Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - IN MEMORIAM - Dávid Zoltán születésének 75. évfordulójára / 265–268. o.

DÁVID ZOLTÁN SZÜLETÉSÉNEK 75. ÉVFORDULÓJÁRA Dávid Zoltán, a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, később egy társintézmény igazgatója, nemzeti múltunk elkötelezett kutatója, a Kárpát-medence etnikai viszonyainak kiváló ismerője idén töltötte volna be 75. életévét. Halála azonban 1996. augusztus 10-én elragadta őt közülünk, legtermékenyebb alkotói korszakában. A Levéltári Szemlében akkor nem jelent meg róla megemlékezés, részben ezt kívánja pótolni jelen írás. 1923. július 17-én született Budapesten, apai ágon székely, anyai ágon alföldi családból. A Piarista Gimnáziumban tanult, majd jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter tudományegyetemen. Első munkahelyéről, a Parlamenti Könyvtárból politikai okok miatt kellett távoznia. Hét és fél hónapig volt állás nélkül, miközben felesége már a második gyermeket várta, majd hozta világra. Végül 1950. november 15-töl egy korábbi iskolatársa, Borsa Iván segítségével került az Országos Levéltárba. Először „filmellenőrként" alkalmazták, majd a térkép- és tervgyüjtemény referense lett. Kollégái közül Ila Bálint, Komjáthy Miklós és Maksay Ferenc állt a legközelebb hozzá. A levéltárban töltött esztendők során átfogó forrásismeretet szerzett, különösen a 16-18. századi népesedés és gazdaságtörténetre vonatkozó anyagokról. 1956-ban a Levéltár Forradalmi Bizottságának egyik vezetőjévé választották. Neki is szerepe volt abban, hogy senkinek nem esett bántódása, így a visszarendeződéskor őt sem érte zaklatás. A házból, amelyben ekkor lakott, látni lehetett a Várat és a Levéltárat. Egyik lakótársa reggeltől estig látcsövön figyelte, nem éri-e találat azt az épületet, ahol múltunk legfontosabb dokumentumait őrzik. Egy nap feldúltan csöngetett Dávid Zoltánoknál: „Ég a levéltár!" S ő rögtön indult, hogy mentse, ami menthető. Szerette a Levéltárat, ezért döntött nehezen, amikor Kovacsics József állást ajánlott fel számára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Könyvtárában. Itt pár éves kiadványszerkesztői (az 1958-ban indult Történeti Statisztikai Közlemények — 1960-tól Évkönyv — szerkesztőbizottságának titkára volt) és szerzeményezési tevékenység után, 1964-től idejének javát a tudományos munkának szentelhette, abban a történeti statisztikai kutatócsoportban, amelynek idővel vezetője lett. A hatvanas években a Magyar Tudományos Akadémia történeti demográfiai munkabizottságának titkárává választották, és tagja lett a Magyar Közgazdasági Társaság statisztikai szakosztályának is. Az ELTE Történeti Segédtudományi Tanszékére Sinkovits István hívta meg, hogy előadásokat tartson történeti statisztikai és demográfiai témakörben. Midőn 1971-ben elhatározták a KSH szaklevéltárának létrehozását, Dávid Zoltánra bízták a szervezési tennivalókat, majd ő lett az új intézmény igazgatója is. Nem szívesen Vált meg a kutatócsoporttól, és az sem vigasztalta igazán, hogy az archívumot a négy A kategóriájú levéltár közé sorpltákrMindazonáltal letette az intézmény alapjait, kialakította gyűjtőkörét és megalkotta működési szabályzatát. Hatvan éves korában viszont kérte nyugdíjaztatását, és utána egy ideig csaknem teljes visszavonultságban élt. Csupán a rendszerváltás idején tért vissza alkotókedve, amikor is szinte havonta fejezett be egyegy új tanulmányt, tartott különféle előadásokat és vállalt más megbízatásokat. így tagja lett annak a szakértői kollégiumnak, amely a magyar-szlovák államközi tárgyalásokat