Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Érszegi Géza: Österreichs Orden vom Mittelalter bis zur Gegenwart im Auftrag der Österreichischen Gesellschaft für Ordenskunde. Hrsg. von Johann Stolzer und Christian Steeb. Graz, 1996. / 253–254. o.

254 Irodalom török szultánnal megegyeznie és visszaállítania a Jeruzsálemi Latin Patriárkátust. Azóta a Szentszék hivatalos lovagrendjeként a szentföldi keresztények istápolója. A kisebb részben egyházi és túlnyomórészt világi máltai és Szentsír-lovagokon kívül máig a Német Lovagrendnek sikerült életben maradnia. A III. kereszteshadjárat (11891192) idején németekből alakult lovagrend ma pusztán papi funkciót tölt be. A katonákat is integráló egyházi lovagrendekben természetesen kialakult katonai hierarchia és az érdemeket jutalmazó kitüntetés-rendszer. A ma embere főleg e kitüntetések révén kerül kapcsolatba a kereszteslovagok hagyományaival: ma is (többnyire) lovagoknak hívják az állami kitüntetetteket, kereszt formájú a kitüntető rendjel, és a rendjellel kitüntettek rendet alkotnak, mint egykor a szerzetesi életformát is felvállaló elődeik. A 14. század eleje óta egyre-másra alakultak a szerzetes-lovagok rendjei mintájára a különböző lovagi társulatok. Ezek — noha kötődnek valamiképpen a keresztes lovagok hagyományaihoz, sőt közülük nem egy a történelem során megszűnt és megszüntetett lovagrend nevét viseli — nem számítanak egyházi lovagrendeknek, szabatosan szólva: lovagi társulatok. Közülük is talán az első az I. Károly király alapította (1326) Szent György lovagi társulat vagy a gyakorta emlegetett, Zsigmond király által létrehozott (1408) Sárkányos társaság. Az idők folyamán kialakult lovagrendek, voltaképpen kitüntetések történetével önálló történeti segédtudomány, a falerisztika foglalkozik. Összefoglaló tanulmánykötet jelent meg e kitüntetésekről abból az alkalomból, hogy Ausztria fennállásának millenniumi évében, 1996-ban az Österreichische Gesellschaft fur Ordenskunde a stájerországi Kornberg-kastélyban nemzetközi tudományos konferenciát és ugyanott kiállítást rendezett a kitüntetésekről. A kiállításhoz kapcsolódó kötet tanulmányai sorra vették az egyes egyházi lovagrendeket és világi lovagi társulatokat. így a máltaiak és Szentsír-lovagok, a Német (Lovag-)Rend egyaránt külön tanulmányban kapnak helyet. Ahogy a többi jelentős rend, mint a Habsburgok családi kitüntetése: az Aranygyapjú-rend (alapítva: 1430, újraalapítva: 18. század), vagy a vitéz katonáknak járó Mária Terézia-rend (alapítva: 1757), vagy a nem kevés bátorságot tanúsító polgárokat kitüntető Szent István-rend (alapítva: 1764). A nagyobb kitüntetések sorát gyarapítja a Lipót-rend (alapítva: 1808), a longobárd kort idéző Vaskorona-rend (alapítva Napóleon által: 1805, I. Ferenc osztrák császár által: 1815), vagy a Ferenc József-rend (alapítva: 1849), és ez utóbbi párja a hölgyeknekjáró Erzsébet-rend (alapítva: 1898). A kisebb rendek és rendjelek tucatszám ismertek, még azok is, melyek állami kitüntetésnek számítanak. A polgári élet lovagi társulatai pedig aligha számolhatók össze. Némi túlzással: alig akad tartomány, amelyiknek ne lehetne érdemes polgárai számára kitüntetése. A színvonalasan kiállított kötet tanulmányait olykor az egyes rendek tagjai (pl. az azóta sajnálatosan korán elhunyt Herbert Mussger a Szentsír lovagrendről) vagy a téma avatott ismerői (pl. Pandula Attila a Szent István-rendről) írták. Mivel a kötetben említett kitüntetéseknek számtalan magyar tulajdonosa is volt, ezért egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a magyar történeti forrásokat őrző intézmények számára elsőrendű kézikönyvet is jelent a kötet, amely garanciát jelent arra, hogy a levéltári anyagban is előelőforduló kitüntetések, kitüntetett személyek meghatározása szakmailag kifogástalanul történhessen. A kitüntetések pontos meghatározásához nemcsak az alapos tanulmányok, hanem a kötet illusztrációi és főleg a kötet végén található, Johann Stolzer által összeállított kitűnő katalógus komoly segítséget ad. Érszegi Géza