Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - H. Németh István: Kassai polgárok és katonák a 16. században : a hadsereg beköltözésével járó társadalmi és közigazgatási jelenségek a felsőmagyarországi városok életében a Mohácsot követő évtizedek során / 143–197. o.

180 Tanulmányok említett Melchior Riemer bírót keresztapaként, míg Philipp Oth és Andreas tábori lelkész feleségét keresztanyaként regisztrálta a keresztelést végző pap. Szádváry Péter Zsuzsanna nevű lányának egyik keresztapja az uralkodó mustramestere, keresztanyja pedig az egyik legbefolyásosabb kassai kereskedőcsaládba tartozó Pap Ferencné volt.

251 A katonák házasodási szokásait vizsgálva tehát kiderül, hogy többségében vagy saját „köreikből" választva, vagy a városban elfoglalt társadalmi helyzetükhöz hasonlóan a még szintén le nem telepedett szolgálók közül vezettek oltár elé valakit. Legjobb beilleszkedési esélyekkel azok rendelkeztek, akik a városban élő (gazdagabb vagy kevésbé módos) özvegyek közül választottak házastársat maguknak; közülük is a már vagyonnal rendelkezők tették lehetővé, hogy a korábban a hadseregben szolgáló férjüket a város polgársága minél hamarabb befogadja. Ám a keresztelési anyakönyvekből kiderül, hogy a 16. század végén a katonák főként szintén bajtársaikat kérték fel a keresztszülő szerepére, és csak a hadsereg elitrétegét képező „értelmiségiek" tartottak szorosabb kapcsolatot a polgársággal, ami arra mutat, hogy közülük csak igen kevesen tudtak olyan szoros, szinte bensőséges kapcsolatot kialakítani a városiakkal, ami indokolta volna ennek a megtisztelő szerepnek az elvállalását. Annak ellenére, hogy a katonák többsége valóban a polgári lét alapjának tekintett keretek között (család, törvényes házasság, az ebből származó gyermek(ek) stb.) élt, mégis több adat mutat arra, hogy a katonafeleségek és a polgárasszonyok között legalább olyan nagy volt a feszültség, mint férjeik között; a kassai polgárok feleségei hasonló érzéssel viseltettek a katonák feleségei iránt, mint ahogy azt már korábban házastársuknál megfigyelhettük. Forrásainkban fennmaradt perek között nem ritka, ha katonafeleség polgáraszszonyt szidalmaz (nyilvánosan vagy titokban), de előfordulnak olyan extrém esetek is, amelyek ezen a határon is túlmennek. Miután a katonafeleségek nem a hadsereg, hanem a város hatásköre alá tartoztak, lévén nem a hadsereg tagjai a városi tanács tárgyalta 1558ban Nagy Gáspár tizedes feleségének ügyét. Nagy Gáspárnét azzal vádolták, hogy megkísérelte felgyújtani Krisztán Imre házát, és mivel a gyújtogatás a városokban a különösen kiemelt büntettek közé számított, így még férje, illetve a városban állomásozó magasabb rangú katonák sem tudták megakadályozni, hogy az asszonyt száműzetésre ítéljék.

252 Az ügy furcsaságát nem is az asszony tette, vagy a hozott ítélet enyhesége okozza, hanem a vádlott első hallásra hihetetlennek tűnő indokai. A kínvallatás során ugyanis Nagy Gáspárné azt vallotta, hogy Krisztán Imre házát azért akarta felgyújtani, mivel Krisztán felesége nem volt hajlandó neki almát eladni, és az így elszenvedett sértés miatt dühében követte el ezt az igen súlyos bűnt.

253 Ám az indok és maga a bűncselekmény elemzésének segítségével olyan kis részletek is felfedhetők a városban lakó polgárasszonyok és a katonafeleségek viszonyáról, továbbá a katonafeleségek kassai megítéléséről, amiről máshonnan nem szerezhetnénk információkat. A városi jegyzőkönyvek és panaszok hosszú sorából a polgárasszonyok és a katonafeleségek állandó és kölcsönös gyaSÓBA Ko§ ice. Kapituly Roznavska, Cirkevné matr. Kassa I. fol. 248. 252 AMK H M/2, sce. I. fol. 23. Igaz a száműzetés ebben az esetben inkább kegyelemnek fogható fel, mivel a városi statútumok a gyújtogatást jóval súlyosabb büntetésekkel szokták megtorolni. A szepesi városok 1370-ben kiadott jogkönyve szerint a gyújtogatással fenyegető embert tűzhalállal kell büntetni. (KOLOSVARI S.-ÓVARI K..A magyar tórv. hatóságok jogszabályai, 2. köt. 2. rész. 18.) Tarcal városa a tűzvészt okozókat ugyanezzel a büntetéssel sújtotta. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Megyei városok és községek, Tarcal község iratai. Városi jegyzőkönyvek, 1. köt. pag. 20. 253 AMK H III/2. sce. I. fol. 23.