Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.
80 Tanulmányok rülményeinek bonyolultsága határozza meg." Ha valaki csak egyszer házasodott, és ebből a házasságából születtek gyermekei, elég volt úgy rendelkezni, hogy mindent házastársára, illetve leszármazottaira hagy. Ellenben ha az illetőnek egymást követő házasságaiból maradtak hátra gyermekei, és még mostohagyermekei is voltak, a vagyont alaposan és körültekintően kellett megosztani. Mindenesetre a jogi kikötések miatt legalább a nukleáris család tagjait, illetve a családi állapotot és a gyermekek létezésének tényét fel kellett tüntetni. Az egyéb családtagokra vonatkozóan pedig — a szükségből erényt csinálva — azt állapíthatjuk meg, hogy gyakran önkényesnek tűnő megemlítésük az örökhagyó rangsorolásának, személyes választásának köszönhető, így a végrendeletek ahhoz is szolgáltatnak adalékot, hogy milyen volt a késő középkori városlakók családjukról alkotott szubjektív képe. Felvetődhet az a kifogás, hogy a végrendelet megszövegezése és a halál időpontja között komoly időbeli eltérés lehet, és ezért a testamentumok nem a teljes életpályát tekintik át, nem említenek később született gyermekeket, későbbi házasságokat. A pozsonyi forrásoknál azonban ezt az esetek többségében biztosan ki tudjuk zárni, mivel a Protocollum Testamentorumbm a legtöbb jegyző nemcsak a végrendelet eredeti keltezését {dátum) másolta be a főkönyvbe, hanem a bejegyzés időpontját {actum des Einschreiberi) is rögzítette, és a két időpont között általában csak néhány hét vagy hónap különbség van. Nagyobb eltérés akkor lehetett, ha zarándokút vagy hadba vonulás előtt született a végrendelet (ez a teljes anyagból alig tucatnyi esetet érint) vagy (főleg a korai testamentumoknál, a 15. század első harmadában) a leszármazottak csak jóval az örökhagyó halála után vitték el bemutatni a végrendeletet a városi hatóságoknak — ekkor azonban nem a végrendelkezés és a halál, hanem a végrendelkezés és a hivatalos jóváhagyás között volt időkülönbség. Az esetleges korábbi végrendeleteket az újabbak készítésekor, mintegy az érvénytelenítés megerősítésére meg is semmisítették, és erről a tényről az újabb végakarat szövegében néha meg is emlékeztek. II. A család és a családtagok 1. A házasság és a házastársak A szabad, azaz a földesúr beleszólásától mentes párválasztás joga ugyanolyan sarkalatos eleme volt a városi kiváltságoknak, mint a szabad végrendelkezésé. A két kiváltság abban is közös volt, hogy nem az egyéni érzelmi szükségletek kielégítésére születtek, hanem a városok gazdasági és társadalmi érdekeit szolgálták azzal, hogy vagyont vonzottak a közösségbe, és lehetővé tették annak megtartását és felhalmozását. 13 A végrendeletek tükrében ellenőrizni tudjuk, hogy ezek a városi jogszabályokban lefektetett elvek hogyan érvényesültek a gyakorlatban. 12 HORVÁTH JÓZSEF: Egy végrendeletkutató tapasztalataiból. Vera (nem csak) a városban. Rendi társadalompolgári társadalom: Supplementum. Szerk.: Á. VARGA LÁSZLÓ. Bp., 1995. 433-444., itt: 439. 13 Összefoglalóan 1. HERLIHY, DAViD: Medieval Households. Cambridge (Mass.V-London, 1985., különösen 112-130. (Domestic roles and family sentiments). A városi jellegzetességekről 1. még:UiTZ, ERIKA: Die Frau in dermittelalterlichen Stadt. Freiburg, 1992.25-26.