Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - BESZÁMOLÓ - Albrechtné Kunszeri Gabriella–Körmendy Lajos: Beszámoló a „Fotográfiai anyagok, mozgófilmek és hangfelvételek megőrzése” című yorki konferenciáról / 261–263. o.

BESZÁMOLÓ „A FOTOGRÁFIAI ANYAGOK, MOZGÓFILMEK ÉS HANGFELVÉTELEK MEGŐRZÉSE" CÍMŰ YORKI KONFERENCIÁRÓL Az angol Society of Archivists és az Institution of Paper Conservation közős szervezésében 1998. július 20-24. között tartott nemzetközi konferencia a modern információhordozók állományvédelmének egyre égetőbb kérdéseivel foglalkozott. A Rippon & York Egyetemen tartott rendezvényre öt földrész húsz országából — közöttük a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően Magyarországról is — gyűltek össze a szakemberek a legújabb kutatási eredmények és a számos megoldatlan probléma megtárgyalására. Az előadások többsége fontos, új információkkal szolgált, amelyek elősegíthetik, hogy a levéltári és más gyűjteményekben őrzött, nem hagyományos dokumentumok minél hosszabb ideig hozzáférhetőek maradhassanak. A konferencia egyik központi témája a (mikro)filmek hordozóinak tartóssága volt. Az elhangzottak elgé ijesztő perspektívát vetítettek elénk. Az előadók (elsősorban a New York állambeli Image Permanence Institute munkatársai) részletesen beszámoltak a filmhordozókkal kapcsolatos kísérleteikről. A konklúzió egyöntetű volt: a triacetát filmek nem stabilak és előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül megindul a bomlásuk. A jelenséget „vinegar syndrome" (ecet szindróma) néven említi a szakirodalom. Ez a tünet speciális eszközök nélkül csak a végső (és már túl késői) stádiumban érzékelhető, amikor a bomlás során felszabaduló ecetszagú gázok jelenlétére szaglással lehet következtetni. A folyamat nem fordítható vissza, csak lassítható. A legegyszerűbb és leggazdaságosabb módszer a lassításra az, hogy hideg helyen őrizzük a filmeket. A triacetát filmek becsült élettartama 50-100 év, míg a poliészter bázisúaké ennek többszöröse. Mint ismeretes, a Magyar Országos Levéltár filmtári állományának nagy részét (mintegy 80%-át) triacetát bázisú mikrofilmek alkotják. Kb. 10 éve tértünk át a poliészter filmekre. (A robbanás- és tűzveszélyes nitro filmeket sok évvel ezelőtt átmásoltuk biztonságosabb filmekre.) Az első triacetát filmek az 50-es években kerültek állományba az Országos Levéltárban, a szakirodalom akkor (és még hosszú ideig) biztonságosnak tartotta ezt a hordozót, az élettartamát több száz évre tették. A téma vezető szakembereinek előadásaiban elhangzottak alapján megítélésünk szerint minél előbb cselekednünk kell. A leginkább veszélyeztetett az eszergomi 1. sz. filmtár, ahol télen fűtenek, nyáron pedig a nap miatt magas a hőmérséklet. A 2. sz. filmtárban télen hideg, nyáron pedig hűvös van. A legkézenfekvőbb az lenne, ha az óbudai földalatti raktárban lennének elhelyezve a kameranegatív filmek. Igaz, hogy az az elv, amely szerint tanácsos más városban őrizni az eredetit és a mesternegatívot, az óbudai tárolással sérülne (az állomány több mint a fele a Bécsi kapu téren őrzött iratokról készült), de öszszehasonlítatlanul kisebb kockázatot jelentene, mint a jelenlegi állapot. A filmek állományvédelmével foglalkozó előadók közül többen részletesen elemezték a tárolási hőmérséklet hatását a filmek élettartamára. Az ideális hideg környezet megteremtésére három lehetőség van: a hideg raktárban szabadon tárolás, a fóliatasakba légmentesen lezárt filmek hűtött tárolása és a hideg mikroklíma alkalmazása. Mindhárom Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1-2. szám. 261-263.