Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tringli István: Jagelló-kori levelesítő jegyzék Zalából / 3–31. o.

Tringli István: Jagelló-kori levelesítő jegyzék Zalából 19 változott a hatalmaskodások módszere, akik ezzel éltek, továbbra is úgy gondolkodtak, hogy jogosan jártak el, csakhogy a külvilág eljárásukra ezután már hasonlóképpen tekintett, mint a bűnügyekre; megkezdődött a hatalmaskodások kriminalizálása. A kriminalizáció hosszú és összetett folyamat. A 16. században továbbra is megkülönböztették a hatalmaskodást a latorságtól. Az, amit e jegyzékben megfigyelhetünk, hogy néhány hatalmaskodót közismert gonosztevőnek nyilvánítanak, így a bűnözőkkel próbálják meg őket azonosítani, nem a folyamat főirányát jelentette, de jól reprezentálja az újkor hajnalán létrejövő még bizonytalan, útkereső szemléletet. Nem 1512-ben Zalában tűntek fel először a levelesítettek közt hatalmaskodók. Az 1403. évi felkelés után összeállított proscriptiós jegyzékekben találkozunk velük először, igaz akkor még csak elvétve. A Mátyás-kori jegyzékekben már többen vannak, ráadásul a bűntett és hatalmaskodás közti különbség is kezdett elmosódni. Ez utóbbi folyamat folytatódott, így pontosan nem tudjuk megmondani, hogy hányan kerültek hatalmaskodásért a zalai gonosztevők listájára. Hatalmasul (potentialiter) elkövetett cselekményt a jegyzék két ízben említ. Egyszer Bucsai Benedek várnagy viselt dolgainak felsorolásakor, egyszer pedig az oklevél végén, amikor elmondják, hogy Gersei Pető János nemes familiárisai és jobbágyai „fegyveres kézzel és hatalmasul, ellenségesen és rablóként" támadtak egy laki jobbágy házára. Ez utóbbi esetben a felsorolás sokat elárul az új jogfelfogásról, az évszázados formula, a „fegyveres kézzel és hatalmasul" a hatalmaskodások számára volt fenntartva, itt azonban végül is gonosztevőket proscribáltak, így került a felsorolásba a rablóként kitétel. Minden bizonnyal éppen azért említették csak oly ritkán a hatalmaskodást, mert a jegyzék összeállítói nagyon is tudták, hogy mi a különbség a latorság és e között, a panaszosok nem különben. Sérelmeiket azonban úgy orvosolhatták leggyorsabban, ha gonosztevőnek nevezték a velük hatalmaskodókat. Az átmeneti koszak tipikus példájaként a kriminalizált hatalmaskodások említésekor a nem kriminalizált hatalmaskodás korszakának terminológiáját alkalmazták. Az elkövetők ugyanis minden bizonnyal tiszta lelkiismerettel követték el azokat a házfeldúlásokat, amelyek szép számmal szerepelnek a zalai jegyzék lapjain. Ez a cselekmény évszázadokon keresztül a legtipikusabb hatalmaskodási cselekemény volt, itt azonban már bűntettként jelenik meg. A régi jogelvek azonban még éltek a fejekben. Öt alkalommal említették azt, hogy a cselekményt jogos ok nélkül (sine justa causd) követték el. Ma legfeljebb az önvédelmet ismerjük el jogos okként, ha magánember erőszakot alkalmaz. Hát lehetett házat feldúlni és nemesembert megölni jogos okkal is? Igen, legalábbis egykoron még igen, ha pl. a megölt személy korábban elfoglalta a hatalmaskodó birtokát és erőszakkal vetette ki birtokosát onnét. Ha csak a törvényszövegeket nézzük, 1512-ben már nem volt olyan Jogos ok", amely legitimálhatta volna egy ilyen hatalmaskodó eljárását, a szokásjog azonban nem a gyorsan változó törvények szerint alakul. A közvélemény és a bírák még hosszú ideig ismerték a jogos okkal elkövetett hatalmaskodást, ám jogosultságát egyre kevésbé ismerték el. Az sem véletlen, hogy a sine justa causa kitétel egy kivétellel mindig nemesek nevei mellett szerepel. A hatalmaskodás joga teljes egészében csak a nemeseket illette meg, a jobbágyok saját jogon csak igen korlátozottan élhettek vele. Földesuruk jogán azonban annál többször vettek részt hatalmaskodásban. Gersei Pető János előbb emlegetett hatalmaskodó familiárisai és jobbágyai TRINGLI I.: Az 1481. évi szlavóniai közgyűlés, i. m.