Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: Várfeladók feletti ítélkezés a 16–17. századi Magyarországon : a magyar rendek hadügyi jogkörének kérdéséhez / 199–221. o.

218 Tanulmányok tőén — a rendek minden egyes alkalommal külön dekrétummal erősíttettek meg. A várak feladóinak tette pedig az ország törvényei értelmében a hűtlenség esetei közé tartozott, és az ilyen ügyek tárgyalása— miként azt Nándorfehérvár 1521. évi feladása kapcsán megismertük— az országgyűlés feladata volt. Sőt az uralkodó a végvárak elvesztőinek — a Hármaskönyv éppen ez időben elkészült (1553) javított változata, a Quadripartitum szerint — kegyelmet csak „az országlakó urak belegyezésével" adhatott.

105 Ferdinánd ezért nem kockáztatta a rendekkel való újabb politikai konfliktust. Az uralkodó és a rendek között különleges kompromisszum született. Az előbbi belegyezett abba, hogy csak a rendek hozzájárulásával adhasson kegyelmet— melyet azok V. Károly császár és II. Fülöp spanyol király közbenjárására amúgy is támogattak—, míg az utóbbiak eltekintettek attól, hogy a tárgyalások nem saját ítélőszékükön, hanem a bécsi delegált bíróság előtt folytak. Ezzel rengeteg költségtől és fáradozástól kímélték meg magukat, egy idegen feletti ítélkezésben pedig amúgy sem volt gyakorlatuk. A kegyelemhez szükséges beleegyezésük uralkodói kikérése miatt viszont úgy érezhették, elérték céljukat: külföldön székelő királyuk ez esetben nem csorbította jogaikat.

106 Móré Gáspárnak Aldanával szemben kegyelemre sem volt szüksége. Őt a bíróság sem találta vétkesnek, így 1559-ben már Felső-Magyarországon folytathatta katonai pályafutását mint az ottani magyar hadak strázsamestere.

107 A bécsi delegált törvényszék indoklása szerint ugyanis Szolnok várában nem Móré viselte a főkapitányi tisztet, így ő nem is vesztette el azt — ezért a várak elvesztőivel (amissores arcium) szemben hozott törvényeket sem alkalmazhatták ellene. Ugyanakkor dezertálással sem vádolhatták, hiszen a pozsonyi káptalan által lefolytatott újabb tanúkihallgatások ez alól is tisztázták. Számos katona például csodálkozva értesült arról, hogyan menekülhetett ki Móré a várba betörő törökök gyűrűjéből. Hasonlóképpen minősítették ártatlannak valószínűleg ugyancsak 1556-ban — talán Aldanával éppen egyidejűleg— Nyáry Lőrinc főkapitányt is. Ügyében ugyanis, miután konstantinápolyi fogságából megszökött, 1555-ben Nádasdy Tamás nádor rendeletére a győri káptalan végzett vizsgálatot. A tanúk azonban őt is védelmükbe vették, így a kortársak szerint a Szolnokot vitéz módra védő Nyáry végül— többek között Oláh Miklós támogatására — szintén kegyelemben részesült. i<w A királyi esküre: BENDA K.: I. m. 12. Az országgyűlési határozatokra:CJH, 1537:29. te. 44-47., 1546:15. te. 166-168., 1548:22. te. 232-233., 1552:30. te. 322-325., 1553:19. te. 350-351., 1554:11. te. 370-371., 1572:2. te. 626-627. és 1588:11. te 710-711. ..Item: amissores castrorum finitimorum Regni, quibus neque Rex, nisi cum consensu Dominorum Regnicolarum, gratiam facere potest. " Ouadripartitum i. m. 107.: II. rész. XIV. cím. Ezt a kitételt félreérti: VlCZlAN ISTVÁN. IFJ.: A Quadr ipart itum eltérései a Tripartitumtól a nemesi magánjogban, h. n.. é. n. 26, (A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtörténeti Szemináriuma. Az Illés Szeminárium kiadcányai 2.) Vö. mégCJH. 1548:21. te. 230-231.. 1550:10-11. te. 260-263.. 1553:15. te. 346-347. és 1563:30. te. 496-499. 06 Ennek ellenére 46. artikulusukban megerősítették az 1554. évi 14. törvénycikket, miszerint a jövőben minden kegyelem nélkül kell az uralkodónak a magyar és idegen várfeladókat megbüntetnie. Uo. 372-373. és 420-421. 107 MOL E 185 Nádasdy cs. It. Móré Gáspár Nádasdy Tamáshoz. 1559. márc. 23., Gyula. Ekkor királyi biztosként jártéi a déli végvárban. L. még VERESS ENDRE: Gyula város oklevéltára (1313-1800), Bp., 1938. 287.: No. 395. (márc. 29., Gyula). 288.: No. 399. (ápr. közepe „magister vigiliarum gentium in superioribus regni Hungáriáé partibus degentium ") és 299.: No. 401.