Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tringli István: Jagelló-kori levelesítő jegyzék Zalából / 3–31. o.
14 Forrásközlések zott terminus szerint probi et boni viri. Ők nem vizsgálatot végeztek egy olyan ügyben, hogy valaki pl. valóban elhajtotta-e más lovát, felgyújtotta-e szomszédja házát, hanem azokban a nyilvánvaló esetekben, amelyekben e tettek elkövetőjét mindenki ismerte, megnevezték őket. Bizalmi feladatuk abban állt, hogy el kellett dönteniük, hogy az információ valóban elég-e ahhoz, hogy valaki fejét és jószágait elveszítse. Jó hírük — melyet a választás garantált — és becsületességük — amit az esküvel erősítettek meg — elegendőnek látszott ahhoz, hogy eldöntsék, hogy valaki valóban közismert bünöző-e. Publicus volt tehát egy bűnöző tette felől nézve, hiszen szűkebb környezetében mindenki tudta róla, hogy ő az elkövető, másrészt — mai szóval — az alaki jog oldaláról nézve is, közismertségét ugyanis egy bizonyos eljárás (a közgyűlés) során nyilvánították ki róla, a kettő pedig elválaszthatatlan kapcsolatban állt egymással. E tekintetben a közgyűlés résztvevői tartották fenn legtovább a szokásjogi rendszerek bíráskodási eljárását. Az esküdtek nem annyira nyomozták az igazságot, hanem tekintélyüknél, bölcsességüknél, becsületességüknél fogva — eme tulajdonságok optimális esetben nem külön-külön, henem egymás szinonimájaként kellett hogy érvényesüljenek — megtalálták azt. Eljárásuk hasonló volt ahhoz, ahogy az ország közgyűlésén, azaz az országgyűlésen — elvileg — nem új jogot alkottak, hanem a meglevő „régi, jó" jogot alkalmazták. A bűnöző tehát nem azért publicus, mert a köz (publicum) üldözi, és nem azért, mert nyilvánosan kihirdetik, azaz publikálják. Fontos megjegyezni, hogy a középkori jogszemlélet nem a büntettet, hanem a bűnözőt nevezte közismertnek, ámbár a kettőt bizonyára nem választotta el oly élesen egymástól, ahogy az újkori jogászok. Közismert azonban nemcsak a közgyűlési eljárás során lehetett egy tolvaj, találkozunk velük — igaz ritkábban — más alkalmakkor is. A Váradi regisztrum említ egy olyan esetet, amikor a békési billogos előtt vádoltak be több személyt tolvajlásért, akik azonban többszöri idézésre sem jelentek meg a bíró előtt. A billogos a nádorhoz fordult segítségért, aki vásári kikiáltással idéztette meg őket, azzal fenyegetőzve, ha a billogos vagy a váradi káptalan előtt nem jelennek meg, akkor „közismert és bizonyított tolvajoknak minősülnek". 29 Az eljárás ezek szerint évszázadok alatt alig változott. Békés megyében olyan tolvajokkal találkozunk, akiknek ügye még nem zárult le. Ők akár még tisztázhatták volna is magukat a bíró előtt, erre azonban nem voltak hajlandók és nem jelentek meg. A közgondolkodás ezt úgy tekintette, hogy aki ilyet tesz, annak bizonyára jó oka van rá, hiszen tudja, hogy úgyis kiderülne bűnössége. (Aki nem jelent meg az ellene megítélt istenítéleten, azt hasonló megfontolásból nyilvánították bűnösnek.) A megátalkodott távolmaradók bűnössége így nyilvánvalóvá, közismertté vált. Ezek után persze joggal tehetjük fel azt a kérdést, hogy volt-e egyáltalán más gonosztevő, mint a közismert? E kérdésre jelenleg nem tudok megnyugtatóan válaszolni. Úgy tűnik, hogy e minősítés mégiscsak elsősorban az alaki jog függyvénye volt, mert pl. olyan sedriai eljáráskor, amikor a törvény előtt állt a vádolt személy, nem nevezték publicusmk. Az igazság és a jog elvi szétválasztásával, amit a római jog nyomán Werbőczy is ismert, aligha bíbelődtek a zalai esküdtek. Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-lajstrom az 1550-iki hű hasonmásával együtt. Curis et laboribus IOANNIS KARÁCSONYI et SAMUELIS BOROVSZKY editum. Bp.1903. 116. „pro furibus publicis et convictis haberentur"
