Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - H. Németh István: Kassai polgárok és katonák a 16. században : a hadsereg beköltözésével járó társadalmi és közigazgatási jelenségek a felsőmagyarországi városok életében a Mohácsot követő évtizedek során / 143–197. o.
182 Tanulmányok évre rá ítélték el ugyanezért. 259 A tanács ezen a napon döntött Tóth Bálintné, Katalin kurválkodással vádolt asszony ügyében is, aki szintén egy Kassán állomásozó katonával lépett félre. 260 A jegyzőkönyvben 1560 és 1580 között összesen 14 hasonló ügyet tárgyaltak le a városi tanács előtt. 261 Kassa polgári lakossága hasonló ügyeinek számát tekintve ennek a mennyiségnek jóval alatta maradt. Jószerivel elvész a városi polgárral folytatott házasságon kívüli viszonyok száma azok mellett, ahol a városban állomásozó katona szerepel csábítóként. Természetesen a magyarországi hadszíntereken is előfordultak olyan esetek, amikor az éppen egy faluban, vagy városban állomásozó katona és egy helybéli nő közötti törvénytelen kapcsolat eredményeként született egy-egy gyermek. Az 1575ben sebesülésébe Lőcsén belehalt Pongratz Hagen murányi katona a tanúk vallomása szerint egy Wildensteiner nevű karinthiai nemes törvénytelen gyermeke volt. A gyermekét elhagyó apa a murányi katonák és Johann Henisch lőcsei polgár egybehangzó véleménye szerint Hans Katzianer murányi katonái közé tartozott. 262 A városi tanács bűneseteket rögzítő jegyzőkönyve szerint Kassán sem ritkán estek meg hasonló esetek. Nagy Gergely hites felesége, Orsolya asszony már két éve élt együtt egy katonával, akitől fiúgyermeke született, és Regina Lazarus Holtzschuch egri, majd kassai katona élettársi kapcsolatának eredménye is egy törvénytelen gyermek lett. 263 Egy Magda nevű szolgálólány pedig, miután az őt elcsábító katona nem kívánta feleségül venni, kénytelen volt a bábával elhajtatni a csecsemőt, míg egy másik asszony végső kétségbeesésében megfojtotta gyermekét. 264 Ha megvizsgáljuk azt, hogy vajon miért volt ilyen nagy arányú eltérés a városon belüli félrelépések, illetve a város társadalmába ekkor még nem szervesen beilleszkedő katonasággal folytatott házasságon kívüli viszonyok száma között, két válasz adható erre a kérdésre. Az első, és szinte magától értetődőnek tűnő magyarázat a katonaság nőtlensége, amely főként a csak rövidebb ideig egy helyben állomásozó, a városba csak ideiglenesen rendelt katonaságnál természetes magyarázatként szolgálhat. Ez azonban nem lehet az Összes esetre magyarázat, mivel — mint láthattuk — a Kassán lévő katonaság esetében jelentős számú nős katonával számolhatunk. 265 A másik (kissé spekulatív jellegű) magyarázat adódik akkor, ha elgondolkozunk azon, hogyan történt ezeknek az asszonyoknak a leleplezése, hogyan vált a város törvényszéke előtt ismeretessé az általuk elkövetett bűn. Minden városban (de minden más közösségben is) megfigyelhető az a jelenség, hogy a polgárság igyekszik a saját maga által elfogadott, és statútumaiban rögzített ideális társadalmi viszonyokat, kapcsolatrendszereket fenntartani, saját és polgártársainak cselekedeteit ahhoz mérten megítélni. Éppen ezért saját társadalmi „biztonságérzésük" érdekében Uo.fol.26 . 1560. szept. 9. 10 Uo. fol. 26. 1560. szept. 9. 11 Uo. fol. 41. 1565. márc 27., fol. 51. 1567. máj. 10.. uo 1567. máj. 10., uo. 1568. febr. 13., fol. 52. 1568 febr. I7„ fol 54. 1568. jún. 6.. fol. 56. 1568. okt. I., fol. 56-57. 1568. okt. I., fol. 60. 1569. szept. 9., fol. 64. 1570. márc. 14.. fol. 67. 1570. nov. 9.. fol. 68. 1570. dec. 8.. fol. 77. 1572. szept. 9.. fol. 89. 1579. márc. II., fol. 92. 1580. márc. 9. ,2 MOL MKL E 244 (Min.) c/4. 1. köl. fol. 27.. MKA E 554 (Vár. és kam. ir.) Fol. Lat. 913. fol. 278-279. ' } AMK HIII/2.sce. 1. fol. 24.. 77. 14 Uo. fol. 68.. 52. Másrészt pedig van adat arra is, hogy katonafeleség lépett félre egy másik (esetenként több másik) katonával Uo. fol. 89 1579. márc. 11. Hagymás Pál gyalogos katona feleségére bizonyították rá, hogy több férfival is paráználkodott büntetésként a város hóhéra zsákba varrta és a Hernádba fojtotta.