Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tóth István György: Egy bosnyák misszióspüspök térítőútjai a hódoltságban : Matteo Benlich belgrádi püspök levelei Rómába, 1653–1673 / 107–142. o.

116 Forrásközlések több, Rómába írt levélből kitűnt, a hódoltsági katolikus közösségek nem kevésbé féltek attól, hogy ha a püspököt újra fogságba vetik, és újból váltságdíjat kell érté fizetniük, akkor végképp eladósodnak. Benlich ezért inkább Belgrád környékét járta, még itt sem volt azonban biztonságban: még csak egy misét sem mondhatott, és a plébánosokat is csak éjjel kereshette fel, mert a szendrői bég emberei a katolikus papokra vadásztak, azért, hogy nyilván tisztes váltságdíjat remélve összefogdossák őket. Az egyik most közölt levélből kitűnik, hogy Benlich 1660-ban egy rabszolgának eladott, majd a törökök által Pécsett karóba húzott ferences szerzetes miatt került bajba. A bosnyák ferences provinciában lévő nagyszámú ellenfele azzal vádolta meg a misszióspüspököt, hogy miatta pusztult el ilyen nyomorultul ez a ferences barát. Benlich azonban azzal védekezett, hogy ezt a ferencest nem mint papot, hanem mint közönséges bűnözőt sújtotta a törökök haragja. Valóban, ez a ferences, akit Pécsett karóba húztak, és aki a Szerémségben volt plébános, már két éve egyáltalán nem engedelmeskedett a rendi elöljáróinak. Amikor Benlich egyházlátogatása során ezen a vidéken járt, akkor magához hívatta. A püspök keményen megfeddte az engedetlen ferencest, hogy hagyja el „a tolvajok és hajdúk társaságát", és a szerzetesek életet élje, és főként adja vissza a szomszédos plébániáról „kölcsönvett" kegytárgyakat. A ferences nem törődött a püspöki intéssel, hanem továbbra is tolvajokkal és hajdúkkal barátkozott. Négy hónappal később a törökök elfogták és Pécsett eladták rabszolgának. Ekkor a barát a saját szájával azt vallotta, hogy ő valójában magyar hajdú. Mivel azonban Pécsett sok török és keresztény felismerte, hogy ez az elítélt egyáltalán nem hajdú, hanem ferences szerzetes és plébános, a hamis vallomásáért a törökök karóba húzatták. Ez esetben azonban, bár ferences szerzetest adtak el rabszolgának, majd húztak karóba, mindez nem azért történt, mert a vádlott misszionárius vagy katolikus pap volt. Joggal feltételezhetjük, hogy ez a tolvajokkal és a hajdúkkal barátkozó engedetlen szerzetes nemcsak a kaptoli plébánia felszerelését vette „kölcsön", hanem különböző rablásaiért ítélte a török bíróság rabszolgaságra. A rablásból élő plébános kétségbeesett ötlete, hogy magyar hajdúnak vallja magát, csak rontott a helyzetén. Az elfogott ferences valószínűleg azt remélte, hogy mint magyar hajdút nem rablóként, hanem kiváltandó hadifogolyként fogják kezelni. Miután azonban helybeliek felismerték, hogy ő valójában szerzetes és az egyik környékbeli falu plébánosa, nem kerülhette el a török karót. Matteo Benlich püspök 23 évi fáradhatatlan szolgálat után 1674. január 30-án halt meg székhelyén, a szlavóniai Velikában, a bosnyák ferencesek ottani kolostorában. Halálával a belgrádi misszióspüspökség elvesztette a jelentőségét, és azt a 17. századot és a török hódoltság korát lezáró karlócai békéig már nem is nyerte vissza. A pápa 1675 júniusában a magyarországi Szűz Máriáról elnevezett obszerváns ferences rendtartomány korábbi provinciálisát, Korlatovics Róbertet nevezte ki belgrádi püspöknek, de ő nem fogadta el ezt a kinevezést. A következő püspök 1679-ben az alig 23 éves Mattia Bernjakovich obszerváns ferences lett, nem az érdemeiért, hanem mert egy igen előkelő és befolyásos boszniai főúri családból származott, és Rómában azt remélték, hogy kapcsolataival sokat tehet a katolikusokért. Amíg a fiatal püspök a Róma melletti Tivoliban folytatta tanulmányait, egy másik bosnyák ferences, Giovanni Braenovich a Derventa vikáriusként irányította és vizitálta a hódoltsági egyházmegyét.

22 A századRelationes... 209-225.