Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Érszegi Géza: Die archivalischen Quellen. Eine Einführung in ihre Benutzung. Hrsg. von Friedrich Beck und Eckart Henning. Weimer, 1994. (Veröffentlichungen des Brandenburgischen Landeshauptarchivs, Bd. 29.) / 255–256. o.

Irodalom 255 DIE ARCHÍVALISCHEN QUELLEN Eine Einführung in ihre Benutzung Hrsg. von Friedrich Beck und Eckart Henning Verlag Hermann Böhlaus Nachfolger, Weimar, 1994. 2. Auflage. 298 p. + 26 színes tábla. (Veröffentlichungen des Brandenburgischen Landeshauptarchivs, Bd. 29.) Rendszerint nagyon kevés állapítható csak meg egy-egy forrásról önmagában. Egy levél vagy bármely hivatalos irat nem ad felvilágosítást közvetlenül, miként jött létre, ki hozta létre, formája illik-e korába, tartalma a valóságot tükrözi-e. Ezekre a kérdésekre a történeti segédtudományok adnak választ. E tudományok egyre nagyobb számban segítik a források vizsgálatát. Eredetét és átfogó voltát illetően a két legfontosabb segédtudomány: az oklevél- és irattan, valamint az írástan. Mondhatni, általuk lett a többi segédtudomány. Hiszen az írások korát, íróanyagát vizsgálja a paleográfia, míg a hivatalos írások létrejöttét, hitelesítését stb. kutatja a diplomatika és az irattan. Az az előny, hogy pontosan ismerhető a hivatalos iratok létrejöttének ideje, részben azzal a hátránnyal jár, hogy a pontos keltezés csak az elmúlt korok idöszámítási gyakorlatának ismeretében adható meg, részben azonban nem mindig állapítható meg, hogy az iraton található keltezés vajon az irat kiállításának tényleges dátuma vagy az írásba foglalt esemény ügyében született döntésé, netán a hivatalos irat előre meghatározott érvényének kezdetét jelöli. E kérdések eldöntéséhez mind a kronológiát, mind pedig a diplomatikát segítségül kell hívni. Az iratok megerősítésére használt pecsétek tudománya kiterjed a címereket kutató heraldikára és a feliratokat vizsgáló epigráfiára is. A heraldika az úr természetesen az oklevelek speciális fajtájának, a címeresleveleknek a megítélésében. Ehhez azonban gyakran kell konzultálni mind a zászlókkal (vexillológia), mind a kitüntetésekkel (falerisztika), sőt a jelvényekkel (insigniológia) foglalkozókkal. Hogy ki és mikor volt jogosult egy adott hiteles írás kiadására, aligha dönthető el az archontológia nélkül. A hivatalos iratok megszövegezése, adatainak ellenőrzése nem kevés gondot okozhat mind a filológusnak, mind pedig a névtannal vagy a történeti földrajzzal, netán a leszármazással {genealógia) foglalkozóknak. A korabeli mértékek, pénzek előfordulása a forrásokban ugyancsak különleges felkészülést igényel. S még nem is beszéltük a hivatalos iratok őrzőhelyeiről: könyvtárakról, illetve túlnyomórészt a levéltárakról. A könyvtárak őrizte kódexek gyakran örökítettek ránk hivatalos iratokat is, de az így fennmaradt források megítélése jobbára a kodikológia területére tartozik. A levéltárakról szóló ismeretekkel, voltaképpen a levéltári anyaggal és a levéltári szervekkel átfogóan a levéltártudomány foglalkozik. A levéltári anyag elméleti vizsgálata, a levéltári munka elvi és gyakorlati kérdései a levéltártudomány szűkebb területére, a levéltártanra tartoznak. A sokrétű és sokoldalú vizsgálódás külön-külön is önálló szakembert kíván. Hogy minden oldalra kiterjedő ismeretet szerezzünk egy-egy forrásról, olykor széles körű kutatást kell végeznünk, olykor azonban szerencsére egyszerű vizsgálat is elegendő. Ilyen egyszerű vizsgálat elvégzésére alkalmas tudást összegző müvek többnyire szép számmal állnak a kutatók rendelkezésére. Ali. világháborút követően fellendült levéltártan, illetve levéltártudomány nemcsak a levéltárosoknak, hanem a levéltárban kutatóknak is hasznos ismereteket nyújtanak; egyre inkább felismerik, hogy a levéltárban a források őrzése és