Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - KRÓNIKA - Várkonyi Ágnes, R.: Jakó Zsigmond új könyvéről : Társadalom, egyház, művelődés / 285–290. o.

286 Krónika Tanácstermében az ünnepi pezsgölövések után után kézbe vehettük a Glatz Ferenc szerkesztésében készült, A tudomány szolgálatában címet viselő emlékkönyvet, emlékszem, ahogy beleolvastam Jakó Zsigmondnak a Csáky Mihály (1492-1572) erdélyi kancellár származásáról szóló rövid írásába, azonnal foglyul ejtett. Tömör diagnózis az elmúlt évtizedek szűk látókörű tudománypolitikájáról, világos expozíció „az elfogultság okozta vakság" egyik következményéről, egy képtelen tudományos tévedésről, és operáció, vagyis forráskritika, hogy helyrehozza, amit tudós román kollegája akaratlanul tönkretett, s végül világos tudománypolitikai program: a „a román tudományosság különleges hasznát láthatja, ha Romániában virágzó magyar történetkutatásra támaszkodhat." S mindez négy és fél oldalon! A tanulmányok többsége eredetileg szakfolyóiratokban vagy kis példányszámú kötetekben jelent meg. Jónéhány annak idején csak szamizdatként jutott át hozzánk. Nagyrészük ma már elérhetetlen vagy csak a beavatottak számára hozzáférhető. Üdvözölhetjük tehát a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség vállalkozását, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mint felelős kiadó döntését, Zombori István szerkesztő munkáját, hogy ezt a huszonegy tanulmányt kötetbe foglalva tették le a magyar tudomány asztalára. Engem azonban valójában az foglalkoztat, hogy ebben a kötetben van valami új. A tanulmányok változatlan szöveggel sorakoznak egymás után, ahogy az elmúlt csaknem félévszázadban megjelentek. Együtt azonban tartalmi töltetük minőségileg más. Mi ez a különös fajsúlyváltozás? Mi ez az eszenciális többlet? Társadalom, egyház, művelődés; a tanulmányokat tárgyuk szerint ebben a három nagy témakörben rendezte el a szerkesztő. A kötet három részét azonban oda-vissza utalások sürü szálai kötik össze. A három rész szerves egységet alkot, a tanulmányokat nem lehet mereven elhatárolni egymástól. Számomra a történelem jelenségeinek ezt a szétválaszthatatlan összetartozását fejezi ki a kötet borítóján a Kolozsvári testvérek jól ismert szobra, a sárkányölö Szent György. Az Universitas Chritiana jelképrendszerében megfogalmazva, a magyar kultúra sajátos arányaiban, átitatva helyi színekkel az erdélyi társadalom állandó veszélyezettségét és megújuló képességét sugalmazza. Jakó Zsigmond pedig a tudomány fegyelmezett nyelvezetén valamennyi tanulmányában jelzi az erdélyi történelem egyidejű sajátosságát és egyetemességét. S hogy ez nála kutatói magatartást meghatározó alapelv, arról társadalomtörténeti szemlélete tudósít. Nem kiragadott mozzanatokra kíváncsi, a társadalom szerkezetét és működését kívánja megismerni és megismertetni. „Nem mennyiségi, hanem minőségi változtatásokért szállunk síkra a társadalomtörténet területén" — fogalmazza meg elvi síkon véleményét Jakó Zsigmond, és ez a minőségileg más társadalomtörténeti szemlélet úgyszólván a kötet minden sorában érzékelhető. Érdemes rövid seregszemlét tartani, milyen fogalmakkal dolgozik. Még ma is előfordul, hogy ifjú vagy kevésbbé ifjú kutató tengerentúli sokadrangú vagy nevesebb külföldi szerzőkre hivatkozva „vezet be" modern felfogása bizonyságául olyan foglalmakat, amelyeket Jakó évtizedekkel ezelőtt már magától értetődő természetességgel használt. Olyan fogalmak, mint a „társadalom befogadóképessége", „az átlagember gondolkodása", „a társadalmi ízlés" alakulása már az 1950-es években megjelent nála, s történeírásunk még messze áll attól, hogy ezeket országosan, mikrovizsgálatok alapján történelmi tartalommal tölthesse meg. Elsők között exponálta például a városi reneszánsz problémáit. Ma már kiváló irodalomtörténészek, történészek, művészettörténészek munkájából az udvari kultúra és a főúri,