Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - KRÓNIKA - Várkonyi Ágnes, R.: Jakó Zsigmond új könyvéről : Társadalom, egyház, művelődés / 285–290. o.

R. Várkonyi Ágnes: Jakó Zsigmond új könyvéről 287 értelmiségi elit világáról rengeteg új ismerettel rendelkezünk. Jakó programja a városi társadalom műveltségének vizsgálatáról azonban nagyrészt ma is megvalósításra vár, Georges Duby 1972-ben megjelent és azóta is sokat idézett tanulmányában tette fel a kérdést, hogyan változnak a társadalom értékei, milyen értékeket utal a nemértékek temetőjébe, milyen értékeket és hogyan visz tovább, és milyen új értékeket teremt. Jakó Zsigmond más megfogalmazásban, de hasonló kérdést tett fel 1957-ben: hogyan itatódik át a társadalom az új műveltségeszményekkel? Egyetemesen fontos kérdésről van szó. Az osztrákok például komoly összegeket fordítottak annak szervezett kidolgozására, hogy miként „történt" a reneszánsz, hogyan ment végbe a társadalmi megújulás. Mindezt a magyar, a szász és a román történetírás egyaránt elhanyagolta — állapította meg az ötvenes évek végén Jakó professzor úr. Történeírásaink vajon azóta is törlesztettek valamit ennek a ma egyre égetőbb kérdésnek a feltárásából? Vagy adósságaink halmozódnak tovább? Mennyire használható a történetírás gyakorlati terepén ez a társadalom szerkezetét és működését vizsgáló szemlélet? A kötet egyik legérdekesebb tanulmánya a székely társadalom két évszázados változásáról meggyőzően tudósít róla, hogy nemcsak jól alkalmazható, hanem eredményes módszer. Világosan nyomon kíséri ez az írás a székelységnek, Erdély történetében alapvetően fontos társadalmi együttesnek az átalakulását a 15-17. század folyamán. Hogyan történt meg a változás, amelynek során a nemzetségi szervezetből kilépve az önálló erdélyi állam követelményeihez igazodott. Véres felkelések, kusza frontvonalak között zajló folyamatokat követve bizonyítja be Jakó Zsigmond, hogy a székely társadalom katonai szerepük változatlan fontosságának és szabadságigényüknek köszönhetően nem olvadt be, nem oldódott fel a társadalmat általánosan egységesítő folyamatba, ahol jobbágyokra és nemesekre szétszakítva tűnt volna el a feudális viszonyok nagy olvasztójában, hanem a rendiség kínálta tágasabb és rugalmasabb lehetőségei között megőrizhette szabadabb jellegét. Ugyancsak a társadalom működőképességének és műveltségének szerkezetileg közös alapelemeit világítja meg, amikor a nagyenyedi Bethlen kollégium diákjait vizsgálja. Összesen több mint hatezer 1662-1839 között anyakönyvezett tanuló útját követi végig, hogy összeállítsa származásuk és pályaválasztásuk alakulásának adatsorait. Első megjelenésekor 1979-ben ez a tanulmány az iskolatörténet modern követelményeiről és lehetőségeiről tájékoztatott. Ma a többi tanulmánnyal együtt azt is jelzi, hogy a társadalom túlélőképességének és megújulásának alapsejtje, műhelye, a kiművelt emberfőket kibocsájtó fészek mindig is az iskola volt. A kötetbe szerkesztett tanulmányok együttese az idő hatalmas ívét rajzolja elénk, csaknem az államalapítástól a holnapig. Ily módon az erdélyi történelem folyamatosságát bizonyítja. A legkorábbi időpont Kolozsmonostor, a Benedekrendi apátság alapítása. Záródátum a kötet kiadási éve lenne, de a tanulmányok tartalma szerint nincs időhatára. Kelemen Lajosra emlékező gondolatait Jakó Zsigmond úgy zárja, hogy programjának megvalósítása várja a szerencsésebb utódokat. Ez a gondolat a kötet végén jelképes értelmű, azt jelenti, hogy Erdély történelme lezárhatatlan. Nemcsak az objektív időben, hanem a történészmühelyek falai között zajló többféle idő dimenziói között sem. Fráter György gazdasági képességeivel a magyar történetírás szinte közhelyszerűen foglalkozott. Közismert, hogy János király kincstartója ismerte és ki is aknázta az országos feladatok ellátása érdekében a fejedelemség gazdasági adottságait: Erdély gazdagsága a Fuggereket ugyanúgy érdekelte, mint I. Ferdinánd magyar királyt, aki Bornemissza Pál