Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.

Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások Pozsonyban és Sopronban 79 Pozsony lakosságát a 15. században mintegy 4800-5100 főre becsülhetjük, ezzel európai szinten a kisebb középvárosok közé számíthatjuk, bár egy pártatlannak tekinthető 14. századi svájci epikus költemény a kontinens 72 legjelentősebb városa közé sorolja. Magyarországon belül viszont a század első felében Buda és Kassa után a harmadik legfontosabb város volt. Sopron népessége mintegy 3000-3200 főre becsülhető.

9 A feldolgozott több mint egy évszázad mintegy három generáció életét öleli fel. A felnőtt népesség 60%-os részarányával számolva (a kb. 5000 lakosból 3000 lehetett a felnőtt) a feljegyzett 844 testamentum a lakosság mintegy 9,4%-ától származik. Sopronban a mohácsi csatát megelőző generációra számolva 6,9%-os eredményt kapunk. Ez természetesen az összes városlakóknak csak kisebb részét jelenti, de mégsem jelentéktelen arány, ha meggondoljuk, hogy az újkori európai városokban sem magasabb a végrendelkezők aránya, és hogy ez a százalékérték nem áll távol a statisztikai mintavétel küszöbétől sem. Nem szabad persze figyelmen kívül hagyni, hogy a minta vagyonosság és társadalmi helyzet szempontjából nem egyenletesen oszlik meg: a városi társadalom műveltebb és mobilisabb elemei (kereskedők, a „világi értelmiség" képviselői, pl. a jegyzők, valamint a kézművesek és mindezek nőrokonai) jóval nagyobb arányban vannak jelen a végrendelkezők között, mint a lakosság többségét kitevő szőlőbirtokos polgárok, a társadalom perifériáján élőkről nem is beszélve. A testamentumot tevők köre azonban mégsem szűkült le az elitre: a városi tanács tagjainak, illetve a valamilyen közigazgatási funkciót betöltő tisztviselőknek az aránya alig haladja meg a 20%-ot.

10 A vagyoni megoszlásról soproni adataink alapján alkothatunk képet — a mennyiségi különbségek ellenére a két város gazdasága és társadalma jól összevethető egymással. Itt az adójegyzékek nagyobb arányban maradtak fenn, így a befizetett adóösszegek alapján meghatározhatjuk az egyes végrendelkezők vagyonosságát. Az összesített adatok szerint a végrendelkezők 17,2 százaléka fizetett átlag alatti adót, 41,2%-uk az átlag és annak háromszorosa között adózott, az ennél magasabb összeget fizetők aránya 41,6% volt. Eszerint a végrendelkezők köre nem tolódott el olyan mértékben a város legvagyonosabb polgárai felé, hogy az eleve értelmetlenné tenné az általánosítást.

11 Az egyes végrendeletek között természetesen óriási különbség lehet abban, hogy mennyire értékelhetők demográfiai szempontból. Átlalánosságban teljesen egyetérthetünk Horváth József következtetésével, amit a győri kora újkori testamentumok vizsgálata alapján vont le: „a testamentumok részletességét [...] leginkább a testáló családi kö8 FÜGEDI ERIK: A középkori Magyarország történeti demográfiája. Bp., 1992. (A KSH Népességtudományi Kutató Intézetének Történeti Demográfiai Füzetei, 10.) (a továbbiakban:FÜGEDI, 1992) 49-50. és SZŰCS JENŐ: Városok és kézművesség a 15. századi Magyarországon. Bp., 1955. 43—44. 9 A legutóbbi áttekintés: STOOB, HEINZ: Pressburg und das Stádtewesen im europaischen Südosten vor der Türkenzeit. Westmitteleuropa-Ostmitteleuropa. Festschrift für Ferdinánd Seibt zum 65. Geburtstag. München, 1992. 319-330. Az idézett svájci forrás: MOLLAY KÁROLY: XIV. századi német vélemény a magyar parasztról és a magyarországi nemesekről. Ethnographia, 68. (1957) 356-357. Sopronra: GRANASZTÓI GYÖRGY: Becslés Sopron XV-XVII. századi lélekszámára. Történelmi Szemle, 13. (1970) 275-325. (a továbbiakban: GRANASZTÓI, 1970.), itt: 315. L. még: SZENDE KATALIN: Sopron és Pozsony kapcsolatai a késő-középkorban. Soproni Szemle, 46. (1992) 168-179. 10 BAUR, P.: i. m. 116. szerint Konstanzban a végrendelkezők 70-80%-a élete során tagja volt a tanácsnak. 11 SZENDE KATALIN: A soproni polgárság anyagi kultúrája a késő-középkorban. Aetas, 1990. 3. sz. 69-123. (a továbbiakban: SZENDE, 1990), különösen 70-72.