Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - KRÓNIKA - Várkonyi Ágnes, R.: Jakó Zsigmond új könyvéről : Társadalom, egyház, művelődés / 285–290. o.

R. Várkonyi Ágnes: Jakó Zsigmond új könyvéről 289 lem szétszórt és elkallódott értékeinek talán legbecsesebbjét, a Corvinákat felkutassák Konstantinápolyban. Aki elolvassa Jakó Zsigmond könyvét, annak nem lehet kétsége, hogy „Battyhány Ignác püspöknek ... a magyar történetírás XVIII. századi nagyjai s vele munkatársi viszonyban és barátságban lévő Pray György, Cornides Dániel, Katona István és Kaprinai István oldalán kell helyet biztosítani." Mégis ez az írás a Társadalom, egyház, művelődés kötet talán legsúlyosabb kérdését exponálja. A gyulafehérvári Batthyaneum létesítését bemutató tanulmánya a könyvtártörténet klasszikus müve. Legendákat oszlat el. De ez a tanulmánya oszlatja el azt a legendát is, hogy nálunk a tudományos fejlődés legfőbb akadálya a szegénység, a pénzhiány és a megfelelő támogatás hiánya lett volna. Batthyány Ignác a vérbeli tudós, a tudományszervező püspök mindent megteremtett, ami tudományos műhelyhez szükséges: középeurópai viszonylatban messze kiemelkedő könyvtár, csillagvizsgáló, bőkezű támogatás, sok pénz, hosszútávú tervek. Meg lett volna minden, csak a tudomány szolgálatára kész szakembergárda hiányozott. Jakó Zsigmond megoldandó feladatok garmadáját tűzi ki. Tanulmányainak közös gondolata, hogy az újjáéledő erdélyi magyar tudománynak mi mindent kell majd elvégeznie. Miben bízik a tudós szerző, hogy lesznek, akik folytatják a munkát? Tisztában van a nehézségekkel. Nem Batthyány Ignác és nem a 18. századi Erdély világából, hanem sokkal távolabbról, a 14. századból és az észak-angliai Durhamból tekintve számol a Gutenberg-galaxis összeomlásának, TV-komplexusnak nevezett jelenségekkel. A középkori bibliofilia és Richárd de Bury Philobiblonja írásában az egykori angol püspök Durhamban létesített másolómühelyéröl, az Oxfordba telepítendő könyvtár terveiről szólva és müvecskéjét ismertetve tette fel Jakó Zsigmond 1971-ben a holnap kérdését: mi lesz az ember és a könyv évszázados kapcsolatával „az audio-vizuális technika robbanásszerű terjedése idején". Válasza végsősoron optimista volt: „a képek nézése egyszerű befogadási folyamat, az írás és olvasás viszont tevékeny részvételt,bizonyos fokú szellemi erőfeszítést igényel. Ez a magyarázata egyfelől a televízió feltartóztathatatlan diadalútjának korunk tömegmüvelődésében, másrészt ugyanezért nem szorulhat ki a könyv az íráson alapuló alkotó szellemi tevékenységből." A másik kérdés súlyosabb. Mivel ad ez a könyv ösztönzést a további munkához? Honnan lesz kedv, kitartás, erő a tengernyi munkához, amit a következő generációknak Jakó Zsigmond kitűz? Hiszen könyve nem sikertörténetek diadalmenete. Inkább hatalmas erőfeszítések befulladásának sorozatáról szól. A gyulafehérvári nagykönyvtár nemzetközi viszonylatban páratlan anyagával például a perifériára szorult, állami kezelésének következtében nyilvánosságát is elvesztette, „és léte az idegenforgalmi látnivaló szintjére sülyedt". Nem Jakó az első, aki a jobbra törekvőkről írt. Többek között Babits Mihály is számbavette azokat, akik a „különös tragikus erdélyi nagyok" sorsában osztoznak. „Soruk a Kolozsvári testvérekkel a prágai szent György szobor alkotóival kezdődik ... őket követve vonulnak fel egymás után Dávid Ferenc a hitújító. Misztótfalusi Kis Miklós a nyomdász, a két Bolyai, a matematikusok. Körösi Csorna a világjáró ... titánok ők, de Sziszüphosz is titán volt s Prométheusz is, akit végül vadon sziklához láncoltak az irigy istenek. Mindegy, hogy a szikla kaukázusi-e, erdélyi vagy tibeti ..." Miben bízhat az irigy istenek ellenében az erdélyi magyar történetíró? Nemrégiben beszélgetve, Jakó Zsigmond elmondta, hogy gyerekkorában a szénás szekér tetején ülve kapta el a vihar, s majdnem ledöntötte, de sikerült megkapaszkodnia. Úgy hiszem, ebben