Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - IN MEMORIAM - Dávid Zoltán születésének 75. évfordulójára / 265–268. o.

In memóriám 267 népesség könnyen elérheti a II. József-kori 8,5-9 milliót. A névsorok gondos összeállítása nyomán egy másik tanulság is érlelődni kezdett benne, és ennek kapcsán keletkezett „A hajdúk letelepítése" című tanulmánya. Ebben nem kevesebbet szögezett le, mint azt, hogy „... a Bocskai által Korponán megnemesített 9254 hajdú, valamint a szoboszlói lovas hajdúk közül csak mintegy 950 választotta új otthonának az adományozott terület helységeit,... (míg a többiek) hazamentek." Új elméletet állított fel a magyarországi városfejlődésről is. Szakított azzal a hagyományos felfogással, amely csak a szabad királyi városok népét vette figyelembe, midőn a lakosságot ebből a szempontból kategorizálta. Az eredmény: igen alacsony arányok jöttek ki. Bemutatva az e téren egykor és a 20. században követett nemzetközi gyakorlatot is, rugalmasabb elbírálást javasolt, és a város fogalmat kiterjesztette a mezővárosok bizonyos körére is. így 1785-ben 13,5, 1828-ban pedig 15,1%-ban határozta meg az urbánus jellegű települések részesedését az össznépességen belül. A járvány történet területén is maradandót alkotott. Feltérképezte az 1738/43. évi pestis Bihar megyei következményeit, illetve annak országos pusztítását, valamint az 1831. évi kolera Veszprém megyei hatását. Önálló kötetben dolgozta fel a Veszprémi Püspökség 1747-1748. évi egyházlátogatási jegyzökönyvét (canonica visitatióját), ezt a rendkívüli pontosságú forrást. Sokoldalú számításokat végzett az agyag alapján, majd eredményeit aprólékosan elemezte, így e munka nyugodtan hasonlítható a családok nagyságát és struktúráját vizsgáló legjobb angol vagy francia megközelítésekhez. Az általa publikálásra előkészített, időben legkésőbbi forrás az 1850. évi erdélyi népszámlálás volt. Ezt — hivatali rendelkezésre — először mindössze 30 példányban (!) sokszorosították, és csak néhány kiválasztott vezetőhöz jutatták el. Csupán 1994-ben nyílt mód a szokásos, szélesebb olvasóközönséghez szóló kiadásra. Dávid Zoltán életművének másik fő vonulatát a Kárpát-medence nemzetiségi összetételében beálló újkori változásokról, illetve a világba szétszóródott magyarok létszámáról szóló írások teszik ki. Fiatal korától törekedett arra, hogy olyan pontosan ismerje a környező országokban a magyar nyelvhatárt, amennyire ez egyáltalán lehetséges. Sokáig úgy tűnt, csak magának gyűjtheti ezeket az adatokat, hiszen a szocialista országok esetében fel sem merülhetett a népszámlálások kritikája, a Magyarok Világszövetsége pedig szinte kizárólag a távolabbra szakadt magyarokkal foglalkozott. Ezért váratlanul érte, amikor 1969-ben a Magyar Hírek, azaz a Világszövetség lapja felkérte arra: mérje fel, hány magyar él a világon. Némi aggodalommal vállalta el a feladatot, hiszen tartani lehetett attól, hogy majd cenzúrázzák kéziratát. Mindazonáltal legjobb meggyőződése szerint készítette el gazdagon adatolt áttekintését, pontosítva mind a magyar, mind a szomszédos országok statisztikusai által közölt számokat. Nem kevés erkölcsi bátorság kellett ekkor ehhez. A lap szerkesztőinek dicséretére legyen mondva: a konkrétumokat illetően nem gáncsoskodtak. E cikksorozat kisebb lavinát indított el; a Magyar Nyelvőrben a magyarul beszélők számáról, a Magyar Hírekben az amerikai magyarok demográfiai viszonyairól, a Magyarországban újból a világ magyarságáról értekezhetett. Amikor 1973-ban központi bizottsági megkeresés is jött, hogy szedjen össze minden számszerű adatot a szomszédos országok magyarságáról, csak akkor mondott igent, miután biztosítékot kapott arra