Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Mészáros Kálmán: Pest-Pilis-Solt vármegye a Rákóczi-korban. I–II. Közreadja: Bánkúti Imre. (Előmunkálatok Pest megye monográfiájához, 2) / 266–271. o.

268 irodalom zattól való eltérés minden esetben az eredeti írásmód megőrzését és nem a mégrnodernebb átírást szolgálta. Nagyjából egyöntetű a szakmai közvélemény abban, hogy a 17. század közepéig, második feléig terjedő korszak magyar nyelvű forrásait tudományos kiadványban betűhíven kell közölni. Ettől némi eltérés a központozás kialakításában és a mainak megfelelő, illetve ahhoz közelítő ékezethasználatban lehetséges/ A 17-18. század fordulójától azonban mindenképp szükségesnek látszik a betühívségtöl való eltérés a mai helyesíráshoz közelítő, de még szöveghű közlés formájában. Mindenekelőtt a nagy kezdőbetűk és a megfelelő ékezetek tekintetében szabad és kell a mai helyesíráshoz igazodni. Szükséges továbbá a központozást a mai nyelvérzék szerint kialakítani, ezzel egyúttal értelmezve is a szöveget. Az ezen túlmutató változtatásokkal kapcsolatban már nem ilyen egyértelmű az álláspont. Ennek szemléltetésére talán nem lesz érdektelen a Benda Kálmán által kidolgozott és a Bánkúti Imre által a jelen esetben alkalmazott forrásközlési elvek legalább néhány ponton történő összevetése. Bánkúti Imre a szabályzatnak megfelelően a régies betűformákat ( f, 13, 3) egyszerűbb, ma használatos betűkre (s, sz, z) cserélte. Ugyanígy járt el agh, th betűkapcsolatoknál, ahol a néma h-t elhagyta, így pl.: „Németh Nemzet = német nemzet" (437.); „megh = meg, fogh = fog" (427.). Acz-t pedig c-re javította: „Ráczok = Rácok" (389.); „Harminczados = Harmincados" (427.). A néhány ellenőrzött forrás alapján úgy tűnik, az eö, eő alakot a Szerző következetesen megtartotta, és nem írta át a szabályzat által javasolt ö, ö betűkre: „vzleö = vitézleő" (387.); „Feö Tisztek = Feő Tisztek" (398.). Némi következetlenséget tapasztaltam agy hangot jelölő gi, gj betükapcsolat átírásánál: amíg a szabályzat ezek átírását írja elő, addig a Szerző ugyanazon iraton belül is egyszer átírta, máskor megtartotta a régies alakot: „ugj = úgy, vágjon = vagyon, hogj = hogy", de a „hadnagi, özvegi, mongia" szavak már változatlan formában szerepelnek (389.). A rövidítések feloldása külön jelölés nélkül történt. Az igekötök írásánál a Szerző a mai helyesírás szerint járt el: „föl vévén = fölvévén, össze szereztesse = összeszereztesse" (388.); „legh kissebb = legkisseb" (438.). Természetes, hogy a nyomdahibákat nem sikerült maradéktalanul kiküszöbölni. Az iménti példában szereplő „legkissebb" szó végéről lemaradt az egyike, ugyanígy Rhétei János ezredes nevének végéről az/ betű (438.). Máshol az „Oberstlaidinant" szóba véletlenül egy plusza betű is bekerült: „Oberstlaidinanat" (388.). Az általam felfedezett „legsúlyosabb" nyomdahiba — mely kissé értelemzavaró is —, hogy egy helyen kimaradt az által szó: „az német nemzet által ujjab

6 s hatalmasabb erő felénk közelített..." (437.) Az említett forrásközlési szabályzattól való leglényegesebb eltérést a korabeli kiejtés szerint, illetve hallás után leírt szóalak megőrzésénél tapasztalhatjuk. Az egykori kiejtésbeli sajátosságok maradéktalan visszaadását Benda Kálmán is célul tűzte ki, de a mai helyesírásban nem jelölt részleges és teljes hasonulást, valamint a mássalhangzó-összeolvadást szükségtelennek tartotta az átírásban megőrizni, mivel az a mai kiejtésben is fennmaradt. Bánkúti Imre ezzel szemben megtartotta az eredeti írásmódot az ilyen esetekben: „szolgálattya" és nem szolgálatja (387.); „referallyak = referállyák" és nem referálják (389.) stb. " Ha pl. az eredeti szöveg egyáltalán nem tartalmaz (bizonyos) ékezeteket, nem okozhat félreértést azok kitétele a közreadás során. 6 Mellesleg az eredetiben szereplő „ujjabb" szó végéről itt is lemaradt az egyik b betű.