Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tringli István: Jagelló-kori levelesítő jegyzék Zalából / 3–31. o.

Tringli István: Jagelló-kori levelesítőjegyzék Zalából 1 1 gye közösségének képviselői: az alispánok, a szolgabírák, az esküdtek először tanáccsal, majd beleegyezéssel szolgáltak. Nem kétséges, hogy valójában bírótársak voltak, ezt azonban egészen a 15. század végéig nem ismerték el. 1512-re nagyot változott a helyzet, Zala megye vezetői együtt állították ki az ítéletlevelet a királyi kiküldött bíróval. A corroboratio némileg módosult, az alapszöveg változatlan maradt, csakhogy Marocsai Ferenc, akárcsak az intitulatioban, itt is együtt szerepel az alispánokkal és szolgabírákkal. A megye most már nem alárendelt segítője a közgyűlési bíráskodásnak, hanem egyenrangú résztvevője. „Mi pedig, Ferenc mester, az alispánok és a szolgabírák, minden egyes fent említett dologban részt vettünk, mégpedig együtt a mondott esküdt ülnökökkel és a király urunk feljebb írt parancsa, valamint a közösség figyelembevétele, hozzájárulása, döntése és teljes beleegyezése szerint jártunk el" — szólt az új megerősítő záradék. A harmadik lényeges különbség az esküdtek nagy száma. Az ország bármely megyéjében a közgyűlés időtartamára rendszerint 12 esküdtet választottak, 1512-ben Zalában azonban 56 nemest eskettek meg. Nehéz magyarázatot találni e magas számra. Az oklevél fogalmazása kizárja, hogy az összes, a közgyűlésen részt vevő nemest feleskették, és ily módon közgyűlési esküdtté nyilvánították volna. Igaz ugyan, hogy formuláról van szó, de ha valamennyi résztvevő automatikusan esküdtté vált volna, akkor azért az oklevélmintát megváltoztatták volna. A negyedik eltérés szorosan kötődik a nagy törvénykönyv rendelkezéséhez. Addig közgyűlést „a király felhatalmazásából és nádorságunk tisztéből fakadóan", 1409 után már csak a királyi felhatalmazásra hivatkozva tartottak, most azonban „Zala megye nemesi közösségének kérésére" küldte ki Ulászó a bírót. Az átmeneti formák tipikus példája ez a megoldás. A szokásjog még tartja magát: csak a királynak van joga közgyűlést tartani, most azonban már nem saját kénye-kedve szerint, hanem a megye felkérésére. Abban is követték az 1485. évi és az 1492. évi törvények előírásait, hogy a gyűlést kizárólag a bűnözők kiirtása céljából tartották. A 16. század második felére a sedriákból kinövő megyei közgyűléseket már mindenféle királyi felhatalmazás nélkül a megyék saját döntésük alapján rendezték. Mindezek a különbségek összesen is eltörpülnek az ötödik eltérés mellett. Már Holub József is felhívta arra a figyelmet, hogy e közgyűlésen újszerű ítéletet hoztak. A levelesítés ugyan látszólag a régi formák között történt, az ítélet végrehajtása azonban gyökeresen különbözött a korábbi eljárástól. Évszázadok óta a proscribált embert bárki elfoghatta, felakaszthatta, érdemei szerint megölhette, jószágait elfoglalhatta, rokonai pedig ezért nem perelhették be az illetőt. A valóság ennél sokkal prózaibb volt. Bárkinek joga volt kegyelmet kérni a királytól, a jobbágyok nevében földesuraik jártak el, mégpedig úgy, hogy kifizették vérdíjukat, a kegyelmet pedig láthatólag automatikusan megadták. A nemesek esetében ugyanez volt a helyzet, nagy részük a vérdíj lefizetése vagy saját pénzen történő hadakozás fejében mentesült az ítélet súlyos következményei alól.

23 A bárki által végrehajtható elfogást, kivégzést egyébként is célszerűbb nem egészen szó szerint érteni. A levelesítés kihirdetése után aligha kezdett az egész megye hajtóvadászatba a tolvajok és rablók ellen. Ez igazából csak egyvalaki érdeke lehett, a sértetté és rokonaié. Nekik az ország ősi jogai szerint a bíróságok kiszolgáltatták az elítéltet, hogy TRINGLI ISTVÁN: Két szokásjogi norma, i. m.