyobb, ha nem legjelentősebb történetírójaként tartja számon. Ismert azonban, hogy univerzális tehetsége révén alig akad a magyar politika-, társadalom-, gazdaság- és kultúrtörténemek olyan területe az Árpád-kortól a 20. századig, amelynek igen magas színvonalú művelője ne lett volna. Talán azonban kevésbé ismert, hogy a pályafutását középkori témával kezdő, az 1920-as évek elején magyar történésztársadalomba üstökösként berobbanó alig 22 éves ifjú történész amellett, hogy érdeklődésének középpontjában továbbra is a magyar és nyugat-európai középkor tanulmányozása, illetve kutatása állt, majdnem két évtizeden át behatóan a 1719. század magyar társadalmának és kultúrájának történetével is foglalkozott. A koraújkor és az újkor históriája Mályusz számára nem volt terra incognita. Ahogy később vallotta, sohasem idegenkedett az újkori történelmi problémák vizsgálatától, ahogy azt pályafutását visszaidézve az 1970-es évek elején írott, kéziratban maradt emlékiratában írta. 1 Már szegedi gimnazista korában, mindenekelőtt történelemtanára, a jeles újkortörténész Balanyi György hatására és szakértő figyelme mellett számos olyan kisebb munkát készített, amelyekben Machiavelli és a reformáció korával vagy éppen a török 1529. évi hadjáratával foglalkozott, de nem kerülte el figyelmét az első nagy világégés kirobbanása okainak vizsgálata sem. 2 Mindezek a korai szárnypróbálgatások mély nyomokat hagytak benne, és bár az egyetemi évek alatt professzorai, elsősorban Hóman Bálint ösztönzésére a középkor felfedezésére indult, sohasem hanyagolta el elsősorban a külföldi (német) történetírás legújabb eredményeinek (főleg Friedrich Meinecke), egyidejűleg Nyugat-Európa újkori társadalom- és művelődéstörténetének (Huizinga) tanulmányozását. Koraújkori témát, nevezetesen a 16-17. századi magyar humanizmus egyik neves egyénisége, Verancsics Mihály irodalmi munkásságát választotta egyetemi szakdolgozatának tárgyául is. 3 Azt azonban maga sem hitte, hogy már történetírói pályájának kezdetén nem kedvtelésből, illetve érdeklődésből, hanem kényszerűségből kell az újkori magyar történettel foglalkoznia. 1920 őszén ugyanis Szekfű Gyula és Domanovszky Sándor támogatásával több ifjú történésszel (többek között Miskolczy Gyulával, Hajnal Istvánnal) együtt a Magyar Történelmi Társulat három hónapra ösztöndíjat biztosított számára és Bécsbe küldte, ahol a Haus-, Hof- und Staatsarchivban kutatott. Eredetileg arra kapott megbízást, hogy a bécsi kamarilla refomkorra vonatkozó állagait tanulmányozza, de a császárvárosban derült ki, hogy a neoabszolutizmus, azaz a Bach-korszak nemzetiségi politikájára vonatkozó dokumentumokat, továbbá az 1850-es évekbeli osztrák miniszter1 L. minderről bővebben „Miért lettem történész? "• A kéziratot sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta Soós ISTVÁN. Tanulmányok Csongrád megye történetéből, XXVI. Szerk.: BLAZOVICH LÁSZLÓ. Szeged, 1998. 5-38. 2 Uo " 3 Ennek egyik példányát 1. Mályusz kéziratos hagyatékában: De vita et operibus Michaelis Verantii. [Egyetemi szakdolgozat.] (Budapest, 1919.)
