Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - KRÓNIKA - Várkonyi Ágnes, R.: Jakó Zsigmond új könyvéről : Társadalom, egyház, művelődés / 285–290. o.

R. VARKONYI ÁGNES JAKÓ ZSIGMOND ÚJ KÖNYVÉRŐL Elhangzott némileg rövidebben a Társadalom, egyház, művelődés. Tanulmányok Erdély történetéhez. (Budapest, 1997. 477 p. METEM-könyvek, 18.) kötet bemutatóján a Magyar Országos Levéltárban, 1997. október 31-én. Szívesen jellemezném Jakó Zsigmond professzor új könyvét három régi szóval.Az otthon és művészete a XVI-XVU. századi Kolozsváron című tanulmányában olvashatók. Kolozsvári polgár utódok írták 1637-ben: azért tartják együtt a rájuk maradt könyveket, hogy a család minden tagja „azoknak olvasásában geonyeorkoedhessen". Ismerve azonban Jakó professzor úr szakmai szigorát, azonnal rám szólna, idézzem pontosan a szerzőt. A Társadalom, egyház, művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez élén az Előszóban tehát pontosan a következőket közli: meg kívánja könnyíteni az Erdély történetével foglalkozó kutatók munkáját, és hozzá kíván járulni a magyar történettudomány egységének újbóli felépítéséhez. Tehát semmi gyönyörködés, hanem kemény munka és nehéz építkezés. Súlyos felelősséget ró olvasóira. Mégis ennek ellenére vagy éppen ezért gyönyörűség végigolvasni ezt a szép kötetet. Miben rejlik ez a varázs? Csaknem valamennyi tanulmányt régen ismerem. Az elsőt, a Kelemen Lajos Emlékkönyvvé személyesen kaptam meg Jakó tanár úrtól, 1957. december 6-án Kolozsvárott, akkor tört be az erdélyi tél. Az Erdélyi Múzeum Egyesület akkor még Farkas utcai kutatótermében dolgozhattam. Aki csak napokat tölthetett is el ott, a régi bútorok és zsúfolt könyvespolcok között, az erdélyi tudósok műhelyében, aki érzékelte azt a légkört, s próbálta megérteni, gondolván, ilyen lehetett a várakban ostrom előtt, ahol úgy dolgoznak, hogy életük áll vagy bukik minden mozdulaton, mégis a biztonság derűjével, mert „van mit menteni" és „túlélésben mi mesterek vagyunk", az azóta mindig egy kicsit maga is erdélyinek érzi magát. Transylvania története szakterületem, de azóta különösen érdekelt minden írás, ami határainkon túl ott megjelent. A kötet tanulmányai legtöbbjéhez személyes élmények fűznek. A székely társadalom útja a XIV—XVI. században 1979-ben jelent meg & Székely felkelés, 1595-1596 tanulmánykötetben Benkő-Demény-Vekov szerkesztésével adták ki Bukarestben. Nem tudom, ki hozta át a fekete-vörös borítós könyvet a határon, de arra ma is jól emlékszem, hogy a Történettudományi Intézetben mint nagy szakmai eseményt tárgyaltuk. Nemcsak azért, mert a hazai történészek — Györffy György, Mályusz Elemér, Makkai László és a fiatal Barta Gábor — munkáira is hivatkozott a szerző, hanem mert megoldást adott egy régi kérdésre. A Bethlen kollégium diáktársadalma a feudalizmus korában szociográfiai adatsoraival beépült az Erdély története második kötetébe. A művészetpártoló Oláh Miklós esztergomi érsek tanulmány az ELTE Bölcsészkarán xeroxmásolatban forgott a szemináriumon, arra keresve a választ, miféle mentalitásból született a tudós humanista főpap híres müve, a Hungária, hogy alig több mint egy évtizeddel Mohács után a Magyar Királyságot gazdagnak és természeti egységének szépségében írta le. A kolozsmonostori apátság és hiteleshely a szekularizációig kismonográfiáját a konvent jegyzökönyveit közlő két hatalmas kötet élén 1990-ben a hazai méltatások is a medievisztika különleges teljesítményének értékelték. Ha a tanulmányokat eredeti megjelenésük időrendjében tekintjük át, akkor az utolsó 1993-ban látott napvilágot, Benda Kálmán 80. születésnapjára. Amint ott a Történettudományi Intézet Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1-2. szám. 285-290.