Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tringli István: Jagelló-kori levelesítő jegyzék Zalából / 3–31. o.
Tringli István: Jagelló-kori levetesítő jegyzék Zalából 7 felhatalmazni arra, hogy őket az ispánnal kinyomozhassa és kiirthassa." E mondat állt a közgyűléseket megszüntető rendelkezés után. 15 II. Ulászló trónralépte után 1492-ben a nagy törvénykönyv számos rendelkezését megerősítették, többek között szinte szó szerint e cikkelyt is. Hozzáfűzték, hogy a királynak kötelessége, hogy a gonosztevőket ily módon kinyomoztassa, ezzel pedig a nádort vagy az országbírót kell megbíznia. Az utolsó kiegészítés kétségtelenül a tapasztalatból származott: ha valamelyik megyei hatalmasság a közgyűlés tartását meg akarná gátolni, akkor a megye nemeseinek közössége szabadon kérhesse a közgyűlés elrendelését a királytól. Nem tudjuk, hogy 1478 és 1485 között rendeztek-e az ország „alsó részein" olyan közgyűlést, ahol kizárólag levelesítésre került volna csak sor. 1486 januárja — a nagy törvénykönyv kihirdetése után — bizonyára még jő ideig élénken élt a rossz emlékű korábbi közgyűlések emléke, így a megyék aligha kértek engedélyt ilyen új típusú, csak a gonosztevők ellen eljáró gyűlések tartására. A bűnözés, akár a tömeges bűnözés visszaszorítására más módszerek is rendelkezésre álltak. A közgyűlés sohasem volt az egyetlen fórum a tolvajok, latrok és más malefactorok elítélésére. A megyei törvényszékek, az újkorban pallosjogúnak nevezett úriszékek, korabeli szóval szabadispánságok és a kiváltságos városok ezekben az ügyekben rendszeresen ítélkeztek, közgyűléseket ugyanabban a megyében pedig még Nagy Lajos korában — a bíráskodás e módszerének virágkorában — sem tartottak gyakrabban két-három évenként. 1486 után azonban nemcsak a korábbi keserves tapasztalatok tartották vissza a megyéket a közgyűlések felélesztésétől; időközben ugyanis nem lett rájuk szükség. A megyék önálló tevékenysége mind jobban megerősödött, az egyre jobban szervezett kéthetenkénti sedriák többnyire elégségesek voltak a bűnügyek elbírálására. E sedriák azért is nevezetesek, mert belőlük és nem a már elhalt közgyűlésekből kezdtek kinőni a Jagelló-kor végén a későbbi megyegyűlések. Ezekre az előzményekre támaszkodva az ország három részre szakadása után a megyei autonómia szinte lavinaszerűen épült ki és maradt meg a polgári közigazgatás bevezetéséig. A congregatio generális, ami addig a közgyűlések vagy köztörvényszékek általánosan bevett latin neve volt, immáron a rendszeresen és a megye által tartott megyegyűlés neve lett. A régi közgyűlések még abban a csonka formájukban is, melyben 1486-ban meghagyták őket, elhaltak. Jagelló-kori módszeres forrásfeltárásunk még a kezdetén tart, de számos megyében bizonyára egyáltalán nem is tartottak ilyet. Zalában azonban két alkalommal is sort kerítettek rendezésükre. Először 1512-ben, ennek emlékét őrizte meg az alább közreadott jegyzék is. Másodjára 1524-ben, amikor Szapolyai György mint kiküldött bíró Vas és Zala megye számára rendezendő közgyűlés tartására kapott parancsot. Ez utóbbi rendezvény azért nevezetes, mert kísérletet tett arra, hogy teljesen felélessze a régi közgyűlési hagyományokat. Ezen acongregation nemcsak levelesítettek, hanem — akárcsak 1485 előtt — egyéb ügyeket is tárgyaltak. 17 Az 1512. évi közgyűlést — mint ahogy az a levelesítő jegyzék bevezetőjéből kiderül — a megye kérésére tartották. Az 1524. évi esetében azonban egyetlen ránk maradt forrás sem említi ezt. Vagy valóban csak a királyi akarat érvényesült Szapolyai kiküldésekor, és ekkor a rövid életű II. Lajos15 1486:1. te. DRH 16 1492:35. te. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. I. 1000-1895. Kiadta: MÁRKUS DEZSŐ. Bp., 1899. (=CJH) 17 HOLUB JÓZSEF: Zala megye története a középkorban. 1. köt. Pécs, 1929. 198.
